Sok változatban láttam már ezt a darabot, de Makk Károly filmjét most először. Persze tetszett a fényképezés, a hangulatok, de leginkább az, hogy - ellentétben számos rendezéssel - nem groteszk módon fogták föl. Jó, Örkény elsősorban groteszkeket írt, és talán ezt is valamennyire annak szánta. De szerintem a halálosan szerelmes, féltékeny és folyamatosan érzelmi hullámvasúton ülő vagy világmegváltó álmokat kergető nyugdíjasok semmivel sem nevetségesebbek, mint hogyha ugyanezt húszévesek csinálják. Amikor Isaura vagy mittudomén, Kelly a Beverly Hillsből hiába várja a fiút a randevún, azzal mélyen együttérzünk, akkor miért is kéne kinevetni Szkalla Erzsikét, aki hetven(?)évesen éli meg ugyanezt a csalódást?
A mi társadalmunk úgy véli, a lángoló érzelmek csak a fiatalokhoz illenek. Ezt diktálják a konvenciók, akiket a film esetében a kerekesszékes Giza képvisel. Mert aki elmúlt ennyi meg ennyi, az ne fesse a haját, ne hordjon kivágott ruhákat és főleg ne szeressen.De mégis hogy gondoljuk, mi történik utána? Negyven vagy akárhány évesen kiüresedett, rideg emberekké kéne válnunk, akiknek az emberi kapcsolatait már csak a konvenció tartja össze? Én például nem szeretnék. Hiszen az életnek az az értelme, hogy legyenek érzelmeink és álmaink. És ez nem korhoz kötött.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése