A világ egyetlen zöld országa

Ez a kép illusztrálja azt, hogy Magyarországon teljes pálfordulás következett be koronavírus-ügyben. Nyáron szabadon lehetett utazni még olyan országokba is, ahol amúgy viszonylag nagy volt a fertőzések száma (Horvátország, Görögország). Orbán Viktor valóban belengette, hogy ezekkel az országokkal kapcsolatban korlátozások várhatók, de arra nem számított senki, hogy szeptember 1-től a teljes országot lezárják arra hivatkozva, hogy a külföldiek hozták be a koronavírust - pedig sejtésem szerint kevesebb külföldi látogatott idén nyáron Magyarországra, mint ahány magyar utazott külföldre, ahonnét ugye ők is behozhatták a vírust (feltéve de meg nem engedve, hogy Magyarországon egy darab se volt belőle).

Azt gondolom, itt már a FIDESZ hívei is gyanítják, hogy nem tudományos tényeken alapuló, megfontolt politikai intézkedés történt. Az optimistább verzió az, hogy miután több kormánytag is karanténba került, a politikusok bepánikoltak - és mivel nem merült fel bennük, hogy esetleg saját viselkedésüknek köszönhetik a fertőzést (például hogy a fent említett országokba utaztak, vagy hogy a távolságtartás teljes figyelmen kívül hagyásával, szorosan egymás mellett ácsorogtak egy misén, amikor pedig ismert, hogy a rossz szellőzésű zárt helyiségek - és a templomok jellemzően ezek közé tartoznak - kifejezetten kedveznek a fertőzések terjedésének), arra jutottak, hogy csakis a külföldiek okozhatták. Ez a jóhiszemű vélekedés.

A rosszhiszemű vélekedés az, hogy természetesen pontosan tudják, hogy nem a külföldiek a probléma gyökere. Viszont - akárcsak tavasszal a 33-as cikk esetében - kihasználják a járványt arra, hogy saját céljaikat megvalósítsák. Esetünkben ez a cél az, hogy elvágja a lakosságtól a tájékozódás lehetőségét és még az írmagját is kiirtsa az esetleges kritikus gondolatoknak. Ezt a célt szolgálta a szabad média megszüntetése, a színházak központi irányítás alá vonása, a Facebook korlátozására tett javaslat - de mit ér mindez, ha honfitársaink találkozhatnak más országokban élő emberekkel és megismerhetik azok nézeteit arról, hogy is kéne működnie egy demokráciának? Ezt mindenképpen meg kell akadályozni. Ezért megtalálták a módját, hogy kitiltsák a külföldieket Magyarországról. Bónuszként megint találtak egy jó bűnbakot (a külföldieket), és még anyagi haszonhoz is juthatnak. Hiszen számíthatnak arra, hogy - mint az tavasszal történt - sok külföldön dolgozó magyar állampolgár bepánikol, hogy nem látja többé a családját, és inkább villámgyorsan visszatér Magyarországra, és megcsináltat két koronavírus-tesztet darabonként kb. 30 ezer forintért (hiszen a külföldön elvégzett teszteket nem fogadják el, még ha a világ legnevesebb kórházaiban végezték is el őket). Látszólag nem nagy pénz, de elég sok hazatérő esetén ez is hoz valamit a konyhára.

Tehát a kormány célja, hogy az emberek ne jussanak valós információkhoz, így ne kérdőjelezzék meg a rendszert, sőt higgyék azt, hogy ez a létező világok legjobbika. Már maga a korlátozás nyelvezete és ábrázolása is ezt mutatja: egyedül Magyarország zöld, minden más ország piros - pedig technikailag fordítva van, hiszen csak Magyarország van lezárva (a dolgok jelenlegi állása szerint én innen Ausztriából bármikor átugorhatok meglátogatni a barátaimat Zürichben vagy Berlinben - vagyis mi zöldek vagyunk, Magyarország a piros). A koronavírust - akárcsak az 50-es években a háború fenyegetését - arra használják, hogy az emberek csak Magyarországon érezzék magukat biztonságban és bármit elfogadjanak a hatalomtól inkább, minthogy elmenjenek.

COVID-konferencia Budapesten

Múlt héten röppent fel a hír, hogy online is követhető konferenciát tartanak a koronavírusról Budapesten. Amikor megosztottam, többen figyelmeztettek, hogy az előadók az úgynevezett renitensek közül kerülnek ki, akik nem tartják komolynak a koronavírust és ellenzik az azzal kapcsolatos intézkedéseket, például a maszkviselést. Ennek kapcsán a Facebookon ismét egymás torkának estek a magyarok, ezúttal a maszkellenesek és a "maszkhívők" (ez de hülye szó, olyan, mintha a maszkok létezése vagy nemléte lenne a kérdés, lásd Isten-hívő, laposföld-hívő stb.) között, és mindkét fél vadul támadja azokat a szakembereket és elméleteket, akikre/amelyekre a másik hivatkozik.

Az egyik gyakori érv, hogy a maszk helyett más módszereket javaslóknak saját maguk felé hajlik a keze. Mondjuk gyakran tényleg eléggé kilóg a lóláb, amikor valaki pl. arra próbál buzdítani, hogy ne hordjunk maszkot, helyette fogyasszuk az ő méregdrága vitaminjait. Csak azt nem veszik észre sokan, hogy a másik oldalon is ugyanilyen érdekek állnak. A maszkok, kesztyűk és kézfertőtlenítők gyártása hatalmas üzlet, és ér annyit a gyártóknak, hogy adott esetben a szakpolitika-alkotókat is megpróbálják befolyásolni. Nem kivétel ez alól a WHO sem, akiknek különösen szüksége van most az anyagi támogatásra, miután az USA kivonult. A tudományos kutatások egy részét is egészségügyi cégek támogatják, hiszen ezek nagyon sokba kerülnek, és a kutatóintézeteknek nem feltétlenül telne rájuk; a szaklapokban ugyan illik feltüntetni, ha a kutatást valaki támogatta vagy valamelyik kutató nem teljesen független, ám a nagyközönséghez eljutó cikkek ezt az információt rendszerint nem tartalmazzák. Így amellett, hogy ki kell tudnunk szűrni a fake newst, még azzal is számolnunk kell, hogy nem minden kutatás 100%-ban objektív.

Nézzünk szembe a tényekkel: soha nem fogjunk megtudni, mi a 100%-os igazság a koronavírussal (vagy bármely más egészségügyi problémával) kapcsolatban. Ez fokozottan igaz egy olyan országban, ahol a vírussal kapcsolatos iránymutatások sűrűn változnak és ellentmondanak egymásnak (erről itt írtam: http://mmreflexiok.blogspot.com/2020/04/stalking-chernobyl-az-informacio-ereje.html), és ahol a döntéseket nagyban befolyásolják bizonyos gazdasági és személyes érdekek (pl. amíg nem lehetett maszkot kapni, ellenezték a viselését; Horvátországba a viszonylag magas fertőzöttségi arány ellenére szabad volt az út, amíg a magyar vezetők szabadságon voltak stb.) Persze mindenki szereti azt gondolni, hogy ő mindenben szakértő és mindent pontosan tud, főleg, mert ez biztonságot nyújt. És persze, lehet úgy hozzáállni, hogy de hát ártani tuti nem árthat a maszk/D-vitamin-szedés/kézfertőtlenítés stb., és akkor azt érezhetjük, hogy tettünk valamit az egészségünk érdekében. De másokkal ölre menni olyasmi miatt, amit nemcsak mi nem tudunk biztosan, de a tudósok sem, biztos, hogy senkinek sem használ. Számomra ez a koronavírus-járvány legveszélyesebb hozadéka.

Miért nem volt népszerű a heteró pride?

https://www.youtube.com/watch?v=2tXCqzZbdbI&feature=youtu.be&fbclid=IwAR1aocOY4TzWJUIABV5NXSbsSqeerU_Z7qkergiVJQK1dbSCyN4yPusX93s

A heteró pride-os videóból elég jól látszik, hogy a pride ellenzői többszörösen is öngólt lőttek. Egyrészt olyankor szerveztek meg egy csoportos rendezvénynek minősülő tüntetést, amikor imádott kormányuk szerint a koronavírus-veszély miatt nem szabad csoportos rendezvényeket tartani (kivéve focimeccs, de ez nem az volt). Egy bácsi hevesen érvel amellett, hogy a városházára csak a magyar zászlót lehessen kitűzni, majd mikor a riporter rákérdez, hogy mi van a székely zászlóval, azt feleli, hogy "de hát ők is magyarok", láthatóan elfeledve, hogy a magyarországi LMBT+ emberek többsége is az. Meg hát a heterók saját fegyverükből távolították el a muníciót: most már nem mondhatják, hogy ők se vonulnak az utcára, a buzik se tegyék. De mindezeken túllépve én most azon szeretnék elgondolkodni, miért volt ilyen gyér a felhozatal a heteró pride-on. Az esetleges szervezési nehézségeken (nem lett időben meghirdetve, koronavírus miatt nem mertek elmenni az emberek stb.) felül egy egyéni és egy rendszerszintű magyarázatom van, és valószínűleg valamilyen mértékben mindkettő igaz.

Az egyéni magyarázat az, hogy az emberek többségét ez a hőbörgés egész egyszerűen nem érdekli. Ez nem azt jelenti, hogy nyitottak az LMBT+ emberek felé, egyszerűen csak nem érzik elég fontosnak ezt az ügyet ahhoz, hogy utcára menjenek miatta. Lehet, hogy nem is foglalkoznak a témával, lehet, hogy amúgy elítélik az LMBT+ embereket, de nem mennek ki tüntetni ellenük, mert nem érzik úgy, hogy őket magukat érintené a téma - márpedig az utóbbi időben láthattuk, hogy a magyar lakosság csak akkor megy ki az utcára, ha úgy érzi, hogy a saját (leginkább anyagi) érdekeit fenyegeti valami: a netadó ellen sokkal többen mentek ki tüntetni, mint az Orbán-kormány bármelyik más diktatórikus intézkedése ellen. Könnyen érezhetik, hogy távol áll tőlük a téma, hiszen a magyarországi LMBT+ emberek rejtőzködése meg általában a társadalmi kohézió hiánya miatt Magyarországon kevesebb ember ismer személyesen LMBT+ személyt, mint bárhol máshol az unióban (ezt asszem a European Social Survey hozta ki: pár éve valami 8% volt az arány, szemben az uniós átlag huszonvalahánnyal). Ha pedig valakinek véletlenül mégis coming outol egy LMBT+ ember, az jó eséllyel családtag, és ilyenkor ugye át kell értékelni, hogy a család mindenek fölött való értékébe vetett hit a fontosabb vagy a homofóbia. Sok olyat láttam, hogy eredetileg homofób vagy transzfób szülők elfogadóak lettek LMBT+ gyerekük iránt, miután az coming outolt. Az a szülő pedig, aki netán elutasítja LMBT+ gyermekét, olyannyira szégyelli, hogy ilyesmi az ő családjában megtörténhetett, hogy garantáltan nem megy ki semmilyen eseményre, ami a nevét bármilyen formában összefüggésbe hozhatná a homoszexualitással vagy transzneműséggel - ha valaki netán megkapargatja a felszínt, ő tuti lebukik és akkor rá is rázúdul az LMBT+ embereket érő társadalmi stigma, aminek fenntartásában ő maga is tevékenyen részt vett.

A rendszerszintű magyarázatnak is az az alapja, hogy az emberek nem érzik személyesen érintve magukat. Mégpedig azért nem, mert Magyarországon annyira mindent áthat a heteronormativitás, hogy a többség az LMBT+ embereket nem tekinti fenyegetésnek, a kormány által aktívan fenntartott morális pánik ellenére. Tény, néhányan paráznak, hogy mi lesz, ha a gyerekük melegeket lát az utcán vagy ilyesmiről hall az iskolában, de a többség ezt nem tartja reális veszélynek, hiszen az LMBT+ emberek annyira láthatatlanok a médiában és a köztereken is. (A gyerekeik miatt aggódó szülők egy része amúgy szerintem attól fél, hogy ha a gyerek kérdéseket tesz föl a témában, nem fog tudni rájuk válaszolni, és a tiltakozással saját tudatlanságát próbálja leplezni.) Tény, hogy az elmúlt években megnövekedett az LMBT+ emberek láthatósága Magyarországon is, de még mindig nem éri el azt a szintet, mint az EU legtöbb országában. Maga a heteronormativitás pedig változatlan maradt: az "élettárs" vagy "szülő" szavak hallatán senkinek se a szivárványcsaládok jutnak először eszébe. A heteró pride-ra azért nem mentek ki az emberek, mert pontosan látják, hogy nincs rá szükség. Nemcsak azért, mert a heteróknak megvannak azok a privilégiumaik, amelyekért az LMBT+ emberek a pride-dal kiállnak, hanem azért se, mert ezeket a privilégiumokat mindenki olyan magától értetődőnek veszi, hogy nem is gondolja őket privilégiumnak, ezért a védelmezésüket se tartja szükségesnek.

Szembesítés

Szabó István filmje egy karmesterről szól, akit sztároltak a náci Németországban, ezért a háború után vizsgálat indul ellene. Furtwängler doktor (ugyanis díszdoktori címet is kapott a náciktól) felemlegeti apró kis gesztusait, amelyeket ő ellenállásnak értékelt (nem lépett fel a Führer születésnapján, csak előtte egy nappal) és azzal védekezik, hogy de hát nem volt választása. "Szeretem a hazámat és szeretem a zenét, mit tehettem volna?"

Ezt az érvet gyakran használják olyan művészek, akik egy-egy diktatúrát kiszolgálnak. Ceaucescu alatt Romániában kialakult egy mozgalom, akik a "művészet mint ellenállás" jelszavát hirdették: eszerint azáltal, hogy művészetüket függetlenítik a politikától, megvalósítják az egyetlen ellenállást, ami egy diktatúrában lehetséges. Ez egész jó érvnek látszott, amíg nyilvánosságra nem hozták a Securitate aktáit, amikor is kiderült, hogy ezeknek az "ellenállóknak" jó része besúgó volt. És még valami kiderült az aktákból: szemben a közhiedelemmel (és a lelepleződött ügynökök védekezésével) senkit sem kényszerítettek, hogy besúgó legyen. Felajánlottak neki különböző előnyöket, mint pl. jó lakást, menő nyugati cuccokat, magas pozíciókat művészeti intézményekben vagy a lehetőséget, hogy kiadathassa a műveit - de innentől kezdve ő döntött.

Tudom, nem vagyok egy művészlélek, de én a művészi önkifejezésnél (illetve az arra alapozott karriernél és megélhetésnél) fontosabbbnak tartom a társadalmi igazságosságot és a becsületet. Ennek fényében kezdtem el azon gondolkozni, mit tehet egy művész, ha egy elnyomó rendszer azt akarja, hogy együttműködjön vele. Persze különböző diktatúrák különböző szigorral és módszerekkel dolgoznak, de szerintem csaknem mindig vannak alternatívái annak, hogy kiszolgáljuk a hatalmat, és ezt figyelmébe ajánlom a mai Magyarországon is a színművészetet művelőknek és oktatóknak - meg persze más művészeknek is.
Vagyis mit tehetett volna Furtwängler?

a. Elmehetett volna külföldre. Neki ezt konkrétan fel is ajánlották; a mai magyar művészeknek nem ajánlják fel, de lehetővé teszik. (A szocialista Romániában ez kevésbé volt kézenfekvő megoldás, bár lehetetlen sem.) Persze esélyes, hogy külföldön kevésbé lett volna sztár, mint eredeti hazájában (bár Furtwängler igen, őt az évszázad legnagyobb karmesterének tartották és konkrétan hívták is külföldi zenekarokhoz). Meg persze vannak olyanok, akik különböző tényezők (pl. beteg idős szülők) miatt nem mernek messzire menni. Nyilván korlátozott mértékben, de ilyenkor rendelkezésre áll az a megoldás, amit mi követtünk: szomszédos országba költözni, ahol megvan a szabadságunk, viszont visszamehetünk, ha szükség van ránk (ez megint rendszerfüggő, a mai Magyarországon megvalósítható). Vagy ha végképp nem akar költözni a művész, van b. opció is:

b. Otthagyhatta volna azt a művészpályát, amelyhez meg kellett volna alkudnia a hatalommal. Ha van másik szakmája, űzheti azt, ha nincs, elmehet mondjuk call centeresnek, olyat mindig keresnek és nem kell hozzá fizikailag fittnek lenni. Esetleg (ismét nem a szocialista Romániában , de a mai Magyarországon igen) elmegy valami alapítványhoz színjátszást vagy zenét oktatni, magánórákat ad, így nem szolgálja ki a rendszert és mégis megmaradhat imádott szakmájánál.És persze otthon nyugodtan zongorázhat vagy szerezhet zenét, a mai multimédiás világban még azt sem kizárt, hogy ezt eljuttathatja a közönségéhez.

Persze mindkét megoldás áldozatokkal jár - ahogy a hétköznapi, nem művészetben dolgozó emberek is áldozatokat hoznak, ha diktatúrába születtek (vagy országuk önhibájukon kívül később azzá vált). Ha mi elhagyjuk az országunkat, az ugyanolyan nulláról újrakezdés, sőt gyakran még inkább. Ha pedig ott maradunk, feláldozzuk a karriert, a szólásszabadságot és akár azt is, hogy önmagunk lehessünk. Szemben Furtwänglerrel (és, a film alapján magával a rendezővel) nem gondolom, hogy a művészi tehetség felment valakit ezek alól a döntések alól. Az a művész, aki a továbbiakban (is) kiszolgálja az Orbán-rezsimet, ugyanúgy cinkos, mint Ceaucescu besúgói.

Megszívták a lengyelek a homofóbiát - vagy mégse?

https://www.identitas.co/post/megszivtak-a-lengyelek-a-homofobiat

Sokan ünnepelték ezt az eseményt. Ami egyfelől tényleg mérföldkő: az EU eddig csak fenyegette azokat az országokat, akik sutba dobták a demokráciát meg az emberi jogokat, hogy ezt egyszer még nagyon megbánják (emlegettek itt szavazati jog megvonásától kezdve sokmindent), de most először történt, hogy effektíve léptek is valamit. Ennek nagy a szimbolikus jelentősége, és sokan remélni vélik, hogy egy új irányt jelez, amelyben az Unió határozottabban fog fellépni a renitens tagállamok ellen.

Én viszont nem vagyok ennyire optimista. Egyrészt az uniós lépést a lengyel LMBTQ aktivisták szívták meg (ugye senki nem gondolja véletlennek, hogy nem sokkal az uniós döntés után lendült támadásba a lengyel állam az LMBTQ közösség ellen, többek közt az Unióból jövő "genderideológia" terjesztőinek bélyegezve őket?). Másrészt szép lenne azt hinni, hogy az Unió mindig irányító pozícióban van a tagállamokhoz képest, de ez sajnos nincs így.

Marosán Györgynek volt egy érdekes cikke a qubiten a vetokráciáról (https://qubit.hu/2020/08/08/a-modern-demokraciara-leselkedo-egyik-legnagyobb-veszely-a-vetokracia?fbclid=IwAR0Oi3HZ36LErjBZhms5n72SS_CfVyhjmGxgPkcDgGqQi_AsP2qhARMjIDI&utm_source=mandiner&utm_medium=link&utm_campaign=mandiner_202008). Vagyis arról, hogy mivel az EU-ban bizonyos dolgokhoz (például a költségvetés elfogadásához) teljes konszenzus szükséges, egyetlen tagállam is megbéníthatja azt, ha gyakorolja vétójogát. Orbán Viktor ezt nagyon profin csinálja, de amilyen jóban van a lengyel vezetéssel, tuti, hogy azok is eltanulják tőle (pár dolgot már eltanultak, mint például az Isztambuli Egyezmény elutasítását a genderideológiára hivatkozva). És ilyenkor vagy az van, hogy az EU működése leáll, vagy az, hogy engednek a zsarolásnak - vagy persze az is opció, hogy a renitens tagállamot kirúgják, de erre még nem volt precedens (bár egyes esetekben igény lenne rá).

A koronavírus miatti korlátozások még inkább a zsarolók malmára hajtották a vizet. Megkérdeztem Portugáliában élő barátaimat: hogyhogy országuk egyik napról a másikra sárgából zöldre váltott (mármint beutazási feltételek szempontjából)? Hát az úgy volt, hogy a portugál miniszterelnök megkérte Orbán Viktort, hadd ne legyenek már sárgák, mert turizmus és kereskedelem nélkül meghal a gazdaság. Viktor meg azt mondta, jó, de akkor Portugália ne nagyon ragaszkodjon azokhoz a jogállamisági feltételekhez, amelyeket az EU a támogatások feltételéül szabott volna. És Portugália nem ragaszkodott. Amit tekinthetünk elvtelenségnek meg mondhatjuk azt, hogy a határok megnyitásával kiteszik a lakosságot a koronavírus-fertőzésnek, az elszigetelődéssel viszont a gazdasági összeomlásnak teszik ki, és noha napjainkban nem divat erről beszélni, abba is belehalnak ám emberek.

Szóval az EU megtehet bizonyos szimbolikus lépéseket az emberi jogok támogatására, illetve adhat valós anyagi segítséget az ebben a témában dolgozó civileknek, de nem fogja megszüntetni helyettünk a homofóbiát - nem is tiszte, hiszen elsősorban gazdasági szövetség. A saját társadalmunkat sajnos nekünk kell rendbe tennünk.