Anélkül, hogy kisebbíteni akarnám Takács Judit mint kutató és szerző érdemeit, számomra a könyv talán legizgalmasabb része az egyik függelékben idézett levéltári forrás volt: egy homoszexualitás miatt letartóztatott férfi vallomása, aki élete minden azonos nemű kapcsolatát felidézi több évtizedre visszamenőleg. Míg a harmincas-negyvenes években nagyrészt életkorban hozzá illő partnerei voltak, az utolsó esetekben már fiatalkorú, akár 14 évnél fiatalabb fiúkkal próbálkozott. Elgondolkodtam, vajon mi lehet ennek az oka?
Nyilvánvaló, hogy a vallomástevő nem kezdettől fogva pedofil és nem is valószínű, hogy később azzá vált volna. Viszont nagyon gyakran azok a felnőttek nyomulnak fiatalkorúakra, akik számára a hozzájuk hasonló korú emberekkel való kapcsolat nem opció - jó (azaz inkább illusztris) példa erre a római katolikus egyház, amelynek sok papja úgy véli: egy gyerek kevésbé buktathatja le, mint egy felnőtt titkos szerető. Kurimay Anita Queer Budapest című könyvéből kiderül, hogy bár a homoszexualitás Magyarországon a 19. század vége óta bűncselekménynek számított, igazából csak az 50-es évektől kezdték aktívan üldözni és a melegeket nagy számban börtönbe csukni, vagy zsarolással arra kényszeríteni, hogy jelentsenek az ÁVH-nak. A férfi, akinek vallomását olvashatjuk a könyvben, talán azért kezdett el kamaszfiúkkal próbálkozni, mert többször megütötte a bokáját álruhás rendőrökkel, és biztosra akart menni.
Mindebből az jön ki, hogy minél elnyomóbb egy közeg (egy ország vagy azon belüli intézmény, például egyház) a homoszexualitást illetően, annál nagyobb veszélynek teszi ki a gyerekeket és kamaszokat. Ezt üzenjük a római katolikus egyháznak, de akár azoknak az államoknak is, amelyek - mint Oroszország, amely újabb homofób törvény meghozatalára készül - megnehezítik meleg polgáraiknak, hogy félelem nélkül, egyenrangú kapcsolatokban éljenek.
