Akut Michael Palin-hiányban keresgélve akadtam rá erre az idei dokura. Számítottam rá, hogy olyan lesz, mint minden Michael Palin-doku, de mégis más. Hiszen Észak-Koreában elég esélytelen, hogy az emberek őszintén meg fognak nyílni neki. Nem is teszik, de Michael számít erre. A sorok között olvasva nem azt próbálja kideríteni, mi az igazság Észak-Koreáról, hanem hogy miért mutatnak lakói lelkes szolidaritást egy elnyomó rendszer iránt. És a válasz nem az, hogy mert félnek a megtorlástól vagy mert internet híján semmit sem tudnak a külvilágról (sőt, Michael egészen meglepődik, milyen sokat tudnak). Az ok valami egészen más, és ez általában a diktatúra természetrajzára is jól rávilágít.
Michael idegenvezetője hevesen bizonygatja, hogy ők nem valamiféle agymosás áldozatai. Noha mindenfelé forradalmi plakátok tarkázzák az utcákat és a középületeket, ez az embereket nem zavarja, mert azonosulnak velük. – A vezetőink a mi nemzetünk – magyarázza a fiatal idegenvezetőnő. – Nem kritizálhatjuk őket, mert akkor magunkat kritizálnánk. – Az észak-koreai identitásnak alapvető elemévé vált a Kim dinasztiával való azonosulás, mert az irántuk való lojalitást nem a józan ész, hanem az érzelmek vezérlik. Egy olyan országban, ahol nem létezik vallás és a külvilág minden országa ellenségnek minősül, a Kim dinasztiával azonosított nemzet kínálja az egyetlen érzelmi kötődést. Nincs szükség tehát arra, hogy kényszerítsék a gyerekeket forradalmi jelszavak szajkózására, hiszen az írónak készülő kislány magától is olyan verset ír, amely a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság bölcsőjéhez tett zarándoklatról szól.
Az elmúlt napokban az ellenzék támogatói értetlenül álltak az előtt, hogy a FIDESZ támogatói annak ellenére nem szólalnak fel a rabszolgatörvény ellen, hogy az az ő bőrükre is megy. Nyilván sokan vannak, akik félnek, de valószínűleg még többen, akik úgy érzik: elárulnák a pártjukat, ha kritizálnák. Márpedig az ő nemzeti és személyes identitásukban fontos szerepet játszik az a tény, hogy azonosulnak a FIDESZ politikájával; ha azt megkérdőjeleznék, egész világképük és identitástudatuk rendülne meg. Észérvekkel ezért nem lehet meggyőzni őket. Az egyetlen alternatíva, hogy egy másik identitást kínálunk, amellyel azonosulva lemondanak a rendszer iránti 100%-os lojalitásról és hajlandóak lesznek kritikusan vizsgálni azt. Eddig a magyar ellenzék nem nagyon tudott ilyen alternatív identitást nyújtani azoknak, akik már nem eleve egy európai szellemiségű értelmiségből jönnek. Most talán kicsit változott a helyzet: nemcsak sikerült öt egyszerű pontban megfogalmazniuk a követeléseiket, hanem a Kunigunda utcában történtek során emberi arcukat mutatták, amivel a nézőknek az érzelmeire is tudnak hatni. Az „O1G” valóban nem a legszofisztikáltabb üzenet, de pont az egyszerűsége teszi olyasmivé, amivel könnyű azonosulni (gondoljunk csak arra, hogy a még kevesebb tartalmat hordozó „hajrá, magyarok!” milyen sikert aratott a másik oldalon). Pillanatok alatt beleírható a hóba egy parkoló autó szélvédőjén, és aki olvassa, annak melegség önti el a szívét, mert érzi, hogy nincs egyedül. Ez a fajta alulról jövő közösségérzés pedig fontos alternatívája lehet egy olyan rendszernek, amely felülről, ráadásul kreált ellenségekkel szemben próbál közösséget és identitást rányomni az emberekre.
2018. december 22., szombat
2018. december 15., szombat
Jóbarátok 5. évad 9. rész: Chandler gatyája
Talán emlékszünk, ez az az évad, amikor Chandler és Monica titkolják a kapcsolatukat a többiek előtt, sokáig csak Joey tud róluk. Ezáltal mindenféle kínos helyzetbe keverednek: ebben a részben például valaki megtalálja Chandler alsónadrágját Monicáék lakásában a kanapén. Jobb híján azt a magyarázatot adják, hogy a gatya Joey-é, mert ugye Joey esetében senki se kérdőjelez meg egy olyan bizarr cselekedetet, mint mások kanapéján hagyni az alsóneműjét. Rachel oda is dobja neki, Joey meg mélységes undorral igyekszik úgy megfogni, hogy minél kisebb területen kelljen érintenie. Rachel értetlenül meg is jegyzi:
- Most miért nem mered megfogni a saját gatyádat?
Mi tudjuk, hogy nem a saját gatyája, de azért érdekes kérdés: miért is nem meri megfogni? Hiszen ugyanebben a sorozatban például Rachel rendszeresen rábízza a mosnivalóját Monicára, és mivel egyértelműen tudjuk, hogy Rachel visel fehérneműt, a szennyese vélhetően ilyesmit is tartalmaz. De a nők között láthatóan nem jelent problémát egymás fehérneműjének megérintése. A férfiaknál viszont ez a fajta érintkezés is tabu, ahogyan sok más is. Nemrég például egy Melegség és Megismerés órán élő dominót játszottunk: ennek ugye elvileg része, hogy az egymás mellett állók megfogják egymás kezét. A fiúk azonban, bár lelkesen vettek részt a játékban, nem voltak hajlandóak megérinteni egymást; az egyik lány rájuk is kiáltott, hogy fogják már meg egymás kezét, ha egyszer ez a szabály! De ők akkor se.
Ez a fajta kettős mérce sok szempontból okozhat nehézséget a férfiaknak. A melegeknek nyilvánvalóan azért, mert ha heteró férfiak is érhetnének egymáshoz nyilvános térben, egy meleg pár kevésbé lenne látható és sok homofób szóbeli és fizikai erőszakot megúsznának anélkül, hogy folyamatosan kontrollálniuk kéne a viselkedésüket. De a heteróknak is nehezítés, és nemcsak azért, mert így nem sózhatják rá a mosnivalójukat a szobatársukra. Az, hogy nem fejezhetik ki az érzéseiket egymás iránt, nagyon nagy lelki teher lehet. Biztos, hogy sok férfi nagyon egyedül érzi magát, pedig vannak igaz barátai, csak a társadalmi normák miatt ezt sosem mutathatják ki neki. Ráadásul az a norma, hogy az érzelmek kimutatása férfiatlan dolog, más kapcsolatokra is kiterjed; sok férfi a párja vagy a gyerekei felé sem tudja kifejezni a szeretetét, és családján belül is elszigetelődik emiatt.
A jó hír az, hogy a férfiszerep lassan ugyan, de változik. A héten egy Élő Könyvtáron, amikor a melegeket és leszbikusokat érő homofób erőszakról beszéltünk, megemlítettem a fenti normát mint tényezőt, és elmondtam az élő dominós sztorit. Négy heteró fiú beszélgetőtársam közül kettő rögtön megfogta egymás kezét. Remélem, hogy ezt nemcsak ebben a védett helyzetben merik megtenni, és nevelhetik a heteró férfiakat arra, hogy szexualitástól független intimitást megélhessenek férfitársaikkal.
- Most miért nem mered megfogni a saját gatyádat?
Mi tudjuk, hogy nem a saját gatyája, de azért érdekes kérdés: miért is nem meri megfogni? Hiszen ugyanebben a sorozatban például Rachel rendszeresen rábízza a mosnivalóját Monicára, és mivel egyértelműen tudjuk, hogy Rachel visel fehérneműt, a szennyese vélhetően ilyesmit is tartalmaz. De a nők között láthatóan nem jelent problémát egymás fehérneműjének megérintése. A férfiaknál viszont ez a fajta érintkezés is tabu, ahogyan sok más is. Nemrég például egy Melegség és Megismerés órán élő dominót játszottunk: ennek ugye elvileg része, hogy az egymás mellett állók megfogják egymás kezét. A fiúk azonban, bár lelkesen vettek részt a játékban, nem voltak hajlandóak megérinteni egymást; az egyik lány rájuk is kiáltott, hogy fogják már meg egymás kezét, ha egyszer ez a szabály! De ők akkor se.
Ez a fajta kettős mérce sok szempontból okozhat nehézséget a férfiaknak. A melegeknek nyilvánvalóan azért, mert ha heteró férfiak is érhetnének egymáshoz nyilvános térben, egy meleg pár kevésbé lenne látható és sok homofób szóbeli és fizikai erőszakot megúsznának anélkül, hogy folyamatosan kontrollálniuk kéne a viselkedésüket. De a heteróknak is nehezítés, és nemcsak azért, mert így nem sózhatják rá a mosnivalójukat a szobatársukra. Az, hogy nem fejezhetik ki az érzéseiket egymás iránt, nagyon nagy lelki teher lehet. Biztos, hogy sok férfi nagyon egyedül érzi magát, pedig vannak igaz barátai, csak a társadalmi normák miatt ezt sosem mutathatják ki neki. Ráadásul az a norma, hogy az érzelmek kimutatása férfiatlan dolog, más kapcsolatokra is kiterjed; sok férfi a párja vagy a gyerekei felé sem tudja kifejezni a szeretetét, és családján belül is elszigetelődik emiatt.
A jó hír az, hogy a férfiszerep lassan ugyan, de változik. A héten egy Élő Könyvtáron, amikor a melegeket és leszbikusokat érő homofób erőszakról beszéltünk, megemlítettem a fenti normát mint tényezőt, és elmondtam az élő dominós sztorit. Négy heteró fiú beszélgetőtársam közül kettő rögtön megfogta egymás kezét. Remélem, hogy ezt nemcsak ebben a védett helyzetben merik megtenni, és nevelhetik a heteró férfiakat arra, hogy szexualitástól független intimitást megélhessenek férfitársaikkal.
2018. december 9., vasárnap
Nemzeti konzultáció: népesedéspolitika
Igyekszem kerülni a nemzeti konzultációkat, nálam jellemzően az újrapapírban végzik. Mégsem lehet tőlük teljesen megszabadulni, hiszen hatalmas óriásplakátokon is hirdetik az egyes kérdéseket (ami tökéletesen fölösleges, hiszen mindenki megkapta; ezzel az erővel valami hasznos dologra is fordíthatnák azt a hirdetőfelületet). Tegnap szembejött velem egy ilyen kék plakát, az alábbi (szokás szerint erősen szuggesztív) kérdéssel: „Egyetért-e Ön azzal, hogy a népességcsökkenést nem bevándorlással, hanem a családok támogatásával kellene ellensúlyozni?” (vagy valami ilyesmi). Nos, erre a válaszom egy igen határozott NEM, mind környezetvédelmi, mind humanitárius, emberi jogi, gazdasági és praktikus szempontból.
A környezeti szempontot nézve: tudjuk, milyen veszélyeket hordoz a Föld túlnépesedése. És bár ezért hajlamosak vagyunk a fogamzásgátlást nem használó harmadik világbeli embereket okolni (akik mellesleg azért nem használnak fogamzásgátlást, mert egyrészt nincs rá pénzük,másrészt a keresztény európai misszionáriusok a fejükbe verték, hogy ez bűn), de ennek ellenére kontinensek szintjén még mindig Európában az egyik legnagyobb a népsűrűség. De ha mégis úgy érezzük, hogy Európa el tudna tartani még párezer embert, sokkal környezetbarátabb megoldás volna befogadni az olyan sűrűn lakott területekről érkezőket, ahol a túlnépesedés helyi ökológiai katasztrófákkal fenyeget.
Humanitárius szempontból: a menedékkérők már megszülettek, tehát elsőbbséget élveznek azokkal szemben, akik még csak tervbe sincsenek véve. Az emberi jogi szempont is ide kapcsolódik, hiszen a menedékkérőknek ugyanúgy joga van a biztonsághoz, az élethez vagy a kínzásmentességhez (ezek mind szerepelnek az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatában), mint nekünk. Ugyanakkor a családoknak is joga van eldönteni, hány gyereket szeretnének. Ami persze részben gazdasági szempont is.
A gazdasági szempontot illetően: a gyerekvállalás támogatása elég sokba kerül az államnak (pláne, ha megfelelő ellátást szeretne biztosítani, amit mondjuk most nem látunk, de ez visszaüthet, pl. az egészségügy leromlásával növekedni fog a gyermekhalandóság). Ráadásul a gyerek hosszú távú befektetés: minimum 18 év telik el, amíg haszna lesz belőle az államnak akár a munkáját, akár az adóját tekintve. Ehhez képest sokkal kevesebb beruházást igényel az, hogy az ideérkező, már felnőtt, munkaképes és gyakran szakmával rendelkező menekülteknek pár hónapig szállást biztosítunk és némi segítséget ahhoz, hogy beilleszkedjenek a magyar társadalomba (nyelvoktatás stb.) Az utóbbit ráadásul civil szervezetek is végzik, tehát az államnak csak annyit kéne tennie, hogy hagyja őket működni.
És ide kapcsolódik a praktikus szempont is. Mindenki látja, hogy Magyarországon szakemberhiány van: azoknak a szakmák képviselői, akik Nyugaton sokkal több megbecsülést és fizetést kapnának, többnyire elpályáztak külföldre. Magyarországon sose emelkedhetnek meg annyira a fizetések, hogy ezeket az embereket hazacsábítsuk (főleg, hogy a társadalmi megbecsülés és az általános közhangulat és mentalitás szintén fontos szempont számukra). Itt van viszont egy csomó menekült, többségükben szakemberek (hiszen egy egyszerű gyári munkás kicsi eséllyel tudja megfizetni az embercsempészeket), akik szívesen maradnának az országunkban, mert itt még mindig jobb, mint otthon. Tehát ha megnyitjuk a határainkat, nem kell lámpással keresgélni házi ápolót, bádogost vagy villanyszerelőt. A most születendő gyerekekre ebből a szempontból megint nem lehet számítani, mert mire ők szakmát szereznek, már rég elrohadt minden, ami 18-20 éven át várt javításra.
A környezeti szempontot nézve: tudjuk, milyen veszélyeket hordoz a Föld túlnépesedése. És bár ezért hajlamosak vagyunk a fogamzásgátlást nem használó harmadik világbeli embereket okolni (akik mellesleg azért nem használnak fogamzásgátlást, mert egyrészt nincs rá pénzük,másrészt a keresztény európai misszionáriusok a fejükbe verték, hogy ez bűn), de ennek ellenére kontinensek szintjén még mindig Európában az egyik legnagyobb a népsűrűség. De ha mégis úgy érezzük, hogy Európa el tudna tartani még párezer embert, sokkal környezetbarátabb megoldás volna befogadni az olyan sűrűn lakott területekről érkezőket, ahol a túlnépesedés helyi ökológiai katasztrófákkal fenyeget.
Humanitárius szempontból: a menedékkérők már megszülettek, tehát elsőbbséget élveznek azokkal szemben, akik még csak tervbe sincsenek véve. Az emberi jogi szempont is ide kapcsolódik, hiszen a menedékkérőknek ugyanúgy joga van a biztonsághoz, az élethez vagy a kínzásmentességhez (ezek mind szerepelnek az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatában), mint nekünk. Ugyanakkor a családoknak is joga van eldönteni, hány gyereket szeretnének. Ami persze részben gazdasági szempont is.
A gazdasági szempontot illetően: a gyerekvállalás támogatása elég sokba kerül az államnak (pláne, ha megfelelő ellátást szeretne biztosítani, amit mondjuk most nem látunk, de ez visszaüthet, pl. az egészségügy leromlásával növekedni fog a gyermekhalandóság). Ráadásul a gyerek hosszú távú befektetés: minimum 18 év telik el, amíg haszna lesz belőle az államnak akár a munkáját, akár az adóját tekintve. Ehhez képest sokkal kevesebb beruházást igényel az, hogy az ideérkező, már felnőtt, munkaképes és gyakran szakmával rendelkező menekülteknek pár hónapig szállást biztosítunk és némi segítséget ahhoz, hogy beilleszkedjenek a magyar társadalomba (nyelvoktatás stb.) Az utóbbit ráadásul civil szervezetek is végzik, tehát az államnak csak annyit kéne tennie, hogy hagyja őket működni.
És ide kapcsolódik a praktikus szempont is. Mindenki látja, hogy Magyarországon szakemberhiány van: azoknak a szakmák képviselői, akik Nyugaton sokkal több megbecsülést és fizetést kapnának, többnyire elpályáztak külföldre. Magyarországon sose emelkedhetnek meg annyira a fizetések, hogy ezeket az embereket hazacsábítsuk (főleg, hogy a társadalmi megbecsülés és az általános közhangulat és mentalitás szintén fontos szempont számukra). Itt van viszont egy csomó menekült, többségükben szakemberek (hiszen egy egyszerű gyári munkás kicsi eséllyel tudja megfizetni az embercsempészeket), akik szívesen maradnának az országunkban, mert itt még mindig jobb, mint otthon. Tehát ha megnyitjuk a határainkat, nem kell lámpással keresgélni házi ápolót, bádogost vagy villanyszerelőt. A most születendő gyerekekre ebből a szempontból megint nem lehet számítani, mert mire ők szakmát szereznek, már rég elrohadt minden, ami 18-20 éven át várt javításra.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)