Asli Zengin: Gendering Extralegality - a transz láthatóság csapdája

Törökországban, ahol Asli a kutatását végezte, a transzok nagyon is láthatóak, de ez még nem oldja meg a problémáikat. Ugyanis pont a fokozott láthatóság (Asli szavával hipervizibilitás) miatt a rendőrök is könnyebben kiszúrják őket és packáznak velük, ahol tudnak; mindig találnak valami kifacsart érvelést, hogy adott transz nő mivel sértette meg a törvényt. A transzok egy része odáig jutott, hogy már az utcára is alig mer kimenni.

Az, hogy a láthatóság elfogadáshoz vezet, az LMBT+ mozgalmak klasszikus tézise, amit általában Gordon Allport kontaktus-hipotézisére szokás visszavezetni. Csakhogy Allport egyáltalán nem azt mondta, hogy a kisebbség láthatósága csökkenteni fogja a vele szembeni előítéleteket. Egy konkrét helyzetet vázolt fel, ami a kisebbségi csoport elfogadását elősegíti: ha a többség és a kisebbség tagjai egyenrangú helyzetben közös tevékenységet végeznek, lehetőleg azonos célért. Tehát egy munkahelyi teamben való együttműködés, egy tanulócsoport vagy egy élőkönyvtár- jellegű szituáció valóban csökkentheti az előítéleteket. Az viszont nem feltétlenül, ha egy celeb coming outol transzként (előítéletes rajongója őt esetleg kivételként elfogadja, de a transzokat általában nem fogja), vagy ha - mint a Transvanilla legújabb kampányában - termékekre ráírják, hogy egy transz ember készítette őket. 

Az már eleve érdekes kérdés, hogy egy magyar kampányban miért angol szöveg szerepel a címkén - ez inkább elidegenítőül hat, és megerősíthet embereket abban a meggyőződésükben, hogy az LMBT+ téma afféle "nyugati hóbort". De ha ettől elvonatkoztatunk is: mi a célja ennek a kampánynak? Mert azt gondolom, a legtöbb ember számára nem meglepetés, hogy Magyarországon is élnek és dolgoznak transz emberek, a legkülönfélébb szakmákban. (A Melegség és Megismerés program indulásakor, 2000-ben volt egy ilyen kérdésünk a diákokhoz, hogy milyen szakmában dolgoznak szerintük meleg, leszbikus és transz emberek. Kb. a 3. óra után felhagytunk ezzel a kérdéssel, mert már akkor tudta minden 14 éves, hogy mindenfajta foglalkozásban jelen vannak az LMBT+ emberek.) Ha pedig a kontaktus-hipotézisből indulunk ki, ez a fajta kampány nem felel meg azoknak a feltételeknek, amelyek esetén ténylegesen csökkenhet az előítélet. A képen látható sört csapolt Boldizsárról mindössze annyit tudunk meg, hogy "mindennap bebizonyítja, transznemű pultosként ő is ugyanolyan hasznos és teljes értékű tagja társadalmunknak, mint bárki más." Ez még annál is kevesebb, mint amit a kézműves termékeken egyénítés céljából közölni szoktak, hogy a vásárló közelebb érezze magához a termelőt ("Gipsz Jakabné vagyok, harminc éve méhészkedem a Kisalföldön"). Boldizsár a transzneműségére redukálódik, semmi olyat nem tudunk meg róla, amitől emberivé válna számunkra. Az viszont nem kizárt, hogy a kocsma azon látogatói, akik eddig nem tudtak Boldizsár transzneműségéről, most megtudják (ez azért elég ritka név, ha tényleg így hívják). Vagyis a kampány azt valóban elérte, hogy Boldizsárt és a többi szereplőt potenciálisan veszélybe sodorja.

A transz (és LMB+) láthatóság kétélű fegyver. Egyfelől fontos, hogy legyenek olyan transz emberek, akik nyilvánosságra hozzák a történetüket és így segítenek a cisz embereknek megérteni, milyen nehézségeken mennek keresztül. A személyes coming outok és az élőkönyvtárak sokat segíthetnek abban, hogy őszinte beszélgetéssel eloszlassák a tévhiteket. De ha minden empátiakeltő stratégia nélkül, pusztán felhívjuk a figyelmet a transz emberek létezésére, kockáztatjuk, hogy a transzfóbok célpontjaivá váljanak - legyenek azok a neonácik, a rendőrség vagy éppen az állam. Magyarországon olyan gyűlöletkampány folyik a transz emberek ellen, hogy ezzel szemben rámutatni arra, hogy a sörödet felszolgáló ember potenciálisan transz, messze nem elegendő.

Gwendoline Delbos-Corfield meglepődik

 https://hvg.hu/eurologus/20220405_europai_parlament_jogallamisag_valasztasok?fbclid=IwAR3BYkQZxQOowbVXvH2704qNUXToBzNrsv649LWhYs-vVdzG9JsrwKUAuYY

Gwendoline, akárcsak egy csomó nemzetközi szervezet, a választásokat megfigyelni utazott Magyarországra a múlt hétvégén. Sokak szerint nagy bukta, hogy ennek ellenére a FIDESZ nyert, hiszen bebizonyosodott: eddigi győzelmei sem a szavazatokkal való manipulációnak köszönhetők (bár a Romániában talált megégett levélszavazatok árnyalják a képet). Annyiból azonban nem baj, hogy itt voltak, hogy végre testközelből tapasztalhatták meg a magyar valóságot. Amire részben jogos válasz, hogy miért nem ismerték meg eddig - csakhogy a politika és a nemzetközi jog egészen más szinten zajlik. Jellemzően politikusokkal találkoznak tárgyalásokon, konferenciákon vagy kerekasztal-beszélgetéseken, és sűrű programjuk során ritkán adódik lehetőség elmenni mondjuk egy tiszántúli falusi italboltba és beszélgetni az emberekkel arról, ők hogy élik meg a mindennapokat. A kormány pedig nekik is hazudik, akárcsak az állampolgároknak, és erősen cenzúrázza, milyen információk mennek ki az országról a külföld felé. 

Amikor a 2010-es évek közepén először indított a magyar kormány rágalomhadjáratot a civilek ellen, az EU ezért felelős biztosa eljött Magyarországra és szervezett egy villásreggelit érintett civil szervezetek képviselőivel. Mondjuk az időpont már eleve a tájékozatlanságát mutatta: feltételezte, hogy (akárcsak Nyugaton) a magyar civil szervezetekben főállású alkalmazottak dolgoznak, nem pedig olyanok, akik munka után, szabad idejükben önkéntesen aktivistáskodnak. Én is így kerültem be a résztvevők közé, mivel az egyik szervezetből, amelynek tagja voltam, csak én dolgoztam rugalmas időbeosztásban. Az EU-s biztos meghallgatta a történetet a civilek szemszögéből, de nem is feltétlenül azon lepődött meg legjobban, hanem azon, ahogy lelepleződtek a kormány hazugságai: például hogy a magyar munkanélküliségi rátába beleszámolják azokat is, akik külföldön élnek és dolgoznak. Ez nyilván eszükbe se jutott, hiszen hivatalosan nem így kéne lennie. Ahogy hivatalosan nem szabadna ennyire lekorlátozni az ellenzék médiajelenlétét vagy egy érvénytelen népszavazás eredményeit felhasználni, ahogy Gwendolin is rámutatott.

Szóval amit a nemzetközi szervezeteknek tenniük kéne: először is elmenni a terepre és a magyar valóságot testközelből, nem pedig hivatalos beszámolókból és a politikusok hazugságaiból ismerni meg. Majd ezután kitalálni, mit lehet tenni azzal, ha valaki nem tartja be a játékszabályokat. Mert az EU, az EBESZ és számos más szervezet arra alapozza működését, hogy tagállamai demokratikusan működnek, ezért lepődnek meg és maradnak eszköztelenek akkor, ha valamelyik nem ezt teszi. De Magyarország kapcsán lassan már semmin se kéne meglepődniük.