Bérunió – Hogy mindenki a szülőföldjén boldogulhasson

https://www.google.hu/search?q=b%C3%A9runi%C3%B3+plak%C3%A1t&tbm=isch&tbo=u&source=univ&sa=X&ved=0ahUKEwj43fidns3WAhVJaVAKHdDiAGkQsAQIMg&biw=1366&bih=637#imgrc=k37ap3FPBUY80M:

Előre leszögezném, hogy a bérunióval önmagában nincs bajom (bár arra kíváncsi lennék, hogy kívánják megvalósítani egy olyan Európában, ahol bizonyos országok jelentősen kevesebbet tesznek hozzá az uniós költségvetéshez, mint mások - mi is ide tartozunk - és a többet befizető államok biztos nem fogják a mi béreink megemelését finanszírozni).Azt viszont nem gondolom, hogy pusztán ez az egyetlen változás itthon tartja majd azokat a fiatalokat és kevésbé fiatalokat, akik most külföldön keresnek munkát.

Mostanában népszerű mindent az anyagiakra visszavezetni (ld. a Gregor Anikó-interjúról szóló posztomat); tanulmányokban olyanokat olvasok például, hogy a kelet-európaiak azért örültek a rendszerváltásnak, mert remélték, hogy utána nyugati színvonalon fognak majd élni. Nem állítom, hogy ez ne játszott volna sokaknál szerepet, de nem ez volt az egyetlen tényező. Nekem például akkoriban az anyagiaknál sokkal fontosabb volt az a tudat, hogy szabadabban utazhatok külföldre és beleszólásom van a politikába. Ugyanígy azt gondolom, hogy a most külföldön munkát vállaló magyarok legalább egy részének a béruniónál sokkal több kellene ahhoz, hogy itt maradjon. Például az, hogy ne érezze úgy, befizetett adóját értelmetlen gigaprojektekre költik valódi fejlesztések helyett. Az, hogy (ha cigány) ne gyűlöljék és diszkriminálják a bőrszíne miatt. Vagy az, hogy (ha aktivista mentalitású és szeretne civil szervezetekben dolgozni) ne kiáltsák ki közellenségnek. Az, hogy (ha nő) ne azt hallja mindenhonnan, hogy neki csak a gyerekszülés a feladata, nem pedig a karrier, az önmegvalósítás vagy épp a politika. Az, hogy (ha szivárványcsaládban él) létezőnek ismerjék el a családformáját. Az, hogy (ha tanár vagy egészségügyi dolgozó) megkapja azt a társadalmi elismerést, ami nemcsak a fizetésben fejeződik ki. Az, hogy (ha tudományos területen dolgozik) létezzenek olyan intézmények, ahol kutatómunkát végezhet, lehetőleg anélkül, hogy mellette többet kelljen tanítania, mint egy középiskolai tanárnak. A bérunió mellett ezek és még egyéb tényezők szükségeltetnének ahhoz, hogy a külföldön munkát vállaló magyarok itthon maradjanak. Most már csak azt a pártot keressük, aki mindezt meg tudja valósítani (jelentkezés itt).

Kedi – Isztambul macskái

A filmből úgy tűnik, hogy Isztambul minden lakosa imádja a macskákat. Ugyanakkor a filmben megszólalók számára ezek az állatkák mind különböző dolgokat jelentenek: a gondoskodás lehetőségét, terápiát, mintát a nőiség megélésére vagy éppen a kapcsolatot Istennel. Nyilván azért, mert mindenkinek másra van szüksége: a traumatizált idős asszonynak gyógyulásra, a magányos kisfiúnak megértő társra, a hajóját vesztett kapitánynak pénzre és hitre, a vendéglősnek pedig valaki olyanra, aki megfogja az egereket – és ezt mindegyikük a macskákban találja meg. Ugyanakkor nem okoz semmiféle konfliktust ez a sokfajta értelmezés: nem vesznek össze például azon, hogy a macskák közelebb visznek-e Istenhez vagy sem.

Vannak fogalmak is, amelyek különböző embereknek különböző értékkel bírnak; ilyen lehet például a magyarság, a nem, a család vagy Európa. Ezekről is elmondható, hogy az egyén helyzetén múlik, mit lát beléjük: egy transznőnek például nagyon fontosak lehetnek a nőség külső jegyei, hiszen ezeken múlik, hogy mások elfogadják-e az ő nemi identitását, egy cisznemű politikusnő viszont ugyanilyen joggal háborodik fel, ha a média politikai programja helyett a külsejére koncentrál. Ugyanakkor ezen fogalmak esetében mintha sokkal nehezebben tolerálnánk az eltérő értelmezéseket, mint a macskák szerepénél. Ádáz viták folynak arról, mi fér bele az egyes fogalmak értelmezésébe, és az egyes táborok képviselői gyakran azzal vádolják az eltérő véleményen levőket, hogy azok nem is igazi magyarok/nők/feministák. Sőt, még az is felmerül, hogy az ellenvélemény puszta létezése elveszi a fogalom értékét; ilyen az az érvelés, amely szerint a házasság vagy a család intézménye értéktelenné válik azáltal, hogy azonos nemű párok is fontosnak tartják és szeretnék megélni. Ahelyett, hogy örülnénk, amiért mások is osztják az értékeinket, nekik támadunk, mert nem pontosan úgy értelmezik őket, mint mi.

Közhely, hogy nagyon sokmindent tanulhatunk a macskáktól. De szerintem abból is sokat tanulhatunk, ahogy az isztambuli emberek a macskákhoz viszonyulnak. Például az értékek pluralizmusát, az egyedi élethelyzetek elismerését és az, hogy ami összeköt minket, sokkal fontosabb, mint az, hogy pontosan ugyanolyan jelentést tulajdonítsunk neki.