Ebben a dokumentumfilmben többek közt pályatársak, a magyar irodalmi élet szereplői beszélnek Bertók Lászlóról, legalábbis elvileg. Az egy dolog, és számomra nem is nagyon meglepő, hogy egy részük kihasználja az alkalmat, és saját magáról kezd el beszélni. Viszont ráadásul olyan zavaros képekkel, kacifántosan fogalmaznak, hogy fordítóként komoly kihívást jelentett kitalálnom, mit is akarnak mondani. A teljesség igénye nélkül néhány idézet, akár kvízkérdésnek is beillenének:
„Bertókot egy történelmi kor arra kényszerítette, hogy lekésse saját pályakezdését.”
„Rakd ki oda, ahol emlékszel rá, hogy voltál, aki nem volt, jöjjön kívülre, és nézze meg, hogy hogy van.” (Ez konkrétan rendezői instrukció egy amatőr színházi társulatnak, hát nem csodálom, hogy kicsit zavarodottan mászkálnak a színészek a színpadon.)
„Az alkotó halála utáni első 5-10-20 – különböző nehézkedések vannak – évben valahogy lesz egy vakfolt, és ha megfeszül se tudod abból a vakfoltból addig kihozni.”(milyen nehézkedések? meddig nem tudod kihozni? és miért kell szegény alkotónak még halála után is megfeszülnie?)
„Nemcsak hogy nem antropomorfizálja a verebeket és a rigókat, hanem úgy forgatja meg ezt a fajta eszközt, mintha ezek a verebek és rigók állatként észlelnék az embert.” (Milyen eszközt forgat? Ráadásul a -ként ragos főnév jellemzően egyes számban marad akkor is, ha többes számú szóra hivatkozik, tehát a második tagmondat minimum kétértelmű, és ezáltal kissé bizarr: a verebek és rigók csakis állatként észlelhetik az embert, hiszen ők állatok.)
Persze a nyelv folyamatosan változik, de a fenti idézetek nekem semmilyen elterjedőben levő nyelvi jelenségre nem hajaznak. És nyilván a dokumentumfilmben spontán nyilvánulnak meg az emberek, nem leírt szöveg szerint, mint egy játékfilmben, emiatt óhatatlanul keletkeznek furcsa vagy nem egyértelmű megszólalások. Azonban én számos külföldi dokumentumfilmet fordítottam magyarra, és az azokban megszólalók, a svéd antropológustól az ír temetkezési vállalkozón és az amazóniai falufőnökön keresztül a katalán vagy quebeci tinilányokig, sose fogalmaztak ennyire zavarosan. Ráadásul a fenti idézetek (a második kivételével) interjúrészletek; az interjúalanynak lehetősége lett volna kijavítani magát vagy átfogalmazni a mondandóját, hogy egyértelműbb legyen, akár megkérni a rendezőt, hogy vegyék fel újra. Ha nem tette, annak vagy az az oka, hogy nem használja tudatosan édes anyanyelvét (mivel az a munkaeszköze, ezt meglehetősen problémásnak tartom), vagy az, hogy direkt próbál nyakatekert kifejezéseket és képeket használni. A magyar társadalomban továbbra is tartja magát az az elképzelés, hogy a magas művészetnek nem szabad közérthetőnek lennie (ld. https://mmreflexiok.blogspot.com/2023/04/kolodko-mihaly-es-rejto-jeno-avagy.html), ezért a kulturális élet nagyjai minél elvontabban és zavarosabban fogalmaznak, hogy komolyan vegyék őket – a jelek szerint nemcsak az alkotásaikban, hanem akkor is, amikor csak simán interjút adnak.
A filmben bemutatott Bertók-projekt célja, hogy a költészetet közelebb hozza az emberekhez. De tartok tőle, ez nem nagyon fog sikerülni, ha a költészet kortárs magyarországi képviselői zavaros képekben beszélnek, és önnön fontosságukkal vannak elfoglalva.






