Thomas Barrow, Agatha Christie, és az MSM a száz évvel ezelőtti Angliában

Klisé, hogy manapság szinte minden könyvben, filmben és sorozatban megjelennek LMBTQ emberek – amúgy jogosan, hiszen a saját nemükhöz vonzódók aránya minden társadalomban nagyjából 10% körül mozog, tehát ha egy történetnek 10-nél több szereplője van, a nagy számok alapján kb. biztos, hogy legalább egyikük nem ciszheteró. Az már érdekesebb kérdés, hogyan jelenítődnek meg ezek a figurák, illetve hogy reagál rájuk a környezetük. Ilyen szempontból a más történelmi korokban játszódó sztorik különösen nehéz helyzetben vannak, hiszen úgy kell megjeleníteniük az azonos neműek közötti vonzalmakat, hogy az egyszerre legyen korhű és szóljon a mai olvasóhoz/nézőhöz. Ennek a nevében ez a bejegyzés az MSM (azaz férfiakkal szexelő férfiak) kifejezést használja, hiszen az 1920-as években a „meleg” identitáskategória még nem létezett, sőt a „homoszexuális” szó sem volt általánosan elfogadott, hiszen különböző irányzatok különböző nevekkel illették a jelenséget. Az MSM viszont nem identitáskategória, hanem egyszerűen egy ember szexuális gyakorlatát írja le, így nem anakronizmus múltbéli (valós vagy kitalált) emberekre alkalmazni.

A teljesség igénye nélkül két olyan brit alkotásban vizsgálom meg az MSM szereplőhöz való hozzáállást, amely az 1920-as években játszódik és az illető szexuális irányultsága viszonylag a mű elején kiderül, így spoilerezéssel se vagyok vádolható. (Természetesen sokkal több ilyen mű van, a Csengetett, Mylord?-ban például felbukkan Noël Coward,  de ő valós személy volt, így esetében az alkotóknak nyilván jobban meg volt kötve a keze.) Az első Andrew Wilson A Different Kind of Evil című krimije.

Andrew Wilson irodalomtörténészként Agatha Christie életét kutatja, regényeiben pedig maga a krimi királynője jelenik meg detektívként, aki utazásai során bűnügyeket old meg. Ennek a Tenerifén játszódó regénynek viszonylag az elején egy ismerőse coming outol az írónőnek. Bár akkoriban még kevésbé volt általános, hogy a saját nemükhöz vonzódó emberek megnyílnak erről heteró ismerőseik előtt, teljesen hiteles, hogy az illető inkább ezt választja, mint hogy gyanúsítottá váljon. Agatha Christie nem sokkolódik le, nem ítéli el, nem változik a szereplőhöz való hozzáállása, tehát kb. úgy reagál, ahogyan szeretnénk, hogy ciszheteró ismerőseink reagáljanak a coming outunkra. De valóban így reagált volna Agatha Christie 1927-ben, amikor a történet játszódik? Későbbi regényeiben felbukkannak olyan szereplők, akikről kimondja vagy legalábbis sejteti, hogy a saját nemükhöz vonzódnak, de hát közben eltelt pár évtized, a közfelfogás változott. Bár Agatha Christie az átlagnál tájékozottabb és nyitottabb ember volt, nem vagyok meggyőződve róla, hogy ilyen lazán kezelt volna egy coming outot 1927-ben. Viszont, mint fentebb említettem, a szerzőnek a mai olvasóra is figyelemmel kell lennie: ha egy mai brit regényben egy szereplő homofób megnyilvánulásokat tesz, azonnal elveszíti az olvasók többségének szimpátiáját, és Andrew ezt nyilván nem akarta, főleg, hogy a kedvenc írónőjéről van szó. Sose tudjuk meg, hogy Agatha Christie 1927-ben tényleg ilyen elfogadó volt-e (tudtommal nincsenek írásos bizonyítékaink arra, hogy akkoriban ismert volna nem-heteroszexuális embereket); nem lehetetlen, ahogy az ellenkezője sem, de valószínűleg jó írói döntés volt úgy mutatni be, mint aki megelőzte a korát.

Hasonló nehézséggel szembesültek a Downton Abbey alkotói Thomas, a lakáj kapcsán (kép: Downton Abbey wiki fandom), akiről a néző már az első epizódban megtudja, hogy a saját neméhez vonzódik, de a nyílt lebuktatására pár évadot várni kell. Akkor viszont mindenki előtt lelepleződik, így a szerzők eljátszadozhatnak azzal, hogy mindenki a személyiségének megfelelően reagál: a konzervatív komornyik mélyen fel van háborodva, a mindenkivel megértő Mrs. Hughes Thomasszal is az, a lord meg leginkább a botrányt akarja elkerülni. A legjellemzőbb reakció: „de hát ezt mind tudtuk!” Noha soha egyetlen célzás sem érkezett rá, valójában a család és a személyzet tagjai előtt nyílt titok volt Thomas szexuális irányultsága, és akik felháborodnak, azokat is inkább az zavarja, hogy kiderült. Persze mindebben biztosan benne van az, hogy évek óta ismerik Thomast, és ha nem is közkedvelt, az érdemeit nem tagadják el. „A mi kutyánk kölyke”, így nem kárhoztatják olyasmiért, ami miatt másokat elutasítanának. Ahogy sok mai LMBTQ+ ember szembesül azzal, hogy az egyébként konzervatív, sőt nyíltan homofób családtagok, munkatársak vagy ismerősök a coming outja után is ugyanúgy szeretik, mint azelőtt. Az előítéletük egy arctalan mumusra vonatkozik, nem terjesztik ki a közvetlen környezetük tagjaira – akik viszont ezáltal dolgozhatnak azon, hogy lebontsák ezt az előítéletet, ahogy az ultrakonzervatív Mr. Carson is némileg megengedőbbé válik a Thomasszal folytatott beszélgetése után.

Ez a beszélgetés tartalmazza az egyetlen olyan motívumot, amit én nem érzek teljesen hitelesnek. Mr. Carson „elfajzott”-nak nevezi Thomast, mire ő ezt büszkén visszautasítja: „Nem vagyok elfajzott. Más vagyok, mint maguk, de nem elfajzott.” A mai LMBT+ vagy közösségünkkel szimpatizáló nézők természetesen azonosulni tudnak ezzel a bátor kiállással, de bennem kérdés, hogy egy száz évvel ezelőtti lakáj érvelt volna-e így. Ekkoriban már voltak olyan gondolkodók, akik a férfiak közötti vonzalmakat a szexualitás természetes formájaként kezelték, sőt a (pszichés/biológiai) „másság” fogalma is előkerülhetett a munkájukban – gondoljunk csak Kertbenyre, Ulrichsra vagy akár a brit Edward Carpenterre. Az ő gondolataik azonban csak viszonylag szűk körben voltak ismertek. Kétlem, hogy egy lakáj hozzájutott az írásaikhoz (a sorozat különböző pontjain is előfordul, hogy ferde szemmel néznek azokra a szolgákra, akik számukra túl komolynak tartott dolgokat olvasnak). Thomasnak feltehetően azokkal az MSM közösségekkel se voltak kapcsolatai, amelyek ekkor már virágoztak Londonban és más nagyvárosokban. Egy vidéki kastélyban szolgálni elég elszigetelt helyzet, és az, hogy Thomas rámozdul gyakorlatilag mindenkire, akiben „rokon lelket” sejt, nekem azt sugallja, hogy nem ismer olyan helyeket, ahol MSM-ekkel ismerkedhetne. Márpedig ahhoz a fajta öntudathoz, amit ebben a jelenetben mutat, szükséges, hogy találkozzon más véleményekkel is, mint amit a többségi társadalom képvisel az ő szexuális irányultságát illetően, különben el se tudná képzelni, hogy alternatív megközelítés is lehetséges (ld. https://mmreflexiok.blogspot.com/2022/02/a-stonewall-lazadas-avagy-mit-nem-akart.html).

Persze, mint a bejegyzés elején kifejtettem, egy kosztümös sorozat a mai nézőkhöz szól, így be kellett vennie ilyen felvilágosult hangokat is, ha nem akarta, hogy maradinak tartsák. Tehát a hitelesség kedvéért tételezzük fel, hogy a háború alatt, amikor kiszabadult Downton zárt világából, Thomas találkozhatott Carpenter vagy valamely más korai aktivista műveivel, és így már kevésbé ellentmondásos az elszigeteltség és az öntudat kombinációja.