***SPOILER***
Harry, az afganisztáni veterán PTSD-ben szenved, ezért úgy próbál új értelmet találni az életének, hogy elmegy Amazóniába és egy állatmenhelyen segít egy ocelotkölyköt "visszavadítani". Elsőre ez jó megoldásnak tűnik, mély érzelmi kötelék alakul ki ember és állat között, és Harry sokkal jobban ki tudja fejezni az érzéseit az állatnak, mint az embereknek. Hamarosan azonban kiderül, hogy ennyire mégse rózsás a helyzet. Egyrészt Harry hangulata továbbra is hullámzó, és ha bármi negatív dologgal találkozik (pl. illegális fakitermeléssel), önsértő gondolatai lesznek, falcol vagy agresszíven viselkedik. Másrészt kezdettől fogva tudni lehet, hogy az ocelottal való kapcsolatának időbeli korlátai vannak: a cél az, hogy Keanu vadállattá váljon és elszakadjon tőle. Amikor azonban eljön a pillanat, hogy visszaküldjék a vadonba, Keanu nem hajlandó elmenni. Mondjuk lehet, hogy ebbe belejátszik az elküldés radikális volta is (Joy Adamson annó sokkal fokozatosabban választotta el magától az általa "visszavadított" nagymacskákat, eleinte tett ki nekik ennivalót és nyomon követte őket - nem magyarázzák el a filmben, miért nem ez volt a koncepció az ocelotok esetében). Az is nyilvánvaló ugyanakkor, hogy Harry dilemmában van: próbálja ugyan elkergetni Keanut, hiszen az ott maradását saját csődjének éli meg, valójában mégsem akar elszakadni tőle - és Keanu, mint rendes macska, ezt természetesen megérzi.
Nemrég olvastam egy Facebook-posztot a "mit lehet kezdeni a depresszióval" témában, ahol az összes megoldás elé hozzátették, hogy menjen az ember terápiába - kivéve az elé, hogy szerezzen be macskát. A macskák valóban nagyon sokat segítenek a stressz csökkentésében, az érzelmekhez való kapcsolódásban, a lelki egyensúly megtalálásában - de nem terapeuták. Ha valaki olyan mélyen van, hogy önsértő vagy öngyilkos gondolatai vannak, mint Harrynek, azt a világ legcsodálatosabb macskája sem tudja meggyógyítani. És bár kétségtelen, hogy a környezetvédelmi aktivizmus életcélt ad és ezáltal ténylegesen emberéletet menthet, a mentális jólléthez mindenképp szükség van terápiára a traumák feldolgozása vagy a problémák gyökerének feltárása érdekében (és persze az sem árt, ha nem olyan fajta állatmentő tevékenységet végez valaki, amelynek eleve része az elszakadás és az azzal járó trauma).
A filmből könnyen arra a következtetésre juthatunk, hogy az állatmentők mind traumatizált emberek, akik a társadalomból kivonulva öngyógyítást és életcélt várnak a környezetvédelemtől. Én ebben önmagában nem látok problémát: az Anonim Alkoholisták is arra épül, hogy mások segítésével magunknak segítünk, és sokaknál teljesen jól működik. Hasonlóképpen vannak, akiknek az állatmentés valóban elegendő a gyógyuláshoz, ahogy Samantha például egész jól volt, amíg a Harryvel való kapcsolata vissza nem hozta gyerekkori traumáit. De ha valaki súlyosabb gondokkal küzd, az jobb, ha szakembertől kér mentálhigiénés segítséget, nem pedig vadmacskától.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése