https://www.youtube.com/watch?v=8N63K0VzsNk&t=34
Ez a dalocska nem véletlenül tett szert nagy népszerűségre. A káromkodásoktól eltekintve az az igazán találó benne, hogy a benne bemutatott személy nem más, mint a FIDESZ/KDNP ideálpolgárja: keresztény, középosztálybeli, családos. Ő aztán tényleg megpróbál úgy élni, ahogy azt a keresztény kurzus elvárja, kenyérsütés stb.), de éppen ebben akadályozza meg a vasárnapi zárvatartás.
Persze nem szerencsés a dal üzenetét úgy értelmezni, hogy csak az a rendes ember, aki templomba jár, kenyeret süt és minimum 3 gyereke van, valószínűleg az alkotók se így gondolták. Arra viszont nagyon jól felhívja a figyelmet, hogy a jelenlegi politikai vezetők intézkedéseikkel saját szavazótáborukat is elidegenítik. A vasárnapi zárvatartást a közvélemény-kutatások szerint a lakosság 2/3-a ellenzi, márpedig a legutóbbi választások eredményei alapján ez legalább felerészben átfedi a FIDESZ szavazóit. Ahogyan a szurkolói kártyák bevezetése ellen tiltakozva pont a focirajongók bojkottálják a vadonatúj stadionokat, és pontosan azok a fiatalok menekülnek a röghöz kötés ellen külföldre, akiknek a munkájából tovább épülhetne az ország.
Túlzott optimizmus lenne azt gondolni, hogy ezzel megáll a sorozat. Viszont előbb-utóbb más csoportok is ráébrednek, hogy az általuk megválasztott pártok éppen az ő érdekeiket ássák alá-
2015. március 30., hétfő
2015. március 23., hétfő
Michael Ignatieff: Is Liberty Divisible?
Mindig nagy élmény számomra, ha olyan tudóst hallok előadni, akitől már olvastam könyvet és az nagy hatást tett rám. A könyve alapján Michael Ignatieffről tudtam, hogy az emberi jogokat mindennél többre tartja, azt viszont nem, hogy nagyszerű előadó, igazi jó arc és meglepően képben van a magyar helyzettel kapcsolatban. És emellett (ritka adomány ma Magyarországon ilyennel találkozni) optimista: számtalan olyan tényezőt sorolt fel, amelyek miatt a kelet-európai (és egyéb) autokrata rendszerek korántsem stabilak. Nem meglepő tehát, hogy megkapta a 200 forintos kérdést: mi kellene az Orbán-rendszer megdöntéséhez? Michael erre is tudott válaszolni, három fő gondolatban:
1. Egységes, vagy legalábbis ellentéteit a közös célokáért félretevő ellenzék. Mondjuk nem ő az első, aki ezt felvetette, de elgondolkodtató, hogy idelátogató külföldiként is rögtön ez az első gondolata. Hozott egy példát: Magyarországon hagyománya van a szabadságszeretetnek és a függetlenségért való küzdelemnek (gondoljunk csak 1848-ra vagy 1956-ra), az ellenzék mégsem képes ezekből egy közös hagyományt kovácsolni, hanem mindenki a maga céljaira használja fel őket.
2. Orbán Viktor démonizálása helyett a saját programra koncentrálni: ne arról szóljanak a beszédek, hogy a mostani rendszer mit csinál rosszul, hanem hogy adott párt ehelyett hogyan csinálná. Visszagondolva a múlt vasárnapi tüntetésre (meg sok korábbira azelőtt), ez bizony hiánycikk.
3. Megszólítani a vidéket. Michael szavaival élve (aki a kanadai liberális párt vezetője volt, és egyszer választást is nyert, bár azóta egy másikat elveszített): a rendszer megbuktatásához sok estét kell eltölteni lepukkant kis isten háta mögötti szállodákban, ahol talán csak 10 ember gyűlik össze, és ezt a 10 embert kell meggyőzni a céljainkról. És ezt folytatni 2-3 éven át, amíg a sokszor 10 (majd később 20 majd 100) emberből összegyűlik egy vidéki szavazótábor.
Én is gyakran utálom, amikor a külföldiek jobban tudják, mit kéne csinálni Magyarországon (az emigráns magyarok különösen jók ebben), de Michael meglátásaival teljesen egyet tudok érteni. Így szokásomtól eltérően nem is azért írtam blogbejegyzést erről az előadásról, hogy hosszan reflektáljak rá, hanem hogy ilyen módon olyanok is olvashassák, akik magára az előadásra nem jutottak be. Szerencsés esetben akár az ellenzék képviselői is.
1. Egységes, vagy legalábbis ellentéteit a közös célokáért félretevő ellenzék. Mondjuk nem ő az első, aki ezt felvetette, de elgondolkodtató, hogy idelátogató külföldiként is rögtön ez az első gondolata. Hozott egy példát: Magyarországon hagyománya van a szabadságszeretetnek és a függetlenségért való küzdelemnek (gondoljunk csak 1848-ra vagy 1956-ra), az ellenzék mégsem képes ezekből egy közös hagyományt kovácsolni, hanem mindenki a maga céljaira használja fel őket.
2. Orbán Viktor démonizálása helyett a saját programra koncentrálni: ne arról szóljanak a beszédek, hogy a mostani rendszer mit csinál rosszul, hanem hogy adott párt ehelyett hogyan csinálná. Visszagondolva a múlt vasárnapi tüntetésre (meg sok korábbira azelőtt), ez bizony hiánycikk.
3. Megszólítani a vidéket. Michael szavaival élve (aki a kanadai liberális párt vezetője volt, és egyszer választást is nyert, bár azóta egy másikat elveszített): a rendszer megbuktatásához sok estét kell eltölteni lepukkant kis isten háta mögötti szállodákban, ahol talán csak 10 ember gyűlik össze, és ezt a 10 embert kell meggyőzni a céljainkról. És ezt folytatni 2-3 éven át, amíg a sokszor 10 (majd később 20 majd 100) emberből összegyűlik egy vidéki szavazótábor.
Én is gyakran utálom, amikor a külföldiek jobban tudják, mit kéne csinálni Magyarországon (az emigráns magyarok különösen jók ebben), de Michael meglátásaival teljesen egyet tudok érteni. Így szokásomtól eltérően nem is azért írtam blogbejegyzést erről az előadásról, hogy hosszan reflektáljak rá, hanem hogy ilyen módon olyanok is olvashassák, akik magára az előadásra nem jutottak be. Szerencsés esetben akár az ellenzék képviselői is.
2015. március 16., hétfő
Hate speech monologues 2015.
Az idei előadásban megemlékeztek Rózsa Milánról is. Péter, a mindenkori rendező egy mosolygós, szivárványos-kokárdás képet vetített ki róla és mesélt aktivista érdemeiről. Azután föltette a kérdést a közönségnek (akiknek többsége, külföldi lévén, feltehetően nem tudta a választ):
- Mit gondoltok, hol van ő most?
A várakozásteli csendben hátulról valaki bekiabálta:
- A pokolban! – Péter nem reagált erre; az emlékektől megindultan talán meg se hallotta.
Felmerült bennem, hogy a bekiabáló beépített ember volt; voltak ilyen elemek az előadás más pontjain, de Pétert azóta megkérdeztem és ez nem volt benne a programban. Az is eszembe jutott, hogy a bekiabáló esetleg nem szexuális orientációja miatt küldte volna pokolra Milánt, hanem mert mondjuk nem köszönt előre a szomszéd néninek a lépcsőházban. Ha azonban a legvalószínűbb változat forog fenn, akkor nagy gáz van.
Persze a CEU nem függetlenítheti magát teljesen a társadalom többi részétől; az előadásban is volt egy blokk, amely az egyetemen belüli előítéletekre figyelmeztetett, de ez kb. azon a szinten maradt, hogy a tanár kritizálta egy diák dolgozatának nyelvhelyességét, mert az nem brit vagy amerikai, hanem indiai angolt használt. Nem mondom, hogy ez nem gáz, de számomra eltörpül amellett, hogy az egyetem egyes diákjai (vagy azok barátai) pokolra küldenék a homoszexuálisokat. Mint ahogy azt is gáznak tartom, ha egy meghívott vendégelőadó kijelenti, hogy Horvátországban nincsenek faji kisebbségek, vagy ha egy tanár a szexualitással foglalkozó szemináriumán felszólítja a diákokat, hogy mindenki mondja el a szexuális orientációját. A vendégelőadót a közönség finoman figyelmeztette a romák létezésére; a szemináriumi tanár azóta is tanít, és nem tudni, milyen kérdéseket tesz fel diákjai szexualitásáról. Csak ezek a sztorik nem jutnak el a tágabb közösséghez, így könnyű azt hinni, hogy az egyetemen belüli előítéletes megnyilvánulások kisebb volumenűek, mint azon kívül. Tény, hogy még senki nem dobált az épületben Molotov-koktélokat, de az enyhébb megnyilvánulási mód nem feltétlenül jelent enyhébb előítéleteket.
- Mit gondoltok, hol van ő most?
A várakozásteli csendben hátulról valaki bekiabálta:
- A pokolban! – Péter nem reagált erre; az emlékektől megindultan talán meg se hallotta.
Felmerült bennem, hogy a bekiabáló beépített ember volt; voltak ilyen elemek az előadás más pontjain, de Pétert azóta megkérdeztem és ez nem volt benne a programban. Az is eszembe jutott, hogy a bekiabáló esetleg nem szexuális orientációja miatt küldte volna pokolra Milánt, hanem mert mondjuk nem köszönt előre a szomszéd néninek a lépcsőházban. Ha azonban a legvalószínűbb változat forog fenn, akkor nagy gáz van.
Persze a CEU nem függetlenítheti magát teljesen a társadalom többi részétől; az előadásban is volt egy blokk, amely az egyetemen belüli előítéletekre figyelmeztetett, de ez kb. azon a szinten maradt, hogy a tanár kritizálta egy diák dolgozatának nyelvhelyességét, mert az nem brit vagy amerikai, hanem indiai angolt használt. Nem mondom, hogy ez nem gáz, de számomra eltörpül amellett, hogy az egyetem egyes diákjai (vagy azok barátai) pokolra küldenék a homoszexuálisokat. Mint ahogy azt is gáznak tartom, ha egy meghívott vendégelőadó kijelenti, hogy Horvátországban nincsenek faji kisebbségek, vagy ha egy tanár a szexualitással foglalkozó szemináriumán felszólítja a diákokat, hogy mindenki mondja el a szexuális orientációját. A vendégelőadót a közönség finoman figyelmeztette a romák létezésére; a szemináriumi tanár azóta is tanít, és nem tudni, milyen kérdéseket tesz fel diákjai szexualitásáról. Csak ezek a sztorik nem jutnak el a tágabb közösséghez, így könnyű azt hinni, hogy az egyetemen belüli előítéletes megnyilvánulások kisebb volumenűek, mint azon kívül. Tény, hogy még senki nem dobált az épületben Molotov-koktélokat, de az enyhébb megnyilvánulási mód nem feltétlenül jelent enyhébb előítéleteket.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)