Miért éppen Alaszka, avagy a többezer Fleischman doki országa

Ugye emlékszünk még ennek a 90-es évekbeli kedvencnek a kerettörténetére? Adva van egy tehetséges, ámde csóró new yorki zsidó fiú, aki szerződést köt Alaszka állammal: ennek értelmében az állam fizeti neki az orvosi egyetem tandíját, cserébe ő utána két évig egy isten háta mögötti alaszkai kisvárosban, Cicelyben dolgozik majd háziorvosként. Ez az alaphelyzet ugyanúgy a sorozat abszurd humorának megnyilvánulása, mint az erdő közepén szó szerint buborékban élő hiperallergiás hipochonder vagy az öreg indián szelleme, akit kizárólag Ed lát. 

 A magyar vezetők azonban ihletet kaptak a sorozattól, ugyanis az új egészségügyi törvény értelmében az egészségügyi dolgozókat az állam 1+1 évre oda helyezi át, ahova akarja. Ez azonban rájuk nézve sokkal súlyosabb következményekkel jár, még akkor is, ha eltekintünk attól, hogy Fleischman doki fiktív szereplő. Egyrészt ő ugye eleve úgy kezdte az egyetemet, hogy ezt tudta, így kalkulálta a jövőjét - egy mai magyar orvos viszont tök nem készült erre, és esetleg jó oka lehetne azon a településen maradni, ahol eddig dolgozott (például ott élnek az idős szülei, akiket gondoznia kell, uram bocsá' egy ottani oktatási intézményben kezdett el egy továbbképzést). Az sem mindegy, hogy valakit a karrierje elején helyeznek-e az isten háta mögé, amikor még kevesebb dolog köti helyhez - oké, Fleischmannek van egy menyasszonya, de egy ilyen viszonyt azért könnyebb távkapcsolatként működtetni, mint egy négygyerekes családot, ahol esetleg a két szülőt különböző településekre vezényelték. Fleischman általános orvos és a maga ura, a magyar egészségügyi dolgozók többsége azonban több kollégával együtt dolgozik egy intézményben, ahol megvannak a szerepek és a hierarchia, és mindez felborul, ha mondjuk az osztályvezető főorvost váratlanul eltávolítják. (Hannah Arendt szerint a totalitáriánus rendszerekre jellemző, hogy folyton áthelyezik az embereket, nehogy a Vezéren kívül bárki más is hatalomhoz jusson - de ami az adminisztrációban maximum káoszt okoz, az az egészségügyben tragédiát.) Fleischman dokinak a jelek szerint fizetik a szállását és ellátását, az új magyar törvény erről nem gondoskodik. Végül az sem mindegy, milyenek a munkakörülmények. Cicelyben meglepően jó a rendelő felszereltsége, ha pedig laborvizsgálatra van szükség, a doki elküldi az anyagot Anchorageba, és másnap már jön vissza a lelet. A magyar állami egészségügy szerintem még a nagyvárosokban sem éri el ezt a szintet. És még van egy apróság. Fleischman dokinak nincs magánpraxisa, a magyar állami egészségügyben dolgozók közül sokaknak viszont van. Mivel az új törvény a másodállás vállalását is megtiltja az orvosoknak, választaniuk kell - és akik megszokott helyükön, megfelelő munkakörülmények között, eddigi lakhelyükön szeretnének dolgozni, azok a magánpraxist választják majd.

Kedvem lenne lecseszni a sorozat alkotóit, amiért ők voltak az értelmi szerzői ennek az őrültségnek - de hát szegények nyilván nem számítottak arra, hogy Abszurdisztánban megvalósulnak a forgatókönyvírók legőrültebb ötletei. Úgyhogy inkább a magyar vezetésnek üzenem: gondolja át ezeket a tényezőket és az egészségügyi dolgozók által benyújtott tiltakozásokat, és írja át a törvényt. Magyarországon élő honfitársaimnak pedig üzenem, ne lepődjenek meg, ha az erdőben sétálva egy hatalmas fehér buborékházat vagy egy láthatatlan emberrel beszélgető indián fiút pillantanak meg.

Maddy, a modell - avagy kamera előtt mindenki elfogadó

Madeline Stuart Down-szindrómás szupermodell, divatbemutatókon és jótékonysági eseményeken lép fel. Értelmi sérült és súlyosan beszédhibás. Ám amerre csak jár, mindenki kedves vele, vadidegenek fogadják mosolyogva lelkes öleléseit, rajongói szelfiznek vele az utcán, a parton a srácok minden további nélkül beveszik a kosarazásba. Persze ebben közrejátszik Maddy közvetlen személyisége, azok a külső jegyei (pl. a haja vagy az alakja), amelyek ép szemmel nézve is beleillenek a hagyományos szépségideálba, illetve az a tény, hogy a film nagy részét az USÁ-ban és Ausztráliában forgatták, ahol egyrészt elfogadóbbak a fogyatékossággal élők felé, másrészt eleve sokkal közvetlenebbek az emberek. Biztos sokan vannak olyanok is, akiknek az előítéletei a személyes találkozás hatására leomlanak (és Maddynek tényleg tehetsége van megszerettetni magát) - de azért (Magyarországon legalábbis) nem annyira ritka, hogy türelmetlenek vagy elutasítóak egy értelmi fogyatékos emberrel. A filmet nézve nem tudtam nem arra gondolni: akkor is mindenki ilyen kedves és türelmes lenne Maddyvel, ha nem kísérné őt egy filmes stáb?

Sokszor halljuk azt az érvet: nem érdekes, ha egy közszereplő előítéletes az LMBTQ emberekkel/migránsokkal/ fogyatékossággal élőkkel stb. szemben, csak ne fejezze ki nyilvánosan. Tény, hogy sokkal nagyobb a súlya egy közszereplő előítéletes megnyilvánulásainak, és ilyen szempontból különösen mérlegelniük kell, mit mondanak és mit nem. Azzal viszont nem értek egyet, hogy semmi baj azzal, ha a magánéletében előítéletes. Ugyanis előfordulhat, hogy a magánéletében, a közvetlen környezetében is van egy Maddy vagy egy transz ember vagy valaki más, aki ezeknek az előítéleteknek a gyakorlati következményeit a saját bőrén érzékeli. A filmből kiderül, hogy Maddy is számos elutasítást kapott (egyetlen ilyen diszkrimináló eseményszervező nyilatkozik is, persze úgy tüntetve fel, hogy ő csak jót akart Maddynek, pedig elég gyenge az érvelése), és az anonimitás biztonságából egy csomóan nagyon sértő dolgokat tweetelnek róla. Szóval nem, nem elég az, ha egy közszereplő megtartja az előítéleteit magának; arra is szükség lenne, hogy dolgozzon rajtuk és aktívan próbálja meg lebontani őket. Nemcsak ő, hanem mi mindannyian. Amíg pedig ez megtörténik, csak azt tudom javasolni a fogyatékossággal élő gyerekek szüleinek: mindig legyen náluk egy profi filmes kamera. (fotó: popsugar.uk)

Modern család avagy aki másnak vermet ás, az ő mobilja esik bele

Ebben az epizódban (az évadot és a számot nem tudom) Haleyt egy kihágás miatt közösségi munkára ítélik szemétszedés formájában. Alex kárörvendve megy ki a műút mellé, hogy képeket csináljon nővéréről szemétszedés közben és föltegye az Instára. Közben azonban beleejti a mobilját a csatornába. Konkrétan le kell másznia, hogy kihalássza, és mikor talpig trutymósan előmászik, természetesen róla készülnek ciki képek, amelyek azonnal a közösségi oldalakon landolnak.

Ez a tanulságos történet egy Facebook-vita kapcsán jutott eszembe. A vita Bagdy Emőke oldalán zajlott, aki folytatta "Hülyeségeket beszélek" sorozatát, ezúttal a szexuális irányultságról (ennek a sorozatnak volt már egy nemi szerepek-különkiadása). Vannak azonban Emőkének megrögzött rajongói, akik felháborodnak már a gondolatára is, hogy bárki megkérdőjelezi a Szent Professzorasszony bármelyik állítását. Én csak rámutattam, hogy a pszichológus szakma már több évtizede túlhaladta Emőke álláspontját, mire az egyik Emőke-rajongó Grál-lovag kijelentette: amiért "ilyen szemtelenek vagyunk" (nem volt egyértelmű, hogy én és még ki), csakazértis a FIDESZ-re fog szavazni 2022-ben, és akkor majd szívunk. Na most, ha az úriember egyébként nem szavazott volna a FIDESZ-re, nyilván nem gondolja úgy, hogy a jelenlegi kormány jó irányba viszi az országot. Vagyis csak azért szavazna rájuk, hogy valakiket megszívasson, miközben Orbánék manőverei (pl. az egészségügy és az oktatás leépítése) nyilvánvalóan többet árthatna neki, mint nekem, aki nem is lakom ott az országban. De még ha ott laknék is: komolyan képes valaki egy maga számára hátrányos helyzetet teremteni csak azért, hogy más is szívjon? Ez már nem is a "dögöljön meg a szomszéd tehene is (ha már az enyém megdöglött)"-attitűd, hanem ennek még fokozása, kb. amikor megmérgezem a saját tehenemet is, csak hogy a szomszédé is elpatkoljon. Nem tudom, mennyi ember áll hozzá a választásokhoz hasonló attitűddel, vagyis hogy azért nem akar kormányváltást, mert akkor nemcsak neki lenne jobb, hanem általa utált személyeknek vagy csoportoknak is. Ha sokan, akkor azt hiszem, megfejtettem a FIDESZ sikerének a titkát. Emellett azt kell mondanom: akárcsak Alex, ők is megérdemelték, hogy talpig belepje őket a trutymó.

Meseország senkié, avagy hogyan lépett szintet a magyar vezetés homofóbiája

Röviden a sztori. A Labrisz Egyesület megjelentet egy mesekönyvet, amelyben a mesehősök között örökbefogadott gyerekek, fogyatékkal élők, mélyszegénységből jövők, romák, melegek, leszbikusok és transzok is találhatók. A Mi Hazánk, akik újabban a látványra mennek (lásd Novák Előd szivárványzászló-lopkodási akcióját) ellentüntetést szerveznek a könyvbemutatóra, Dúró Dóra ledarálja a mesekönyvet, az azt árusító könyvesboltoknál pedig a szélsőjobbosok figyelmeztető táblát helyeznek el (ld. alább). Orbán Viktor is megszólal és közli a melegekkel, hogy hagyják békén a gyerekeket. Mindeközben pedig a parlament megszavazza az örökbefogadási törvény módosítását, amely csaknem lehetetlenné teszi az egyedülálló szülők számára az örökbefogadást.

Egyesek szerint a mesekönyv körüli hercehurca csak figyelemelterelés volt, hogy közben a törvényt sunyiban át tudják nyomni. Ez a vélemény azonban nem veszi figyelembe, hogy a két dolog nagyon is összefügg, és szépen mutatja, hogy Magyarországon szintet lépett a homofóbia - és nemcsak abból a szempontból, hogy most már a miniszterelnök is nyíltan kifejezi. A könyv és a törvény közötti összekötő kapocs nyilvánvalóan a gyerekek. A jobboldal részben a Kaleta-botrányt igyekszik meglovagolni (nagyvonalúan elfeledkezve arról, hogy ők próbálták elhallgatni az ügyet, és az ő bábjukként működő bíróság hozott nevetségesen enyhe ítéletet a gyerekpornót nézegető nagykövet ellen). Emellett azonban mindkét sztori arról szól, hogy a gyerekek ne találkozhassanak a melegséggel (meg más kisebbségi jelenségekkel sem), hanem legyenek szépen egyenállampolgárok, akik a nemzeti eszménynek megfelelő hagyományos heteroszexuális családban (fehér, ép stb. szülőkkel) nőnek föl. Vagyis nekik sem az nem érdekük, hogy a gyerek melegekről olvasson egy mesekönyvben, sem az, hogy melegek vagy leszbikusok neveljék föl. (És persze az iskolában se lásson melegeket; a Melegség és Megismerés lesz a következő célpont).

(kép: Labrisz Leszbikus Egyesület) A könyvemben pár évvel ezelőtt azt írtam: a magyar állam mindent elkövet annak a látszatnak a fenntartásáért, hogy határain belül nem élnek szivárványcsaládok. Nem korlátozza ugyan az egyedülállók mesterséges megtermékenyítését és örökbefogadását, viszont azt nem teszi lehetővé, hogy az imígyen papíron egyedülállóként gyerekhez jutott ember azonos nemű élettársa is a gyerek szülője lehessen. Én ezt akkor úgy értelmeztem, hogy fenn akarják tartani a látszatot, de a tartalommal kevésbé törődnek. Most viszont nem vagyok biztos benne, hogy igazam volt. Lehet, hogy a törvényalkotókban tényleg nem merült fel, hogy az egyedülálló örökbefogadó szülő nem feltétlenül heteró, és egy leszbikus is kérhet mesterséges megtermékenyítést. Amikor ezeket a törvényeket hozták, a 2000-es évek első évtizedében, a szivárványcsaládok rejtőzködtek. Mostanra változott a helyzet, a többségi médiában és a közösségi oldalakon is egyre több meleg örökbefogadó és gyereket nevelő leszbikus pár vállalja magát arccal-névvel. Lehet, hogy a jobboldalnak tényleg csak most esett le a tantusz. Mindenesetre most láthatóan szintet léptek: nemcsak a látszat szintjén, hanem a gyakorlatban is meg akarják akadályozni a szivárványcsaládok létrejöttét, amennyire tőlük telik. Ez sajnos egy elég ijesztő tendencia, és nemcsak az LMBT+ emberek számára. Hiszen a ledarált mesekönyvben nemcsak ők szerepelnek, sőt azóta a szélsőjobb újabb mesekönyveket vett célba, amelyekben nyoma sincs az LMBT+ embereknek, viszont valamiért szerintük nem illenek bele abba a hagyományos családmodellbe és kultúrába, amit ők (saját maguk szerint) képviselnek. És ahogy most törvényileg nehezítik meg az egyedülállók örökbefogadását, ugyanígy lehetséges, hogy hamarosan a romák vagy fogyatékkal élők se juthatnak majd állami gondozott gyerekhez. A hagyományos mesék nagy része pedig kuka, hiszen nagyon sokukban szerepelnek szegény származású szereplők, emancipáltan gondolkodó nők vagy éppen a zsarnokkal szembeszálló szabadságharcosok. A végén ott állunk majd egy töküres meseországgal, ami senkié nem lesz, hiszen az ideálként elénk állított családmodell - amelyben senki semmilyen szempontból nem "más" - csak nagyon kevés gyerek életére húzható rá.

Mit keres a Jobbik egy nőjogi tüntetésen?

Szeptember 28-ára a Nőkért Egyesület tüntetést szervezett a miskolci bíróság elé. (Azok kedvéért, akik nincsenek képben: aznap volt Orosz Bernadett tárgyalása, aki múlt novemberben közzétette a facebookon, hogy a barátja megverte, ezért a bántalmazó beperelte jó hírnév megsértéséért - és persze ez a tárgyalás jóval megelőzte azt, amelyen a bántalmazót vonnák felelősségre.) A tüntetés néhány résztvevője erősen meglepődött, hogy a helyi Jobbik képviselői is megjelentek és szolidaritásukat fejezték ki Bernadettel. Vajon mi lehet erre a magyarázat?

1. Klisé, de igaz, hogy a Jobbik kezd egyre inkább középre tolódni. Az eredetileg jobbközép FIDESZ ugyanis már annyira elhúzott jobbra, hogy annál radikálisabbnak lenni már csak a valódi nácik tudnak (persze azért ilyenek is vannak). A határzár elleni bécsi tüntetésen például a Jobbik képviselője arról beszélt, hogy az Uniónak meg kell védenie az európai értékeket. Ez már nagyon nem az a Jobbik, amelyik pár éve uniós zászlót égetett. 2. Automatikus feltételezés, hogy szavazatokat akarnak nyerni - de ez feltételezi, hogy szavazótáborukat olyan emberek alkotják, akiket szintén felháborít a párkapcsolati erőszak. 3. Igazából a konzervatív jobboldali gondolkodás egyáltalán nem ellentétes a tüntetés üzenetével. Az egész bántalmazási ügy folyamán (nyilván stratégiailag) nagy hangsúlyt kapott, hogy Orosz Bernadett hatgyermekes édesanya, és a tüntetés egyes táblái ("Érték a család - ne bántsd az anyát") ugyanerre játszottak rá. Márpedig a pronatalista, nemzeti érzelmű jobboldalnak az anyák nagyon fontosak: nemcsak megszülik a következő nemzedéket (rajtuk múlik, hogy fogy-e a magyar), de át is adják neki a nemzeti értékeket. Minden nacionalista rendszer (Magyarország, Lengyelország vagy Ceaucescu Romániája) nagy reklámot csap az anyáknak (az más kérdés, hogy ténylegesen segíti-e őket). Teljesen logikus tehát, ha egy jobbikos azt mondja: az anyaság érték, egy hatgyermekes édesanyát - aki mindössze hagyományos családmodellben akarta felnevelni a gyerekeit és ehhez keresett társat - bántani a nemzet érdekével megy szembe.

Akkor most örülhetünk mi, feministák, hogy a Jobbik is mellénk állt? Az attól függ. Egy konkrét tüntetésen nyilván minél többen vagyunk, annál jobb, főleg, ha egy meghurcolt embernek nyújtunk ezzel támogatást. Ugyanakkor van annak veszélye, ha hirtelen a Jobbik válik a párkapcsolati erőszak elleni harc fáklyavivőjévé. A fent leírt gondolatmenet ugyanis csak az áldozatok egy részére alkalmazható: egy promiszkuis életet élő szingli, egy transznő vagy egy fogyatékossággal élő ember elleni bántalmazás nem sérti a nemzet (általuk vélt) érdekeit, így könnyen lehet, hogy nem is foglalkoznának vele. Mi feministák viszont úgy gondoljuk, hogy senki se érdemli meg a bántalmazást, viszont minden áldozatnak járna a védelem. Mi nem a nemzet, hanem az áldozat érdekeire helyezzük a hangsúlyt - és ha a Jobbik egy konkrét ügyben ezzel nem ért egyet, akkor bizony vége a szövetségnek.