***SPOILER***
Az egyformává gépiesedett munkástömegek viziója (ami ebben a filmben negativ, ellentétben a vele kortárs szovjet filmek egy részével) enyhe marxista feelinget idéz az emberben, meg azt, hogy jaj de szörnyű lehetett a múlt század elején munkásnak lenni, és ahhoz képest most már mennyivel jobb. Hát igen, kellemesebb úgy nézni egy 20-as évekbeli expresszionista némafilmet, hogy irreális antiutópia. De bennem azért felmerült pár dolog, például az a lány, aki egy időben túrázni járt velünk és egy kinai gyárban dolgozott. Kevesebb mint 10 szabadnapja volt egy évben (hétvégéket is beleértve, hiszen a kinaiaknál nincs hetente pihenőnap), monoton rutinmunkát végzett 12 órás műszakokban. Sokan talán el se tudják képzelni, hogy ilyen Magyarországon is van, nemcsak Kinában.
De eszembe jutott az is, hogy Metropolis lélektelensége nem korlátozódik a munkásokra. Igaz, csak egy jelenetben, de látunk hivatalnokokat is, akik ugyanolyan gépiesen gyártják az iratokat. Akárcsak számos multinacionális cégnél, vagy annál az állami intézménynél, ahol több barátom is dolgozik. És ahol hiába szipolyozzák ki az embert és fosztják meg a magánéletétől, az mégse tudja rávenni magát, hogy felmondjon. Túl nagy húzóerő a jó fizetés meg a karrierlehetőség. És ehhez még jönnek a modern vállalatok egyéb praktikái, mint a csapatépitő tréning, a céges edzőterem, óvoda, stb. A cél az, hogy egész életed a munkahelyen vagy legalábbis azzal kapcsolatosan történjék. És egy idő után tényleg elhiszed, hogy ez az igazi családod, hogy itt a személyed fontos és nemcsak az, ami profitot hozol a cégnek. Nem kell ide gépember, hogy agymosást hajtson végre az alkalmazottakon: megteszik ők maguk, a karrier-pénz-státusz szentháromságát imádva. Igy viszont az se fordulhat elő, hogy a gépember alkotói ellen fordul, vagy hogy a szeretet jó emberré változtatja az elnyomókat. Itt a munkásoknak/hivatalnokoknak nem a gépeket kell lerombolniuk, hanem az idológiájukat. És keveseknél látom, hogy ez megtörténne.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése