Mirkóczki Ádám a Jobbiktól (nem meglepő módon) nem támogatja az azonos neműek házasságát. Véleménye szerint nem ez a megoldás a jogegyenlőtlenség problémájára, van egy jobb(ik) is, hiszen a homoszexualitás gyógyítható. Most tekintsünk el attól, hogy ez bődületes marhaság, és gondoljunk bele, milyen politikai hozzáállást tükröz.
Nyilvánvalóan azt, hogy csak azokat illetnek meg egyenlő jogok, aki „önhibáján kívül” került hátrányos helyzetbe. Tehát nem szükséges XL-es ruhákat gyártani: aki túlsúlyos, fogyjon le. Csak annak a bántalmazottnak nyújtunk pszichés vagy bármilyen más támogatást, aki otthagyta a bántalmazóját, a többi magára vessen. Retrospektíve is működhet a dolog: a születésétől vak használhatja az akadálymentesített honlapot, de az nem, aki azért vakult meg, mert cukorbetegként nem tartotta be a diétáját. A skinheadek által megvert vietnaminak lehetett volna annyi esze, hogy plasztikai sebészet útján „európai” szemformát csináltat. Ad absurdum ma már a bőrszín is megváltoztatható, lásd Michael Jackson, tehát innentől kezdve fölösleges bármit is tenni a faji megkülönböztetés ellen.
Persze egy olyan állam, amely igyekszik minél többet spórolni az állampolgárok életminőségének javítása érdekében tett kiadásokon, hajlamos áttolni az egyénre a felelősséget az őt ért megkülönböztetésekért. Ez bizonyos esetekben kifejezetten költségkímélő: nem kell átalakítani az összes buszt, hogy fel lehessen rá szállni babakocsival, mert gondolkodott volna kedves apuka vagy anyuka, mielőtt gyereket vállal. Az egyenjogúságért megtehető intézkedések egy része azonban nem kerül pénzbe. Az azonos neműek házasságához egy parlamenti szavazásra van szükség olyankor, amikor a képviselők amúgy is bent ülnek, meg esetleg néhánnyal több anyakönyvvezetőre, hogy győzzék a munkát, de ez állami szinten nem lehet akkora kiadás. Nem elsősorban anyagi okok húzódnak meg tehát a kisebbségek jogegyenlőségének ellenzése mögött, hanem az egyformásítás vágya. Az lenne a cél, hogy az állampolgárok minél kevésbé különbözzenek egymástól, ezért próbáljunk meg megváltoztatni minden olyan különbözőséget, ami megváltoztatható. Mármint próbáljanak ők maguk, mi mint állam maximum hibáztatjuk őket, ha nem teszik.
Ezzel a hibáztatással persze több probléma is van. Az egyik, hogy nem minden fekete hasonlít anyagi helyzet szempontjából Michael Jacksonra (és szerencsére egyéb tulajdonságaikban sem). Irreális azt elvárni, hogy emberek a saját zsebükből fizessenek plasztikai műtéteket vagy (amúgy ráadásul nem is hatásos) reparatív terápiát, amikor egy átlag magyar a szimpla pszichológiai magánrendelést sem engedheti meg magának. De a még problémásabb elem, hogy mi van azzal a vietnamival, aki tökéletesen elégedett az eredeti külsejével? Azzal a feketével, akinek bőrszíne saját kulturális hátterét és hagyományait jelképezi, amelyektől a világért sem válna meg? Azzal a leszbikussal, aki tökéletesen boldog a párjával (eltekintve azokat az epizódokat, amikor beszólnak neki vagy hátrányosan megkülönböztetik). A kisebbségbe tartozó emberek nem szenvednek folyamatosan kisebbségi létüktől; rendszerint csak akkor, ha emiatt bántják őket. Egy minden különbséget megszüntető társadalom helyett sokkal érdekesebb, megvalósíthatóbb és tagjai számára élhetőbb volna egy olyan, amely elismeri a különbözőség értékeit és védelmet biztosít nekik.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése