Trump szerint "túl sok ember" akarja érvényesíteni a jogait?

https://www.identitas.co/post/az-ensz-elott-trump-lmbtq-ellenes-emberi-jogi-javaslata Ezzel a javaslatával, miszerint inkább a vallási csoportok jogait támogassuk, ne pedig a nőkét és az LMBT+ emberekét, Trump igazából semmi újat nem mond (ami nem csoda - a hülyeség ritkán jár együtt a kreativitással). Régi konzervatív duma, hogy az LMBT+ emberek "különleges jogokat" akarnak, meg egyáltalán, mit pattognak folyton. Amiben csak az sántít, hogy az LMBT+ emberek és a nők semmi olyan jogot nem követelnek, amit a többség nem kap meg. Az azonos nemű párok nem lobbiznak azért, hogy csak ők házasodhassanak, a heterók ne, és a gyerekek ne olvashassanak olyan mesét, amiben a királylány egy királyfit és nem egy másik királylányt választ. A nők ugyanannyit akarnak keresni, mint a férfiak, nem többet, és tudtommal soha egyetlen feminista se mondta azt, hogy a kisfiúkat nem kell megvédeni a szexuális kizsákmányolástól, csak a kislányokat. (Arról nem is szólva, hogy a nőket érő hátrányok a velük élő férfiakat is érintik, hiszen pl. ha kevesebb a feleség fizetése és a menstruációs termékekre luxusadót vetnek ki, az a családi kasszát terheli.) A kisebbségek nem akarják elvenni a többség jogait (az, hogy az ép apukával ne jöjjön szembe a mesekönyv lapjain egy fogyatékossággal élő szereplő és így ne kelljen az ő helyzetével szembesülnie, nem jog, hanem privilégium: https://mmreflexiok.blogspot.com/2018/10/amon-kata-revanchism-and-anti.html). Mondhatjuk, hogy mások jogoktól való megfosztása a privilegizáltak sajátsága.

Csakhogy, Mr. Trump, rossz hírem van: az "emberi jogok" azért EMBERI jogok, mert minden embert megilletnek. Lehet, hogy különböző csoportoknál különböző módokon sérülhetnek, de ugyanúgy fel kell lépni ellenük: a biztonsághoz való jog védelme nemcsak azt jelenti, hogy mondjuk szereljenek fel biztonsági kamerákat, hanem hogy lépjenek fel a homofób és transzfób gyűlölet-bűncselekmények vagy a párkapcsolati erőszak ellen. Azt mondani, hogy "túl sok csoport" követel jogokat, szembemegy az emberi jogok alapelvével, hogy a jogok mindenkinek járnak. Úgyhogy üzenem az ENSZ-nek (ha már Trump nekik nyújtotta be ezt a gyomorforgató javaslatot): már pusztán azzal, hogy így fogalmazott, az amerikai elnök megsértett egy csomó ENSZ (és más) emberi jogi egyezményt, és simán eljárást lehetne indítani ellene. Aki bejáratos az ENSZ-be, adja át légyszi, kösz.

Zadie Smith: Swing Time - Tracey és a gyíkemberek

A történet hősnője döbbenten hallja, hogy gyerekkori legjobb barátnője, Tracey, gyíkember-hívő lett. Egyszer ő maga is éppen ott tartózkodik egy könyvesboltban, amikor a gyíkember-elmélet ismert képviselője, akit Tracey bálványoz, előadást tart. A narrátor belehallgat az előadásban, amelyben a csávó tök komolyan magyarázza, hogy a gyíkemberek irányítják a világot, a királyi család is mind gyíkemberekből áll. Narrátorunk, hála tudatos feminista anyja nevelésének, rögtön átlátja, hogy ez az egész a hatalomról szól. A gyíkember-hívők megpróbálják megérteni, miért vannak egyesek privilegizált társadalmi helyzetben, mások pedig nem, és a gyíkember-elméletet látják a legkézenfekvőbb magyarázatnak. Ilyen szempontból nem sokban különböznek narrátorunk szupersztár popénekes főnökétől, aki úgy véli, csak akaraterő kérdése, hogy egy egyedülálló anya karrierje feladására kényszerül-e vagy sem (hiszen neki pont hogy inspirációt jelent a 0/24-ben bébiszitterek által felvigyázott kisfia), mert abszolút nem veszi észre a különböző társadalmi tényezők, köztük a rasszizmus, működését.

Napjainkban szerintem pont ezért virágzanak az összeesküvés-elméletek Magyarországon. Adva van egy populista rendszer, amelyben egyre növekszik a különbség szegények és gazdagok, romák és gádzsók között, ugyanakkor igyekeznek kiirtani azokat a tudományokat, amelyek ezt társadalmi és politikai erőkkel magyarázzák. Emellett mindent megtesznek, nehogy az emberek az iskolában, vagy akár a független média segítségével, analitikus gondolkozásra tegyenek szert. Eleve szükség van bizonyos szintű olvasottságra és bizonyos mennyiségű szabadidőre ahhoz, hogy a társadalom működésére vonatkozó elméleteket megértse valaki, de a mostani kormány gondoskodik róla, hogy ezek el se jussanak az emberekhez. Ráadásul az ilyen elméletek megértéséhez fel kellene adnunk azt a hitünket, hogy az ember alapvetően jó, és el kéne fogadnunk, hogy egyeseket totálisan hidegen hagy mások nyomora, vagy akár örülnek is neki. Ha pedig nem érzékeljük, hogy a neoliberalizmus, illetve a mindent átható rasszizmus és szexizmus vezet a társadalom szétforgácsolódásához, és/vagy nem tudjuk elhinni, hogy emberek tényleg képesek lennének a személyes haszon kedvéért másokat nyomorba dönteni, akkor muszáj keresni valami külső erőt, aki felelős mindezért. És itt jönnek a képbe a gyíkemberek.

A műtősnő üzenete, avagy miért kellenek látogatók a kórházakba

Pár napja keringett a Facebookon egy poszt (most persze nem találom sehol), amelyben - kicsit a szintén elhíresült Freedom Café mintájára - egy műtősnő azt üzeni a nagyközönségnek: persze, nem korlátozunk benneteket a látogatási tilalommal, merthogy a látogatás jogotokban áll, csak akkor ti is nézzétek el nekünk, ha nem védőöltözetben, hanem farmerben-pulcsiban, maszk nélkül operálunk. Az üzenet kb. az, hogy a kórházban fekvő rokonok látogatása afféle úri passzió, amiről igazán lemondhatnánk így járvány idején. Ezzel szemben én a saját családom tapasztalata alapján szeretném elmondani, miért nagyon fontos, hogy a rokonok bemehessenek a kórházba, legalábbis a magyar állami egészségügyben. 

Anyukám gyakorlatilag január óta bent van egy állami fenntartású budapesti kórházban (legszámítva a tavaszi időszakot, amikor a koronavírus-járványra való hivatkozással járásképtelen állapotban hazaküldték). Apukám naponta bemegy hozzá. Amikor bevezették a látogatási tilalmat, pár napig nem tette, de aztán speciális engedélyt szerzett az osztályon dolgozóktól, hogy bemehessen. Valószínűleg azért adták meg neki, mert rájöttek, milyen fontos a jelenléte, és nemcsak a pszichés támogatás szempontjából. Például mindennap visz anyukámnak ennivalót, közte friss gyümölcsöt is. A kórházban olyan keveset adnak enni, ami nem ad elegendő energiát egy műtét utáni gyógyuláshoz, a gyümölcs pedig maximum a teába beleöntött, tartósítószerrel teli citromlé formájában jelentkezik. Ebből a teából bőségesen öntögetnek minden étkezéshez, más innivalót viszont nem kapnak a betegek - ami ugye azért gáz, mert a tea (különösen cukrosan, ahogy a kórházban adják) vízhajtó, tehát a meleg nyárban pont nem alkalmas a folyadékpótlásra. Apukám visz be anyukámnak ásványvizet, de ha az elfogy, ki tud menni csapvízért is. Abban a pár napban, amíg apukám nem mehetett be, anyukám hirtelen pszichésen leromlott, tévképzetei voltak, félrebeszélt, már az életéért aggódtak. Azután kiderült, hogy a tüneteit a kiszáradás okozta. Valószínű, hogy az elfoglalt nővérek nem adtak vizet a betegeknek akkor sem, ha kérték (de amilyen hangnemben beszélnek anyukámmal, ő szerintem nem is merte kérni). Az elfoglalt nővéreknek nemcsak arra nincs ideje, hogy vizet hozzanak a betegeknek, de arra se, hogy pl. elmossák a poharukat vagy evőeszközüket. Ugye ezekből minden beteg sajátot visz be, a kórháznak nincs pénze rá. Anyukámét apukám szokta elmosogatni, és mikor ő nem mehetett be, a nővér lecseszte anyukámat, hogy milyen koszosak az evőeszközei - az fel sem merült benne, hogy egy ágyhoz kötött beteg nem tud kimenni a mosdóba elmosni őket. Természetesen anyukám gyógyszereit is apukám veszi a kórházi patikában és adja be, a kórházi ellátásnak ez sem része. Ahogyan ő nyitja ki olykor az ablakokat, hogy legalább valamennyire szellőzzön a kórterem, és ő teszi helyére anyukám lábán a fáslit, mert az általában 1-2 órán belül lecsúszik azután, hogy a kötözőnővér föltette. A gyógytornász se boldogulna apukám nélkül, mert egyedül nem tudja megemelni anyukám súlyos kötéssel fedett lábát. Végül, ha apukám nem lenne ott, fogalmunk se lenne, hogy halad a kezelés és mi a következő lépés. Az orvos anyukámnak nemhogy nem mond semmit, de volt, hogy nagyvizitnél be se ment megnézni a saját betegét, csak beküldte az ápolónőt, hogy mesélje majd el, mi van. Apukám kommandósként lesben áll a folyosón, próbálja elkapni az orvosokat és kiszedni belőlük valami információt. 

Az elég egyértelmű, hogy Magyarországon nem azért zárták le a kórházakat, hogy ott ne terjedjen a koronavírus, hanem hogy onnan ne jusson ki az egészséges emberek közé - ahogy a börtönökbe se azért zárják a bűnözőket, hogy ott megjavuljanak, hanem hogy addig se veszélyeztessenek másokat. Például se anyukámat, se szobatársait nem szűrték le COVID19-re, még akkor sem, mikor márciusban ugyanabban az épületben koronavírusos beteget találtak (azon is csak akkor csináltak szűrést, mikor már nagyon durva tünetei voltak). A takarítónő az ágyak között elhúzza a felmosót, de az ágyak alá már nem megy be vele, ott tiszta kosz minden. Februárban anyukám egyik szobatársa hetekig egy hányós-fosós vírustól szenvedett, de nem vitték át másik kórterembe annak ellenére, hogy az ott fekvő többi beteg, plusz azok belátogató családtagjai is elkapták tőle. Ezek után nem várok sokkal több járványügyi védelmet koronavírus kapcsán sem. 

Értem én, hogy járvány van, és nyilván amennyire lehet, meg kell akadályozni a terjedését a kórházakon kívül (ez csak félig volt irónia). És ideális esetben, egy működő egészségügyi rendszerben indokolt lenne a látogatási tilalom. Abban azonban nem reménykedem, hogy egyik napról a másikra a magyar kórházakban megfelelő mennyiségű, nem alulfizetett és túlterhelt, empatikus és hozzáértő ápoló és orvos, valamint megfelelő higiénia és megfelelő minőségű és mennyiségű étel és gyógyszer lesz. Addig viszont, a neoliberális megközelítésnek megfelelően (amiről itt írtam: http://mmreflexiok.blogspot.com/2020/03/dennis-altman-global-sex-avagy-mi-is-az.html) a látogatók pótolják azt, amit az egészségügyi ellátórendszer nem ad meg a betegeknek. Az, hogy bemehessenek a kórházba, nem úri passzió, hanem szó szerint élet-halál kérdés.

Élőlánc az SZFE-ért - az új '48?

https://24.hu/belfold/2020/09/06/video-elolanc-szfe-freszfe-tuntetes-vidnyanszky-egyetem/?fbclid=IwAR2INtb3Uhw6C4tuDHQt0D7XMEf7XCvCN21-MyZX2PiVa68YDgTG1O51fQQ 

 Szép hosszú élőláncot csináltak tegnap Budapesten a Színház-és Filmművészeti Egyetemért. Lélekben ott voltam velük és respect mindenkinek, aki kiment. Ugyanakkor nem tudok nem arra gondolni, hogy ezt évekkel ezelőtt megelőzhettük volna. Amikor a CEU-t támadta a kormány, csak pár háztömbnyi élőláncot tudtunk összehozni (jó, mondjuk akkor még nem volt távolságtartás, de arányaiban akkor is kevesebben voltunk). Pedig ott nem is arról volt szó, hogy kik irányítanak, hanem hogy egy világszerte elismert, magas színvonalú oktatási intézmény léte vagy Magyarországon maradása a tét. Vajon miért voltunk akkor kevesen és miért voltak tegnap sokan?

(Félreértés ne essék, a kritikám nem az SZFE hallgatóinak szól, és nem is azoknak, akikkel hetente jártunk tüntetni az elmúlt években. De ha ezeket mind összeadjuk, akkor se jön ki a matek, tehát biztos vannak, akiknek csak most jutott eszébe, hogy cselekedni kéne.)

Az egyik ok az lehet, hogy itt ugye színészekről van szó, akiket az átlagember is ismer, szemben mondjuk az alkotmánybírákkal vagy a jogtudósokkal. És furcsa módon nemcsak jobban ismeri, de jobban is hisz nekik. Amikor tudósok sora logikusan, átfogóan (és nem feltétlenül érthetetlenül) elmagyarázta, milyen káros lesz Magyarországnak a CEU elüldözése, nem hallgattak rá. Amikor a Mácsai (akivel persze személy szerint semmi bajom) azt mondta az ATV-ben, hogy gáz az, ami az SZFE-n történik, mindenki megmozdul - pedig nem is feltétlenül vezette le, hogyan fog ez hatni az átlag magyar életére. Biztos van, aki azért ment ki tüntetni, hátha meglátja a Mácsait az erkélyen, reméljük, ők a kisebbség. De általánosságban véve is nagyon szomorú, hogy a társadalmi összefüggéseket feltáró és nemzetközi tendenciákat felismerő tudósoknak kevesebb hitele van ma Magyarországon társadalmi kérdésekben, mint a színészeknek.

Persze az, hogy itt egyetemisták lázadtak fel, felidéz valamiféle márciusi ifjak-romantikát. Mindenképpen izgalmasabb, ha a hatalom nélküli fiatalok a hatalommal bíró idősekkel szállnak szembe, mint amikor egy egyetem összes polgára, életkorra való tekintet nélkül, száll szembe a magyar állammal. Pedig ha belegondolunk, Kossuth Lajos már nem volt huszonéves 1848-ban, és nélküle a forradalom igen gyorsan véget ért volna. Idealizáljuk a forradalmi ifjúságot, pedig akkor és most is bőven voltak az idősebb korosztályból is, akik szembeszálltak a rendszerrel (most egyetlen konkrét színészt se mondanék, nehogy megsértsem a hiúságukat).
Végül van még egy tényező, ami biztos nem mindenkinél játszik, de néhányaknál talán. A CEU ellen ugye hatásos állami gyűlöletpropaganda zajlott, amely leginkább idegenszívűnek, Soros-ügynöknek tüntette fel az egyetem oktatóit és hallgatóit. Persze tény, hogy sok külföldi professzor tanít a CEU-n, de megközelítés kérdése, hogy büszkék vagyunk-e, amiért a világhírű kanadai jogász (Ignatieff) vagy a romológia egyik legnagyobb alakja (Michael Stewart) a mi országunkban tartózkodik, vagy ki akarjuk utálni, mert fúj, külföldi. Mindenesetre a CEU-ellenes propagandát sokan beszopták (nekem is szóltak be a metrón a CEU-s kitűzőm miatt). Most viszont valaki igen stratégikusan leukránozta Vidnyánszkyt - és rögtön ő lett a rosszfiú. Azok, akik így gondolkodnak, a kormány által keltett gyűlölködést viszik tovább, csak most történetesen épp a kormány embere ellen.

 
Pintér Béla azt mondta az ATV-ben, hogy mi (mármint az SZFE hallgatói és támogatóik) el fogunk bukni, de legalább egyenes gerinccel. És noha a bennem élő romantikus titkon reméli, hogy most végre megvalósulhat egy új, sikeresebb '48, egyetértek Pintér Bélával (ez sokszor szokott így lenni). És ez a reménytelen lázadás persze szintén beleillik a magyar nemzeti érzésbe, aminek szerves része, hogy tépked minket a balsors és örök szenvedés az osztályrészünk. Csak én közben meg dühös vagyok, mert ha ugyanennyi ember kiállt volna annó az alkotmánybírák vagy a CEU mellett, akkor nem kellett volna elbuknunk, és ma nem ilyen tüntetésekről kellene tudósítanunk. (kép: 24.hu)

A boldogító nem, avagy akik nem kapnak levegőt a maszkban

Emlékszünk még erre a filmre, ugye? A kisvárosi tanárról elterjed, hogy meleg, és hiába bizonygatja, hogy de hát ő nem, mindenki jobban tudja; a sztereotípiákra alapoznak ahelyett, hogy elfogadnák az ő saját megélését. 

 A magyar társadalom megosztottsága és egymás megtámadása, ami a koronavírus megjelenése óta megy (http://mmreflexiok.blogspot.com/2020/03/jobaratok-titkos-gardrob.html) mostanában a maszk körül csúcsosodik ki. Vannak, akik eleve ellenzik a maszkot, de van egy másik csoport, akik nem elvi alapon tiltakoznak, hanem azt mondják, hogy nem kapnak benne levegőt. A maszk támogatói ezeket az embereket simán leoltják azzal, hogy "dehogynem", és posztolnak mindenféle tudományos kutatásokat, amelyek jobban tudják, hogy Béla bácsi fullad-e a maszkban, mint maga Béla bácsi. Persze lehet, hogy a maszkellenesek egy része soha meg se próbált ilyesmit fölvenni és csak elmondás alapján sejti, hogy fulladna benne (pl. egy időben elterjedt nézet volt, hogy az asztmásoknak rosszat tesz a maszk, így egyes asztmások nem is merik fölvenni). De fogadjuk el, hogy egyes emberek tényleg megpróbálták és tényleg úgy élték meg, hogy nem kapnak levegőt. Ennek különböző okai lehetnek. 

 1. A legkézenfekvőbb a pánikroham. Ha valaki nagyon mélyen internalizálta azt az elképzelést, hogy a maszkban nem fog levegőt kapni, tényleg rájön a fulladás, ha felveszi. Ezt elbagatellizálni ugyanaz, mint megkérdőjelezni a pánikbetegséget, amelyet ma már elismernek pszichés problémaként. Viszont terápiásan gondolom lehet rajta segíteni, ha a macskafóbiának van gyógymódja, nyilván erre is alkalmazható hasonló. 

 2. Nemcsak amiatt lehet valakinek pánikreakciója, hogy túl mélyen hisz a maszk veszélyeiben, hanem akkor is, ha egy traumatikus emléket idéz fel. Nekem is vannak olyan ártatlan érintések, amelyektől bepánikolok, mert múltbeli traumára emlékeztetnek. Ha valakit például egyszer úgy támadtak meg, hogy hátulról befogták a száját, az könnyen újra átélheti akkori félelmét, ha egy szövetdarab kerül a szája elé. Nyilván ez is terápiásan dolgozható fel. 

 3. Lehet, hogy nem megfelelő maszkkal próbálkozott. Én is kaptam olyan maszkot, ami túl kicsi volt a fejemre, ráadásul az orr-részében sem volt fémpöcök, és amikor föltettem, teljesen lenyomta az orrlyukaimat. Abban tényleg csak nyitott szájjal lihegve tudtam lélegezni, nem azért, mert a levegő nem ment át a maszkon, hanem mert az orromba nem tudott feljutni. Akik házilag varrják a maszkjukat, olykor szintén használnak olyan anyagokat, amelyek a sebészi maszknál jóval kevésbé légáteresztők. Aki a régi túraesőkabátjából varr maszkot, az tényleg nem fog levegőt kapni rajta keresztül. 

 4.Végül az is előfordulhat, hogy a maszk egyszerűen túl koszos és eltömődtek a nyílásai. A budapesti légszennyezésben ez egyáltalán nem szokatlan. Nyilván ez az egyik oka, hogy a sebészi maszkokat időnként cserélni kellene, csak hát magyar ember nem ad ki pénzt olyasmire, amire nem muszáj, ha már egyszer megvett egy maszkot áprilisban, jó lesz az még szeptemberben is. Én határozottan érzékelem a különbséget a régi és a vadiúj maszk között.

 Ha valaki azzal érvel, hogy maszkban nem kap levegőt, nem sokat érünk azzal, ha megkérdőjelezzük a tapasztalását és azt mondani neki, hogy "dehogynem" - azt semmiképp sem oldja meg, hogy az illető fölvegye a maszkot. Sokkal célravezetőbb párbeszédbe bocsátkozni és feltenni a kérdést: vajon miért?