2019. szeptember 28., szombat

Tracey Banivanua Mar: Decolonisation and the Pacific

A Fidzsiről származó történésznő elmeséli, hogyan váltak Óceánia országai függetlenné (már amelyik). A 20. század elején a Nemzetek Ligája már nagyjából elfogadta, hogy a gyarmatosítás csúnya dolog, viszont úgy érvelt: az óceániai szigetek lakói még túlságosan primitívek ahhoz, hogy kezükbe vegyék az irányítást, ezért más, fejlettebb nemzetek gondnoksága alá kell helyezni őket. Aztán az, hogy kinek mit jelentett ez a gondnokság, erősen változott: Új-Zéland például afölötti örömében, hogy „fejlettebb nemzet”-nek minősítették, egészen abszurd mértékig kontrollálni próbálta a felügyelete alá helyezett Szamoát, annyira, hogy egy ponton a szamoaiak petíciót írtak a Nemzetek Ligájának azzal, hogy inkább kérik vissza korábbi gyarmatosítóikat, a briteket. Az azonban általános vonása volt a rendszernek, hogy a helyi őslakosok nem elég „érettek” a függetlenségre.

Ezt az érvet ma is sűrűn hallani, bár nem pont az óceániai őslakosokkal kapcsolatban. Greta Thunberg ENSZ-ben mondott beszéde után az internetet elárasztották azok a vélemények, hogy de hát ez csak egy kislány, még csak választójoga sincs, nem is tudja, miről beszél. (Az, hogy több felnőtt tudós, köztük kedvenc Sir Davidem, ugyanezt mondja, kényelmesen elkerüli az ilyen beszólogatók figyelmét.) A tegnapi klímatüntetés Facebook-oldalán ömlöttek a kommentek olyan asszonynevű (tehát hangsúlyozottan felnőtt) hozzászólóktól, akik szerint „minek ebbe a gyerekeket belekeverni”, „azt a szegény autista kislányt is csak hurcolásszák mindenhova” és „maradjanak inkább az iskolában”. Van olyan megközelítés is, hogy de hát miért így és miért nem pártpolitikai eszközökkel; ha rámutatunk, hogy ezek a fiataloknak még nem szavazhatnak, akkor meg az az ellenérv, hogy tehát nem is érthetnek a politikához és maradjanak kussban.

A tegnap délelőtti tüntetésen, ahol többezer tizenéves között vonultam, nem volt az a benyomásom, hogy ne tudnák, miről van szó, vagy csak valakik bábként mozgatják őket saját céljaikra. A táblák nagy részéről nehezen tudtam elképzelni, hogy felnőttek diktálták volna: ilyen például a „Global warming is worse than homework”, „The planet is hotter than Harry Styles” (ez vélhetően egy pasimodell, akinek a képe is díszítette a lány tábláját), „Why study for a future we don’t have” és a némileg rétegüzenetet hordozó „There is no techno on a dead planet”. A fent idézett érvre fájdalmas ellenérvként egy tíz év körüli fiú ezzel a táblával vonult: „Bárcsak megérnénk, hogy mi is szavazhassunk!”

Egyfelől felemelő élmény volt ennyi lelkes fiatalt látni: színes hajúak és orrpiercingesek, volt, akinek kitűzőkkel volt teletűzdelve a hátizsákja, egy másik lány plüss jegesmacit szorongatott. Arra gondoltam: igen, itt egy nemzedék, aki komolyan gondolja a bolygó megmentését. Aztán sajnos az is eszembe jutott, hogy a több generációval idősebb döntéshozók pont azért nem fogják figyelembe venni őket, mert fiatalok. Pedig pont fiatal koruk miatt vannak jobban képben: sokkal jobban tudnak angolul, mint a náluk idősebbek többsége, az internet pedig a kisujjukban van, ezért könnyebben megtalálják a releváns információkat. Sőt, ők tantárgyként tanulják a környezetvédelmet az iskolában, míg nekünk annak idején azt próbálták a fejünkbe verni, hogy legyünk büszkék Magyarország szén- és olajlelőhelyeire (ami több szempontból is LOL). Amikor a felnőttek nem veszik komolyan a mai tizenévesek generációját, annak egyetlen oka az az életkori hierarchia, amelyben egyesek nagyon nem akarnak megválni domináns pozíciójuktól. Pedig a hierarchikus gondolkodás és a környezetvédelem nemcsak ilyen módon függ össze (lásd Bolsonaróról szóló posztomat: http://mmreflexiok.blogspot.com/2019/08/bolsonaro-az-esoerdok-es-homofobia.html). Kedves felnőttek és főleg politikusok: tessék elfogadni, hogy ehhez a dologhoz a fiatalok jobban értenek. És ennek értelmében tessék hallgatni is rájuk. Kösz.

2019. szeptember 24., kedd

Greta Thunberg: Hogy mertek mindannyian hozzám jönni egy kis reményért?

https://index.hu/techtud/2019/09/23/greta_thunberg_ensz_beszed_klimacsucs_klimavaltozas/?fbclid=IwAR0GGwBZlGg4gRG8-LX6MlZqr32cU_VUXwmoE7uIz1CqECMqV-X_37CanRE

Greta Thunberg dühös, és igaza van. Amióta megjelent a színen, nemcsak ki lett nevezve a klímaváltozás Grál-lovagjának, de az idősebb generációk mutogathatnak rá: lám, a jövő nemzedéke majd megvalósítja a fenntartható világot. Ezért aztán nekünk nem kell energiát belefektetni, vagy legalábbis nem sokat. Nyugodtan mehetünk a sarki közértbe autóval vásárolni ötször becsomagolt élelmiszereket, vághatjuk ki az esőerdőket és a budapesti fákat, cserélhetjük le lakásunk teljes berendezését és elektronikus eszközeinket évente az aktuális divat szerint. A fiataloké a jövő, majd ők megoldják. Úgyis nekik kell, mi akkor már nem fogunk élni.

Ezzel nemcsak az hibádzik, hogy a jelenlegi jóslatok szerint a mostani középkorú generáció igenis vígan élni fog még, amikor beüt a klímakatasztrófa. Hanem az is, hogy látható belőle: a fiatalokba vetett ilyetén lelkes hitet alapvetően a kényelem és a lustaság motiválja. CSak nekünk ne kelljen megváltoztatni a kényelmes kis életünket. Pedig - mint a Forrongó jég című dokuból megtudtuk - már rendelkezésre áll egy csomó technológia, amit bevethetnénk országos vagy helyi szinteken. És, mint a fenti bekezdésben céloztam rá, egyénként is nagyon sokat tehetünk. De akkor le kellene mondanunk dolgokról, márpedig mi azt nem akarjuk. Ezért inkább felmagasztaljuk a klímaváltozás hőseit és - mint a mesékben a lovagokra - rájuk bízzuk a világ megmentését. (Ugyanez folyik egyébként emberi jogok terén is: sokan vannak, akik "mélységesen tisztelik", amit az aktivisták csinálnak, de ők maguk egy nyavalyás facebook-posztot sem képesek szentelni a témának.)

Én nem olyan meséket szeretnék, amelyekben a hős megmenti az országot/falut stb. Hanem olyan meséket, ahol az ország/falu stb. emberei összefognak, és mindannyian hozzájárulnak közös életük megmentéséhez.

2019. szeptember 15., vasárnap

Budapest nem egy cirkusz

Már kezdtem hiányolni az ilyen plakátokat. Mármint azokat, amelyek úgy próbálják a FIDESZ-nek megnyerni a szavazókat, hogy az ellenzék jelöltjeiről előnytelen képeket tesznek fel és nevetségessé teszik őket – lehetőleg mindet egy plakáton. Az mondjuk már önmagában elég szánalmas, hogy a kormánypártnak nincs már pozitív üzenete (mi miért vagyunk jók), csak azzal tud kampányolni, hogy ők, a többiek miért rosszak. De az egyenesen undorító, ahogyan a magyar politika folyamatosan arról szól, hogy a másikat fikázzuk. Ezt jelenleg a FIDESZ nagyobb arányban csinálja, mint ellenlábasai, akikkel kapcsolatban azért lehet tudni, hogy kábé mit terveznek. A FIDESZ, plakátjai alapján, semmit se tervez a többiek lejáratásán kívül. Ráadásul nem a pártokon, hanem magukon a konkrét személyeken élcelődik. Mintha tényleg az lenne a fontos a politika szempontjából, hogy hány évesnek látszik a miniszterelnöknő-jelölt vagy milyen ingben mászkál a reménybeli főpolgármester, nem pedig az, hogy mi a programjuk. Tényleg ilyen felszínes döntéseket hoznának a magyar állampolgárok?

Ami pedig a plakát szövegét illeti, mit is csinált Tarlós István az elmúlt években? Szándéka ellenére nem az ellenzéki jelöltekből csinált bohócot, hanem saját magából, emellett ügyes bűvésztrükkel eltüntette a városligeti fák egy részét. A Budapest Pride évek óta kötélen táncol: vajon ezúttal adnak-e neki engedélyt? A normális kerékpárutak helyett az úttestre (olykor a középső sávba) felfestett kerékpársávok biciklis akrobatákat igényelnek, míg a gyalogosok úgy ugrálnak át metrópótlóról villamospótlóra majd vissza, mint egyik trapézról a másikra. Méghogy Budapest nem egy cirkusz? Nagyon is az. Csak éppen sokan vagyunk, akik kezdik unni a műsort és úgy érzik, hogy ideje lenne lecserélni a porondmestert.