Emberszag

 

A színdarab utolsó pár mondatában Szép Ernő (mármint az őt játszó Gyabronka József, de a wikipedia képen az eredeti van) önmagát vádolja; úgy érzi, talán mondhatott, tehetett volna valamit, amivel megakadályozhatta volna a náci népirtást. Mondja ezt az az ember, aki maga is viselte a sárga csillagot, munkaszolgálatos volt, és író volta ellenére zsidósága miatt valószínűleg jóval kisebb volt a befolyása és a mozgástere, mint - ahogy ő fogalmaz - "szerencsésebb felekezethez tartozó" kortársainak.

Iványi Gábor alapítványát és az ahhoz tartozó iskolákat annyira kivéreztette a kormány, hogy szó szerint a túlélésért küzdenek. Október 6-án ezért jótékonysági gyűjtést rendeznek egyik iskolájuk fennmaradásáért (ideteszem a linket, hátha valaki ezen a bejegyzésen keresztül értesül róla: https://www.facebook.com/events/590907913062829/?ref=newsfeed). Egy barátom, aki Iványiék egyik iskolájában tanít, ezzel a kommentárral osztotta meg Facebookján ezt az eseményt: "Mint a koldus a templomajtóban... megalázó és kiszolgáltatott." Ő szégyelli magát, amiért kérnie kell, ahogyan Szép Ernő szégyellte magát, amiért "hagyta összetörni a világot." Pedig abban is hasonlítanak, hogy a hátrányos helyzetű gyerekeket segítő tanítóknak és más jó szándékú embereknek jóval kisebb ráhatása van a politikai döntésekre, mint azoknak, akik a parlamentben ülnek. Nincs miért szégyellniük magukat, hiszen sokkal többet tesznek a világ jobbá tételéért, mint egy csomó jómódú és befolyásos ember, akik csak a saját hasznukat keresik és nem törődnek azzal, hogy az ország szép lassan összeomlik körülöttük.

Vannak helyzetek, amikor csak a koldusnak nem kell szégyenkeznie.

A Halál Ereklyéi kontra A varázslók háborúja

 

Egy Juhász Roland nevű srác írt egy fanfic regényt Harry Potter és a varázslók háborúja címmel alternatív hetedik részként, mielőtt a Halál Ereklyéi megjelent volna (de vélhetően akkor, amikor már Rowling elhintett pár dolgot a tartalomból, mert vannak látványos egyezések, mint Muriel néni vagy Ampók kiemelt szerepe, Harry látogatása szülei sírjánál stb.) Be kell vallanom, nekem ez a változat szimpatikusabb Rowlingénál. Igaz, kevesebb benne a filozófiai tartalom, viszont sokkal kevésbé sötét, mint a "hivatalos" hetedik könyv, jóval többet látjuk Mordont (jó, ez mondjuk nem nehéz, de azért idetettem róla egy képet a doblajewikiről), Tonksot és Lupint, és jóval több az olyan szórakoztató Főnix Rendje-beszélgetés, amelyek az ötödik könyvből a kedvenc részeim. Ugyanis (ez relatíve az elején történik, tehát talán nem spoiler) Dumbledore kérésével szembemenve Harry ebben a változatban elárulja küldetését a Főnix Rendje néhány belső tagjának, és azok segítenek is neki.

Rowling hetedik könyve klasszikus népmesei felépítés: 1-2-3 hős bolyong a pusztában egy küldetésen, amelyet végül önerőből megoldanak. Csakhogy mivel a korábbi könyvek hagyományai alapján el kellett húzni a történetet egy teljes tanév időtartamára, az olvasó és Ron is szembesül azzal, hogy ez milyen halál unalmas. Néha van egy-egy látványos akció (nem spoilerezek), de köztük csak hónapokon át kempingeznek Anglia különböző vidékein és eredménytelenül törik a fejüket arról, hol és mit kéne keresniük. Mindeközben Voldemort átvette a hatalmat, de nem sokat tudunk meg arról, hogy a jó oldalon álló varázslók mit csinálnak; az kiderül, hogy Luna és Neville valamennyire próbálnak ellenállni az iskolán belül, de ezen felül nagyjából csak a Potterfigyelő nevű ellenzéki rádióműsor jelenik meg Voldemort ellenzékeként, amely lelkesítő és vicces, de semmi több. Vagyis ténylegesen egy maroknyi épphogy nagykorú fiatal győzi le a Gonoszt (ez nem spoiler, ugye?), a többiek meg csak lelkesen tapsolnak hozzá. Ugyanaz a "majd a fiatalok/hősök megmentik a világot" attitűd, amit itt kritizáltam: https://mmreflexiok.blogspot.com/2019/09/greta-thunberg-hogy-mertek-mindannyian.html

Ezzel szemben Juhász Roland könyvében valódi háború zajlik. A varázslótársadalom nem várja el Harrytől, hogy mindent egymaga megoldjon, hanem aktívan tesz is Voldemort megdöntéséért. Míg az előző a népmesei, az utóbbi a realisztikusabb változat, hiszen egyrészt kiegyenlítettebbek a viszonyok, másrészt ez a megközelítés felismeri, hogy nemcsak Voldemort az ellenség, hanem az összes halálfaló, tehát hiába Harry feladata Voldit kinyírni, a Rend tagjai és támogatóik azzal is segítik a végkifejletet, ha Voldemort csatlósait kiiktatják. És a fiatalság ereje sincs fétisizálva, hanem a tapasztaltabb varázslók igyekeznek most már célzottan, az oktatási rendszeren kívül átadni a főszereplő hármasnak azt a tudást, amire szükségük lehet.

Mondhatnánk tehát, hogy míg Rowling egy mesei megoldást dolgozott ki egy sötét diktatúra megdöntésére, addig Juhász Rolandé egy realisztikusat. Az egyetlen probléma, hogy a mai magyar ellenzék és támogatóik A Halál Ereklyéi kereteiben gondolkoznak. Van 1-2 kiválasztott hős (személytől vagy csoporttól függően Márki-Zay, Hadházy vagy mittudomén), rajtuk kívül pedig az aktivitás kimerül olyan médiatermékekben, mint Pottyondi Edina csatornája vagy a Partizán, amelyek rendszerkritikusak ugyan, de azért kellően viccesek, nyilván ezzel kívánva bevonzani a nézőket, viszont pont ezáltal nem is veszik őket komolyan. Arra jók, mint a Potterfigyelő, hogy a rendszerkritikus emberek ne érezzék egyedül magukat. Ami fontos, de nem elegendő. Azoknak, akik le akarják váltani Voldemortot/Orbán Viktort, nem elég hősökre várva és podcastokat hallgatva otthon ülni, hanem személyesen is részt kellene venniük a kormányellenes akciókban, mint most a tanártüntetések. Van egy rossz hírem, kedves magyarok: a való életben nincs prófécia, nincs kiválasztott, nem egy 18 éves és pár barátja fogja megdönteni a rendszert. Nektek is tenni kéne valamit, nemcsak Harry Potter eljövetelét várni.

Jules Verne: A rejtelmes sziget

Ez volt az egyik első könyv, amit életemben elolvastam, általános iskola 1. osztály utáni nyáron. Ezen elég sokan meglepődtek, részben a hossza miatt, részben pedig mert nem minősült gyerekkönyvnek. Na de én azért olvastam, hogy más világokat, más emberek életét ismerjem meg, ezért nem különösebben érdekeltek a gyerekekről szóló könyvek; azt tudtam, milyen gyereknek lenni, mert magam is az voltam, de azt nem tudtam, milyen egy lakatlan szigeten rekedni évekre, mert földrajzi okokból Magyarországon ez ritkán esik meg az emberrel.

Én az eredeti, rövidítetlen változatot olvastam (kb. 600 oldal), amiben szép rézkarcok voltak, ezt a kiadást:

 Ugyanakkor megjelent a mű több ifjúsági kiadásban is, ezek színesebbek és feltételezem, rövidebbek is.

Úgy vélem, Verne célközönsége a felnőttek voltak, hiszen (a Kétévi vakáció kivételével) könyveiben vagy egyáltalán nem szerepelnek gyerekek, vagy nagyon sztereotipizáltan, mint például César Cascabel angyali szőke hajú kislánya. A Rejtelmes sziget nagyrészt nem gyerekek számára is érdekes kalandokról szól, hanem tudományos kísérletekről, illetve a mindennapok folyásáról a szigeten. Épp ezek a tudományos részletek valószínűleg sok gyerek számára érdektelenné teszik (lehet, hogy az ifjúsági kiadásból egy részüket ki is hagyták), bár másokat lehet, hogy pont ez vitt a tudományos érdeklődés felé. Összességében, noha szexuális értelemben "felnőtt" tartalom nincs benne (nem meglepő módon, hiszen minden szereplője férfi, és Verne nagyon vigyáz, hogy a homoszexualitásnak még az árnyéka se vetüljön rájuk), alapvetően a gyerekek számára kevésbé szórakoztató, mint Verne számos más regénye.

Normális körülmények között persze a kutyát se érdekelné, hogy hivatalosan ifjúsági könyvnek minősül-e a Rejtelmes sziget. Csakhogy az Alexandra Könyváruház újabban annyira retteg attól, hogy kiskorú olvasói a fejlődésükre káros tartalmakkal találkozhatnak, hogy bevezette: nem is tartózkodhatnak a könyvesboltban az ifjúsági részlegen kívül. Ez persze vet fel technikai problémákat a vevő szempontjából, például hogy mit csináljon az a szülő, aki nem ifjúsági könyvet kíván vásárolni, ugyanakkor jobb szereti gyermekét maga mellett tudni egy nagy könyváruházban. (Egy ismerősöm annak idején elkövette azt a hibát, hogy féléves gyereke sétáltatása során próbált cigit venni. A dohányboltos közölte, hogy hagyja kint a babakocsit - egy közbiztonságáról nem híres budapesti környéken - mert kiskorúak az üzletbe nem léphetnek be, és nem hatotta meg az az érv, hogy szóban forgó gyerek még egyáltalán nem is tud lépni.) De a könyvesboltos is törheti a fejét, hogy hova tegye a Rejtelmes szigetet: a felnőtt vagy a gyermekrészlegbe? És mi legyen azokkal a Shakespeare-drámákkal, Jókai-regényekkel stb. amelyek egyértelműen felnőtteknek íródtak, viszont kötelező olvasmányok az iskolában? Vagy ezeket most már levették a kötelezők listájáról? Amiből van külön ifjúsági kiadás, annál megoldható, hogy a gyerekrészlegen az szerepel, a felnőttrészlegen meg a másik, de mi van, ha elfogy a Rejtelmes sziget ifjúsági kiadása? Áthozhat-e a könyvesboltos egy példányt a felnőtt részlegről a 16 éves Pistikének, vagy már az is szabályszegésnek minősül?

Nyilván az egész megközelítés totálisan hibás. Nincs felnőtt- és gyerekirodalom, irodalom van; ha valahol, Magyarországon ezt tényleg kellene tudni, hiszen a szocializmus idején számos költőnk és írónk azért írt gyerekeknek, mert rebellis gondolatai miatt csak az ilyen műveit adták ki. Jogos, hogy nem minden való gyerekeknek (például az elvileg gyerekek számára készült rajzfilmsorozatok egy részétől nekem felnőttként is rémálmaim vannak), és ezt lehet jelezni valahogy a szülő felé, hogy könnyebben eldönthesse, megfelelőnek tartja-e kisfia vagy kislánya számára. Az imdb.com filmes adatbázisban pl. különféle címkékkel látnak el filmeket, pl. "erőszak", "explicit szexuális tartalom", de akár "homofób sértés", elvégre egy gondos szülő a meleg gyerekét pont ettől akarhatja megvédeni. Ami semmiképp sem jó megoldás, az a gyerekek eltiltása a világirodalom jelentős részétől - nem beszélve a nem szépirodalmi művekről; nem hiszem, hogy a gyerekosztályon is külön elhelyezik a számítógépes programozásba bevezető könyveket, pedig pontosan tudjuk, hogy jónéhány gyerek már tizenévesen szeretne és tud is programokat írni. Ha a gyerekek olvasmányait az akár tágan, akár szűken értelmezett ifjúsági irodalomra korlátozzuk, annak empátiájuk, érdeklődési körük és látókörük fejlődése látja kárát. Persze lehet, hogy épp ez a cél: olyan emberek kinevelése, akinek nincsenek ambícióik, nem tudnak semmit a világról és képtelenek beleélni magukat egy másik ember helyzetébe.

Senki sem menekülhet, avagy a falábú náci esete

 

Az 1944-es film központi figurája a kisvárosi némettanár Wilhelm Grimm, aki az első világháborúban elveszíti a lábát és megismerkedik a náci eszmékkel. Korábbi menyasszonyát, Marját az első nem zavarja, a második annál inkább, és emiatt végül szakít is a férfival. Grimm azonban egészen a film végéig meggyőződésesen állítja: Marja azért dobta őt, mert nem akar egy nyomorékkal járni.

Pszichológiailag elég hiteles, hogy egy náci gondolkodású ember - akinek a szemében a zsidók állatok, a lengyelek egytől egyig falusi idióták, a nők meg leginkább szexuális tárgyak - másokról is előítéleteket feltételez. Ugyanakkor a falábára való hivatkozás jó ürügy is, hiszen aki emiatt utasít el egy férfit, azt egyszerűen felszínesnek és előítéletesnek bélyegezheti, és nem kell belegondolnia saját személyiségének problémáiba. Ez a módszer bármilyen kisebbség tagjainak jól jöhet. Ismertem olyan transznemű középiskolai tanárt, aki meg volt róla győződve, hogy kirúgása transzfób diszkrimináció volt - pedig autoriter személyisége egyértelműen nem illett ahhoz az alternatív iskolához, ahol tanított, és az általa elmesélt konfliktusok nagy része ebből származott. Míg azonban korábban csak a ténylegesen kisebbségbe tartozó emberek használták (olykor) ezt az eszközt, a mai polarizálódott magyar társadalomban mindenkinek rendelkezésére áll. Gyakran látom, hogy ha egy hithű fideszes a kormánypropagandát szajkózza és valaki rámutat állításai valótlanságára vagy sértő voltára, ő rögtön arra jut: a másik "diszkriminálja" őt, amiért ellentétes politikai táborhoz tartozik. Ez praktikus módja annak, hogy ne kelljen elgondolkoznia saját nézetein, ahogy Wilhelm is elengedi a füle mellett Marja érvelését, hogy lengyelként nem szeretne egy lengyeleket lenéző ember felesége lenni. Ha abból indulunk ki, hogy a másik kizárólag előítéletből cselekszik, megmaradhatunk abban a hitünkben, hogy amúgy tökéletesek vagyunk, csak történetesen kisebbségi csoporthoz tartozunk valamilyen szempontból. Pedig az ostobaság vagy az ellenszenves személyiség a kisebbség és a többség köreiben egyaránt jelen van. Van az a frappáns mondás, hogy attól, mert paranoid vagy, még simán lehet, hogy követnek; attól, mert egy előítéletekkel övezett csoport tagja vagy, még simán lehet, hogy valóban hülyeségeket beszélsz.