Naturista strand, Mirca

Ebben a posztban nem adok tényszerű információt a mircai naturista strandról, ugyanis nem találtuk meg. Pedig végigbóklásztunk a bozóttal benőtt tengerparti úton a félig leomlott kőfal mellett, figyelve, hátha megpillantunk egy jól elrejtett „FKK” táblát – a közeli Supetarban így találtuk meg a helyet. A láthatóság és megközelíthetőség ilyen mértéke más országokban is jellemző. A híres tenerifei Hippy Beach csak olyan nyaktörő ösvényen közelíthető meg, hogy a rossz lábammal nem vállalkoztam rá; egy másik tenerifei strandot kőomlás temetett el valamikor a múltban, és láthatóan senki nem vette a fáradságot, hogy ismét látogathatóvá tegye. Lisszabon környékén a legmegközelíthetőbb nudista strandhoz is olyan sokat kellett gyalogolni a buszmegállótól, hogy a párom felvette az edzésnaplójába túra gyanánt. Magyarországon sem jobb a helyzet: a legkönnyebben elérhető Omszki-tónál beszüntették a meztelen fürdőzést, nyilván mert nem volt eléggé elrejtve. A balatonberényi naturista kemping kint van a falu szélén, és a délegyházi tavakhoz is elég komplikált eljutni autó és/vagy jó tájékozódóképesség nélkül. És persze mindenhol az „FKK” kifejezés, amit csak bennfentesek ismerhetnek; a „rendes népek” ne is sejtsék, mi folyik ezeken a helyeken.

A naturisták tehát perifériára kerültek; a teljes meztelenség tabu. Legalábbis egy bizonyos életkor felett, mert a kisgyerekek ugye lazán szaladgálhatnak meztelenül a textiles strandokon. Az ő nemi szervük (hiszen elsősorban annak az eltakarásáról van szó) még megmutatható, a felnőtteké már nem. Valószínűleg azért, mert a felnőtteknél már a szexualitással kapcsoljuk össze ezeket a testrészeket, pedig ugye ők is használják ezeket másra is (a férfiak például pisilésre), és kisgyerekek is folytatnak szexuális jellegű játékokat. Kultúránk azzal, hogy tabuvá teszi a felnőtt test meztelenségét, nemcsak szégyenérzetet generál az emberekben, de a felnövekvő generációt megfosztja információktól. Mert nem minden gyerek látja a más nemű szülőjét (ha van neki) meztelenül (én az enyémet még alsónadrágban sem), és nem is mindegyik jön rá, hogyan találhat pornóvideót az interneten. Én sokáig azt hittem, a felnőtt férfiak pénisze is olyan kis hegyes, mint a kisfiúké, csak nagyobb. És személyesen ismerek olyan középkorú hölgyet, aki tizenpár éves kislányként mutogatós bácsival találkozva nem jött rá, mi az, amit mutogat („olyan volt, mint egy tömlő”). Lehet, hogy ezek extrém példák, de tényleg azt akarjuk, hogy gyerekeink mutogatós bácsikon vagy internetes pornócsatornákon ismerjék meg a másik nem testfelépítését?

A naturisták marginalizált helyzete ezenkívül erősen hasonlít a saját nemük iránt vonzódó emberekére. Mindkét csoportnak saját elzárt tereket hoz létre a társadalom, és nem engedi meg, hogy azokon kívül láthatóak legyenek: a nem nudista strandon meztelenkedőre ugyanúgy rászólnak (akkor is, ha adott helyen amúgy a textilbe öltözöttek is engedély nélkül fürdenek), mint a heteró romkocsmában csókolózó leszbikus párra. (Magyarország mondjuk olyan szempontból extrém, hogy itt olykor önmagát meleg vagy melegbarát helynek hirdető bárban is rászólnak csókolózó azonos nemű párokra, hogy ne botránkoztassák meg a heteró közönséget.) Pedig nem biztos, hogy a kisebbség is ugyanilyen merev elkülönülést szeretne. Sose láttam még olyat, hogy kulturáltan viselkedő heterókat elküldtek volna egy melegbárból, és olyat is csak egyszer, hogy az FKK-n távozásra kérték volna a textileseket (akik ott leginkább állatkert-jelleggel jöttek nézelődni). A békés egymás mellett éléshez nem kell feltétlenül elkülönülni. Tenerife legdélibb csücskén, akárcsak Koppenhágában, egymás mellett napoznak a nudisták és a textilesek, mindenki tiszteletben tartja a másikat. Jó lenne, ha az LMBTQ emberek is megtapasztalhatnának hasonlót.

Bridget Jones 3.

Bridget mármegint megtalálja az álompasit (a könyv során kétszer is – remélem, ez nem spoiler). És mármegint olyan pasikat, akik az udvarlás során vagy még annak előtte folyamatosan gúnyt űznek belőle, kiröhögik, lealázzák mások előtt és azt az érzést keltik benne, hogy ő szánalmas mint nő, katasztrofális mint anya, műveletlen és nevetséges módon nem ura a testének.

Mindez lehet persze egy üzenet az angol férfiak általános szellemi színvonaláról. Elvégre kisfiúkról szokták azt mondani, hogy így fejezik ki vonzalmukat; amikor egy ismerősöm panaszt tett a tanító néninél, hogy kislánya haját rendszeresen rángatja a mögötte ülő kisfiú, a tanító néni azt felelte, hogy biztos tetszik neki a kislány. Mire az anyuka azt felelte, hogy ez őt nem érdekli, akkor tanítsák meg a kisfiút, hogy elfogadható módon fejezze ki a tetszését. Mert azzal, hogy „jaj, de cuki”-ként elfogadják az ilyen viselkedést, azt az elképzelést ültetik a fiúkba, hogy ez teljesen rendben van. Az már más kérdés, hogy egy felnőtt férfi azért eljuthatna az érettség egy magasabb fokára önmagától is. Mert amiket Bridget pasijai időnként mondanak, az simán beillik a párkapcsolati erőszak enyhébb formájának (kivéve persze, amikor ezt még a párkapcsolat kialakulása előtt mondják, akkor szimplán bunkóság). Az igazán frusztráló azonban számomra az volt olvasás közben – akárcsak számos vicces-romantikus film nézése közben (elsőre a Csúf Igazság ugrott be, de rengeteg ilyen van) – hogy a hősnő nemhogy nem kéri ki magának ezt a stílust (vagy csak látszólag), de még vonzónak is találja. Bridget látványosan mindig olyan pasikat választ magának, akik így kommunikálnak, és már csak a happy end kedvéért alakul úgy, hogy kiderül: a gúnyos vagy lekezelő felszín érző szívet takar. Az életben viszont ritkán van így, mert az igazán érző szívű pasikban van annyi empátia, hogy ne bántsák meg azt, akit szeretnek.

Eszembe jutott az a heteró barátnőm, aki folyton panaszkodott, hogy milyen gáz módon bánnak vele a pasik. Épp akkor ismertem egy kedves, jólelkű feminista srácot, aki pedig azért panaszkodott, hogy éppen feminizmusa miatt nehezen talál párt magának, és eszembe jutott, hogy megpróbálom összehozni őket. Erről a tervemről akkor tettem le, mikor a lány felháborodottan kifejtette: ő ugyan nem fog telefonálni a pasijának, a férfi dolga, hogy a lányt felhívja! Mikor utoljára hallottam a jólelkű feminista srácról, Norvégiában élt és boldog volt a barátnőjével (ott könnyebben talált magához illőt). A magyar lány saját csapdájába sétált bele, ahogy Bridget is számtalanszor a három kötet során. Ha azt akarjuk, hogy a heteró férfiak egyenrangú félként tiszteljék a nőket, nem szerencsés azt az üzenetet közvetíteni feléjük (személyesen vagy kulturális minták által), hogy nyugodtan lehetnek gunyorosak, felsőbbségesek és megalázóak, a nők erre rá fognak kattanni. A magam részéről azt gondolom, hogy ha egy kapcsolat nem kölcsönös tisztelettel kezdődik, nem is fog azzal folytatódni. A romantikus történetek kultúrája, a magabiztos-gúnyolódó-lekezelő pasikkal és a pont ilyenekre bukó nőkkel valójában előkészíti a terepet a párkapcsolati erőszakhoz.

Rúzs, reptér, satöbbi

***SPOILER!***

Szegény pilótát még a család is húzza. Vallének van épp elég baja, amiért kirúgták az állásából, erre még az anyja is rászáll. Nem csoda: a két gyerek közül mindig ő volt a mostoha, bezzeg húga bármit megcsinálhat, sosem esik ki anyuka kegyeiből. Jelenleg hugica épp anyuci lakásában lakik (persze ingyen), amit olykor önvédelmi tanfolyamok és vad bulik helyszínéül használ, és sejthető, hogy anyagilag is anyja tartja el. Bezzeg Valle csak egyszer kérne kölcsön egy kis időre, már megkapja a prédikációt, hogy ideje függetlenednie a szüleitől.

Aztán Valle pasi létére női pilóta lesz, és olykor húgánál is megjelenik női ruhában. Így találkozik vele édesanyja, aki nem ismeri fel (!), és el van tőle ragadtatva. Míg fiához egy jó szava sincsen, "Mariát" rövid idő alatt úgy megkedveli, hogy őt kéri fel a versolvasásra az esküvőjén. De persze amint Valle lebukik, ismét csak ő lesz a család szégyene. Anyuka láthatóan csak addig tudja értékelni a személyiségét és humorát, amíg idegennek tudja; saját fia már túlzottan belekerült a "rossz gyerek" szerepébe ahhoz, hogy át tudja őt értékelni.

Sok családod ismerek, ahol a "jó gyerek-rossz gyerek" szerepleosztás tartósan fennáll, függetlenül attól, mit csinálnak a szerepekbe belekényszerített emberek. Mert sok "rossz gyerek" mindent megpróbál, hogy szülei megkedveljék őt, vagy legalább elfogadják annyira, mint testvérét vagy testvéreit. Őszintén szólva kevés olyat láttam, akinek sikerült volna. Egy-két extrém esetben, ha a "jó gyerek" annyira kiakad a szülőkre vagy annyira nyeregben érzi magát, hogy valami megbocsáthatatlant tesz (például teljesen megszakítja velük a kapcsolatot), előfordul, hogy a szerepek felcserélődnek és a korábbi "rossz gyerek"-ből hirtelen jó gyerek lesz; persze ha a korábbi "jó gyerek" visszakönyörgi magát, rögtön visszaáll az eredeti felállás. De még ez az ideiglenes dicsőség is ritkán jár ki a "rossz gyerek"-nek. Hiába tűnik el a színről a vetélytárs, szülei őt ugyanúgy szekálják minden marhaságért. Az is előfordul, hogy a szülők továbbra is ajnározzák a velük alig kommunikáló "jó gyerek"-et, és odáig vannak a gyönyörtől, ha egyszer egy évben felhívja őket, míg a másik testvér kedvességét és törődését magától értetődőnek veszik. Néha úgy érzem, Valle találta meg az egyetlen megoldást erre a problémára: ha egyszer a szüleid "rossz gyerek"-nek tekintenek, csak úgy tudsz ebből a skatulyából kikerülni, ha másik emberré válsz.

A Veszedelmes viszonyok és a Kegyetlen játékok

A film természetesen a könyv adaptációja, 200 évvel későbbről. Azon túl, hogy ezért más közegbe helyezték (nyilván a mai Amerikában nehéz lett volna francia arisztokrata köröket találni), van még egy igen látványos különbség. A könyvben a márkiné feladatot tűz a vikomt elé, amelynek teljesítése esetén odaadja magát neki. A filmben ugyanaz történik, csak éppen két testvér között. Nyilvánvalóan úgy vélték az alkotók: a mai nézőt már nem igazán sokkolná, ha egy nő fogadásból feküdne le egy pasival, úgyhogy bele kellett rakni egy kis incesztust is, az mindig hatásos (ld. az Augusztus Oklahomában c. filmhez fűződő bejegyzésemet).

Mindebből adja magát a következtetés, hogy mai világunkban sokkal nagyobb a szexuális szabadosság – nyitottság vagy erkölcstelenség, attól függ, hogy nézzük – mint a XVIII. században. Ebben azonban nem lennék annyira biztos. A márkiné és a vikomt által elmesélt néhány anekdota mai környezetben is megállná a helyét a pletykalapok hasábjain. Igaz, ma már nem olyan nagy durranás egy zárdából frissen kijött szűzlány megrontása vagy egy hűséges feleség bűnbe vitele, hogy az egész város erről beszéljen – de nem azért, mert ezek magától értetődő dolgok. Egyrészt a globalizációval annyi információt kapunk, hogy az ilyen sztorik elsikkadnak, hacsak nem celebekkel történnek. Másrészt a XVIII. századi francia arisztokrácia szűk kör volt, akiknek egyrészt nem nagyon volt más dolguk, mint egymást látogatni és egymásról pletykálni (az egész könyvben egyetlen szereplőnek van rendszeres elfoglaltsága, a hárfaóra), másrészt ha valakinek a hírnevén csorba esett, az kénytelen volt eltűnni a balfenéken valamelyik kolostorba vagy vidéki kastélyba. Ma viszont – szintén a globalizációnak köszönhetően – sokkal könnyebb új életet kezdeni. Ha valakiről egy gimnáziumban elterjed, hogy kurva, nem olyan nehéz átmennie egy másikba és tiszta lappal kezdeni. De ez nem jelenti azt, hogy az első számú gimnáziumban ne lenne atrocitásoknak kitéve. (Egy hasonló viselkedésű fiút persze kevésbé bántanának, ahogy a vikomt hírneve is kevesebb csorbát szenved gáláns kalandjai miatt, mint az általa és mások által megrontott hölgyeké.) Elég megnézni azt, miken csámcsog a bulvársajtó, és megláthatjuk: semmivel sem lettünk nyitottabbak a könyvbéli arisztokrata köröknél. Ha azok lennénk, nem lenne hírértéke, hogy ki kivel csalta meg a feleségét vagy ki coming outolt, mert az ilyen dolgokat magától értetődőnek vennénk. Az viszont igaz, hogy a mai vikomtoknak és márkinéknak nem kell másokat romlásba vinniük, hogy kiélhessék maliciózus vágyaikat; elég elolvasniuk a napi sajtót.