Suhajda Szilárd halála kapcsán egyre többen mondanak véleményt a magashegyi hegymászásról pro vagy kontra. Vannak, akik szerint a hegymászók éppúgy hősök, mint a többi élsportoló (vagy éppúgy nem), mások a hegymászás környezeti hatásaira (pl. az Everesten felhalmozódott szemétre) hívják fel a figyelmet. Én egy másik szempontra fogok koncentrálni, de előrebocsátom: mindez semmilyen szempontból nem Suhajda Szilárd, Erőss Zsolt vagy mások személye ellen irányul, inkább a himalájai csúcsok "meghódításához" kapcsolódó gondolkodásmód kritikája.
Én magam is túrázó vagyok, tehát természetesen nem elítélendő, hanem nagyon is klassz dolognak tartom, ha valaki felmászik egy hegyre azért, mert onnan szép a kilátás és/vagy érdekes növények/állatok/ásványok/régészeti vagy történeti emlékek vannak ott és/vagy klassz közös élmény a barátokkal és/vagy ezzel akarja tesztelni fizikai erőnlétét. Biztos a Himalája csúcsaira is van, aki ilyen céllal mászik (leszámítva az érdekes növényeket és a régészeti emlékeket), de azok a hegymászók, akik bekerülnek a hírekbe, vélhetően nem elsősorban. Ez sokkal inkább egyfajta verseny: a magyar hegymászóknál különösen érzem azt a törekvést, hogy ő legyen az első magyar, aki megmászta/arról az oldalról mászta meg/oxigén nélkül mászta meg/egyedül mászta meg/megmászta és vissza is jött stb. Ez nekem inkább hasonlít a nagy földrajzi felfedezések korához, amikor pl. Scott és Amundsen versenyeztek, hogy ki éri el előbb a sarkot, ez pedig egyben nemzetek közötti versengés is volt: egy csomószor azok gyarmatosíthattak egy területet, akik elsőként értek oda. Az Everestet nyilván nem fogja gyarmatosítani senki, de azért ha egy adott nemzet zászlaja ott lebeg rajta, az a nemzet legalább szimbolikusan jogot formálhat a meghódítás dicsőségének egy részére. (És a "meghódítás" szó használata is elég árulkodó.) Mindezekhez a magyaroknál még egy adott nemzeten belüli versengés is hozzájárult, hiszen mászták már meg az Everestet oxigén nélkül, de magyar még nem, ezért erre kell gyúrni. És az, hogy valaki nem visz oxigénpótlást, vagyis sokkal jobban szenved, Magyarországon még nagyobb hőssé emeli. Sherry Ortner a könyvében idéz egy lengyel szerzőt, aki szerint a lengyelek azért jobb hegymászók, mert országuk többszáz éves elnyomása alatt hozzászoktak a szenvedéshez. Mondjuk ezt az elméletet kicsit furának tartom (ennyi erővel a magyarokat türelemre taníthatta volna az, hogy 150 évbe telt a törököktől és 40 évbe a Szovjetuniótól megszabadulni, mégis kivágják a hisztit, ha 2 percet késik a busz), de az biztos, hogy a szenvedésnek Magyarországon nagyobb az ázsiója, mint a sikernek (ld. még itt: https://mmreflexiok.blogspot.com/2023/05/into-wild.html)
Sherry Ortner könyvének azonban nem a lengyel hegymászók a főszereplői, hanem az őket és más expedíciókat is segítő serpák. Itt elsőként érdemes leszögezni, hogy a serpa ugyan egy népcsoport, ám a himalájai expedíciókat segítő teherhordókra és kisegítő személyzetre is ezt a szót használják, vagyis a népnév és a foglalkozás neve összeforrt, kb. mint a magyar "drótostót" kifejezésben. (Arról, hogy mit szólnak mindehhez a nem szlovák származású drótosok vagy a nem serpa származású teherhordók, talán őket kéne megkérdezni - lehet amúgy, hogy semmit, nem mindenkinek olyan fontos az etnikum, mint a 20-21. századi Európa lakóinak.) A serpák nélkül egyetlen hegymászó sem juthatott volna föl a csúcsra, még azok sem, akik "egyedül" másztak, hiszen a legutolsó táborig valószínűleg vitte valaki a cuccukat, sőt a táborok kiépítését és fenntartását is végezte valaki. Ennek ellenére a hegymászó szahibok - igen, ezt a gyarmati Indiából származó kifejezést használják rájuk - többsége magától értetődőnek veszi a serpák tevékenységét. Az Ortner által idézett beszámolók a serpákat gyakran primitív vademberekként vagy odaadó szolgákként írják le, és az utóbbi jelenik meg abban is, ahogy a Suhajda Szilárd-ügy kapcsán a serpákat méltató bejegyzések szinte kizárólag a "lehozta a hegymászót a hős serpa" narratívát követik. Nem sok szó esik arról, hogy a serpák olykor igenis kiállnak a jogaikért (bár Ortner szerint a 70-es évekig a szahibok többnyire észre se vették ezeket a mikroellenállásokat), a hegymászók gyakran az ő tanácsaikra hagyatkoznak (vagy megszívják, ha nem) és ők is sportteljesítményt nyújtanak, még nagyobbat, mint a jóval kisebb teherrel mászó szahibok. Egy ismerős írta, hogy a himalájai hegymászóstatisztikákban csak azok a serpák szerepelnek, akik valamilyen rekordot tartanak, a többiek nem (tehát pl. a "hány nő mászta meg az Everestet" összesítésben csak szahibok vannak). Nem gyakori az olyan fehér hegymászó, aki elismeri serpa társa érdemeit, a képein egyenrangú haverokként jelennek meg, mint Tenzing és Hillary a wikipedia képén (lent) és utána közös könyvet írnak. (És a szahibok többsége nem szenteli élete hátralevő részét annak, hogy a serpák életkörülményeit javítsa - méghozzá nem a saját romantikus elképzelései alapján, hanem aszerint, ők mit szeretnének - mint Hillary tette.) A serpákhoz való viszonyulás ugyanúgy a gyarmatosítást idézi, mint a hegyek "meghódításának" narratívája.
A magyarok szeretnek azzal érvelni, hogy mivel nekünk nem voltak említésre méltó gyarmataink, ezért minket nem vádolhatnak gyarmatosító attitűdökkel. Pedig annak idején az Osztrák-Magyar Monarchia is bőven részesült nemcsak a gyarmatok áldásaiból - lásd a 20. század elején használatos "gyarmatáru" üzlettípust - mint a rasszista attitűdökből. Budapesten a Két Szerecsen kávézót díszítő századfordulós plakátok szépen illusztrálják ezt, és nem is vagyok biztos benne, hogy a tulajdonosok érzékelnék ezek sértő voltát, ahogyan a gyarmati elnyomással kapcsolatos tudatosság is messze mögötte marad az akár 50 évvel ezelőtti nyugati sztenderdeknek (ld. https://mmreflexiok.blogspot.com/2019/04/david-fanshawe-african-sanctus.html, https://mmreflexiok.blogspot.com/2020/11/kivalo-dolgozok-szeressuk-kung-nepet-de.html). A himalája csúcsait "meghódító" magyar hegymászók sztárolása és az, ahogyan a serpák megjelennek ebben a narratívákban (ha egyáltalán), azt mutatja, hogy Magyarországnak számos egyéb történelmi jelenség mellett a gyarmatosító gondolkodással is szembe kéne néznie.
