***SPOILER***
Tévésorozatokban egy csomó pár van, akik folyton szakítanak, mi meg drukkolunk, hogy újra összejöjjenek. Chandler és Janice esetében az összes néző és a baráti kör egyaránt azon drukkolt, hogy ne jöjjenek össze. Janice Chandlernek is az agyára ment, de ezt nem volt képes megmondani neki, inkább kitalált egy hazugságot, miszerint a cége áthelyezi Jemenbe - és mivel Janice kikísérte a reptérre, végül kénytelen volt fel is szállni a jemeni gépre.
(kép: Decider)
Jogos kérdés lehet, mi köze mindennek a slow fade jelenségéhez, amelyről bővebben itt lehet olvasni: https://wmn.hu/wmn-life/62028-nem-szakit-csak-tavolodik-a-szetvalas-kulonosen-fajdalmas-modja-a-slow-fade-a-lassu-elhalvanyodas?fbclid=IwAR2B7sxATV1LESSxrp_noj3SbKPTFfPa8HW2m8MTw0UTA1k_PGRgCp3LYSI. Igazából az, hogy mindkét esetben szakítani akar valaki, de ezt nem kommunikálja egyértelműen. És ennek sok különböző oka lehet. A cikk azt sugallja, hogy ezek az emberek önzők vagy felelőtlenek, nem hajlandók konfrontálódni a másik emberrel, de nemcsak erről van szó. Kultúránkban mindig is voltak írott vagy íratlan normák, hogy mi minősülhet szakítási alapnak; ha valaki olvassa különböző országok válási törvényeit a 20. század közepe előtt, érdekes kikötéseket tapasztalhat. A filmekben és sorozatokban, amelyek nagyon sokaknak formálják a párkapcsolatokról alkotott gondolkodását (erről bővebben itt: https://mmreflexiok.blogspot.com/2023/12/az-igazabol-szerelem-igazabol-feltarja.html), a szakítás leggyakoribb indoka, hogy vagy a szakító felet csalta meg a másik, vagy a szakító félnek van valakije, esetleg beleszeretett valaki másba; ezek mellett még a halálos betegség vagy a nagy földrajzi távolság jöhet szóba. Amellett, hogy szerintem egyetlen megcsalás miatt nem túl bölcs dolog egy amúgy jól működő kapcsolatot felrúgni, valamint a poliamória is egy megfontolható kapcsolati forma, számos egyéb ok is lehet, ami miatt úgy dönthet valaki, hogy nem a mostani párja mellett folytatja az életét. Hiszen egy párkapcsolat hosszú távú célja a legtöbb esetben az, hogy életük hátralevő részében együtt legyenek, esetleg együtt is éljenek. Biztos, hogy együtt tudok élni hosszú távon valakivel, akinek gyökeresen más a kultúrája, aki teljesen más életritmust folytat, aki egészen másképpen vagy máshol akar élni, mint én, és nem találunk kompromisszumos megoldásokat? Sőt, egy olyan embernek, aki a romkomok szerint gondolkodik a kapcsolatokról, az is fontos, hogy legyen szerelem a két fél között. Viszont a romkomokkal azt is sugallják, hogy az emberek többsége mindig épp szerelmes valakibe, csak nem mindig ugyanabba. Ezért ha valaki azzal indokolja a szakítást, hogy nem szerelmes a másikba, a másik fél rögtön azt gyanítja, hogy biztos "van valakije". Ha nem így van, előfordul, hogy az elhagyott fél el sem fogadja a szakítást és továbbra is hevesen nyomul a másikra, esetleg mindenféle nem túl hízelgő teóriákat gyárt arról, mi lehet a háttérben (a másik "pszichopata", "látens meleg", "valami szexuális trauma érte korábban" stb.)
Chandler és (egyes) slow fade-elők ugyanannak a kulturális elvárásnak esnek áldozatául: olyan okból szakítanak, amit a társadalom nem fogad el érvényes szakítási alapnak. Chandler kitalál egy elfogadható válási alapot, magyarán kamuzik; sokan viszont azt a megoldást választják, hogy egyszerűen csak nem keresik a másikat. Ez nem feltétlenül új jelenség, már tinédzserkoromban is így volt, és akkor a tapasztaltabb lányok úgy okították a kezdőbbeket: ebből nekik kéne észrevenniük, hogy vége. (Mondjuk okoseszközök se voltak és több türelem volt az emberekben, tehát ha 2 órán át nem reagáltam egy üzenetre, nem feltétlenül pánikolt be a másik, hogy el akarom hagyni, amikor pedig esetleg csak értekezleten vagy uszodában voltam.) Ahogy a coming out se mindig úgy történik, hogy kiállok valaki elé és bejelentem, hogy queer vagyok, a kapcsolatok sem mindig végződnek egyértelmű lezárással. Igaz, most a kultúránk abba az irányba halad, hogy mindent mondjunk ki egyértelműen, és biztos, hogy sokaknak, például nem-neurotipikus embereknek, ez segítség. ("Ez szarkazmus volt?" - kérdi Sheldon.) Viszont ez azzal is jár, hogy a régebbi kulturális mintát követő emberekre olyan bélyegeket sütnek rá, mint a fent említett cikk is.
Mindenkinek meglehet a maga véleménye arról, jó dolog-e a nyílt kommunikáció normája. Én mondjuk azt gondolom, sok mindent megold, viszont sokkal könnyebben meg is bántjuk a másikat (Chandler helyében ki hogy tudná nem bántó módon elmondani Janice-nek, hogy nem akar vele járni, mert végtelenül idegesítő?) Ugyanakkor semmiképpen sem segít a dolgon, hogy ez a társadalmi norma ütközik egy másik társadalmi normával, miszerint egy szakítás csak bizonyos okokból jöhet létre. Chandler és még sok mindenki így két norma közt a pad alá esik.
