***SPOILER***
Oblomov egész nap a kanapén döglik, legföljebb enni kel föl. Nagy tervei vannak ugyan, de még a levélírásra se tudja rászánni magát. Barátja, Andrej Stolz ellenben energikus fiatalember, aki aktív társasági életet és egészséges életmódot folytat. Amikor Andrej Oblomovhoz költözik, megpróbál javítani barátja életminőségén: salátákat tálal neki hús helyett, elviszi szaunába és estélyekre. Oblomov, Andrej és a bájos Olga iránti szenvedélyes szeretettől vezérelve (amelyek közül egyébként engem inkább az előbbi emlékeztet szerelemre) meg is próbál megváltozni: könyveket és újságot olvas, sétákra megy, külföldi utazást tervez. Ez azonban nem elég a változáshoz: ahhoz nagyobb belső motivácóra és főleg önbizalomra lenne szüksége. A tervezett külföldi út sose valósul meg, Oblomov leépíti társasági életét és végül elveszíti Olgát és Andrejt is.
Mondhatnánk, nem lehet valakit aktív életvitelre kényszeríteni, ha maga nem akarja. Ugyanakkor megértem Andrejt, akinek fáj a szíve azt látni, hogy vesztegeti el az életét egy értékes ember. Ahogyan nekem is fájt annak idején azt látni (és most is fáj, csak kisebb intenzitással látom), hogy a párom tehetséges ember létére lélekölő irodai munkával tölti a napjait, ami ráadásul nem is hagy neki elég időt, hogy újat tanuljon. Meg nyilván a párkapcsolatot is megterheli, ha nincs közös érdeklődési körünk, és ez sűrűn előfordul, ha az egyik félnek szinte semmilyen érdeklődési köre nincs. Akárcsak Oblomov, eleinte hajlott arra, hogy a szeretett lény kedvéért eljöjjön túrázni, moziba vagy társaságba. Aztán a kapcsolat intenzitásának csökkenésével ezek is lassan leépültek, és visszatért ahhoz az életformához, hogy szabadidejét a tévé előtt töltse. (Oblomov egész biztosan naphosszat tévézett volna, ha pechére nem a XIX. századba születik, azaz teremtik meg.) Én viszont nem akartam, mint Andrej, akarata ellenére elráncigálni különböző helyekre. Egyrészt, mert úgyis kicselezte volna, másrészt, mert nem gondoltam, hogy jogom lenne hozzá. Nekem viszont igényem a tevékenység, ezért aztán a kapcsolat szép lassan elhalt.
Oblomov persze maga se akar így élni, ahogy a volt párom se, vagy azok a régi tanítványaim, akik folyamatosan irigyeltek, hogy mennyi mindent csinálok. A film szépen mutatja, hőse mennyire csak ezeket a mintákat látta (emlékeiben családtagjai, anyját kivéve, rendszerint alszanak). Annyian töltik minden szabadidejüket tévézéssel vagy kocsmázással, hogy könnyű ebbe belesodródni. De néhányunknak csak sikerült ennél értelmesebb elfoglaltságokat is találnunk. És a múlt tanulsága számomra, hogy Oblomov-életformájú emberekkel, akármilyen szimpatikusak is, közeli barátságot nincs értelme kialakítanom – csak elégedetlenséghez és frusztrációhoz vezetne mindkét fél részéről.
Elhiszem, hogy fájdalmas azt látni, hogy szerettünk visszasüllyed abba a lelki mocsárba, amiből elkezdtük kihúzni, és esetleg minket is próbál magával húzni.
VálaszTörlésEzzel némileg paralel az a beszélgetés, amit múlt héten Ödönékkel folytattam. Arról folyt a szó, hogy miért nem tudunk beszélgetni. Én elmondtam, hogy szerintem ennek az az oka, hogy életútjaink különbözőek, teljesen más lett az életünk. Erre Ödön kissé megsértődött. Gondolom eszébe jutott, hogy mit csinál ő az életével és mit tehetne másképp. Már a nyelvemen volt, hogy ne rám haragudjon azért, mert ő a mocsarat választotta, és ráadásul az életkörülményei és a tehetsége nem is erre predesztinálja. Persze nem szóltam semmit, mert egyet kell értenem valóban nincsen jogunk osztani az észt, vagy pálcát törni mások felett. Van nekem is mit söprögetnem.