***SPOILER***
Mark és Brian két brit csávó, akik tenni akarnak valamit a Föld megmentéséért. Elhatározzák, hogy bekerülnek a rekordok könyvébe, mint az első környezetbarát expedíció, akik eljutottak az Északi-sarkra.
Nincs is semmi gond (na jó, majdnem semmi), amíg a jégpáncélon föl nem bukkan két norvég, akik pont ugyanezt csinálják, csak éppen sokkal gyorsabbak. Ekkor Mark bepöccen: mindenáron le akarja győzni a norvégokat. Ennek érdekében agyonhajszolja magukat, és ellopja a norvégok vízhatlan ruháit, hogy azok ne tudják folytatni az utat (Briannel elhiteti, hogy le is lőtte őket). A nyomás hatására megnő kettőjük közt a feszültség; Brian ki akar szállni, de Mark rálő a mentőhelikopterre, majd a tengerbe süllyeszti a segélykérő rádióadót. Amit persze ő szív meg a végén, nem meglepő módon.
Szerencse, hogy ez csak áldoku, nem valódi. De annyiból elgondolkodtató, hogy én is hosszú és valószínűleg nagy nyomással járó gyaloglásra készülök kettesben egy jóbaráttal (bár valószínűleg kevesebb lesz a jegesmedve, viszont a cuccunkat kénytelenek leszünk háton cipelni, nem tudjuk szánon húzni). Az, hogy a kapcsolatunkra milyen hatással lesz mindez, nem nagyon látható előre (puskát mindenesetre nem viszünk). Inkább Mark lebeg előttem intő példaként. Hiszen nem lett volna (majdnem) semmi baj, ha nem versenynek fogja fel a dolgot. Ha másokhoz viszonyítom magam - akár futóversenyen, akár túrázás terén - biztosan elégedetlen leszek a teljesítményemmel. De miért is baj, ha ők jobbak nálam? Hiszen nem értük, önmagamért csinálom. Ha ebben tudok gondolkodni, elég sok stresszt megspórolok, ráadásul nem fogok éhen dögleni az Északi-sarkon.
Nagyon örülök, hogy nem versenyként fogod fel, mert tényleg egyik sem az. Ráadásul el kéne hinned, hogy korosztályodban sokan boldogok lennének, ha ilyen teljesítményekre lennének képesek, mint Te és így néznének ki. És akkor még az intellektuális képességeidről nem is beszéltünk...
VálaszTörlésNehéz magunknak megbocsájtanunk, főleg ha egyre magasabbak és magasabbak az elvárásaink és nem fogadjuk el a korlátainkat. Mindannyian korlátoltak vagyunk valami(k)ben, és nem is kell mindenben kiválónak lennünk.
Én például nagyon felnézek azon ismerőseimre (és szívből örülök a sikereiknek), akik jók olyan dolgokban, amiben és ügyetlen vagyok. (pl.: előadás, irodalom, képzőművészet, stb.)
Egy szomorú folyamat kezdetét jelzi, ha az embernek szóló dicséretek megemlítik azt, hogy "korosztályodhoz képest"... :-)
VálaszTörlés