https://sportal.blikk.hu/parizs-2024/helif-olimpia-boksz/2024080111562274659
(kép: hírstart)
A tények: Imana Helif algériai bokszoló olyan erőseket ütött, hogy ellenfele 46 másodperc után feladta a küzdelmet. Imana Helifnél kamaszkorában egy vizsgálat az átlagnál magasabb tesztoszteronszintet mutatott ki. A világbajnokságon ezért nem indulhatott, diszkvalifikálták, de az olimpiára más szabályok vonatkoznak, tehát ott igen. Az ő megnyert meccse közfelháborodást keltett, a transzfóbia mellett most már kis hazánkban is megjelent az interszexfóbia, különösen azért, mert esélyes, hogy a magyar Hámori Lucának is ki kell majd állnia ellene. Ennek kapcsán most én is szeretnék eloszlatni néhány félreértést.
1. Imana Helif nem transznemű: születésekor nőnek anyakönyvezték, és annak is vallja magát. Azok, akik az identitáspolitika veszélyeire próbálnak rámutatni az ő győzelme kapcsán, keverik a szezont a fazonnal. Ironikus módon az a magyar jogszabály, hogy védeni kell az emberek születési nemüknek megfelelő nemi identitását, jelen pillanatban pont alkalmazható: akinek a születéskor megállapított neme nő, és nőnek is tekinti magát, azt ne nevezzük már férfinak meg transznőnek, mint egyes kommentátorok teszik.
2. Imana Heifet nem minősítették interszexnek. A tesztoszteronszintje magasabb, mint egy átlag nőnek, de tudomásom szerint nem kapott interszex diagnózist. Ugye a biológiai nem egy spektrumon helyezkedik el, mindenkinél más az egyes hormonok aránya, a nemi szervek felépítése stb. Gondolom, van egy tesztoszteronszint, ami fölött egy női szervekkel rendelkező embert interszexnek nyilvánítanak, de Heif a jelek szerint ezt nem érte el. A nemzetközi sportversenyeknek megvannak a maguk kritériumai, hogy mikor diszkvalifikálnak valakit, de ez független az interszex diagnózistól (pl. ha valakinek a doppingtól nő meg a tesztoszteronszintje, az nem lesz ettől interszex). Az mondjuk valóban gáz, hogy ez a kritériumrendszer nem egységes, és az olimpián indulhat olyan, aki a világbajnokságon nem, de ennek semmi köze az interszexekhez.
3. Hamis illúzió azt gondolni, hogy a sportban mindenki egyenlő esélyekkel indul. Egyrészt a testi adottságaink nem egyformák, nemcsak a hormonszint, de pl. a testalkat szempontjából se; egy 180 centis futónak hosszabb lábai vannak, mint nekem, nyilván gyorsabb lesz. Vannak táplálkozási elemek is, amelyek ezt befolyásolják, például a szójatermékek emelik az ösztrogénszintet, tehát aki olyan kultúrában él, ahol sok ilyet fogyasztanak, annak más lesz a hormonegyensúlya. Végül pedig nagyon nem mindegy, hogy valaki honnan származik. Erről már írtam Eric, az angolna kapcsán (https://mmreflexiok.blogspot.com/2018/02/swaney-elizabeth-kontra-eric-az-angolna.html). Azok a sportolók, akiket multicégek támogatnak, több edzőtáborban vehetnek részt, jobb minőségű sportfelszerelést kapnak, mint a kevésbé ismertek. Nyilván a szegény országok kevesebb támogatást fordítanak a sportra, mint a gazdagok. És olyan, anyagiaktól független tényezők is közrejátszhatnak, mint az éghajlat: ha valaki hűvös országban él és soha nem is edzett még 30 fokban, az egy melegebb éghajlatú országban rendezett versenyen valószínűleg rosszabbul fog teljesíteni, mint szokott (legalábbis a szabadtéri sportok esetében).
Tehát hozhatunk szabályokat az interszex vagy valamilyen módon az előírásoknak nem megfelelő testű sportolók kizárására, próbálhatjuk fenntartani az egyenlőség illúzióját, az soha nem fog megvalósulni. Talán sokan vágynának egy olyan világba, ahol tényleg csak az ember képességein és kitartásán múlik, hogy sikeres lesz-e, és az olimpia ezt az ábrándot kínálja. A valóságban azonban ez csak ábránd. Az olimpiát és más nemzetközi sportversenyeket nézők jobb, ha tisztában vannak vele: ez a műfaj a globális egyenlőtlenségeken, valamint a transz és interszex - meg a bizonyos normától eltérő testű - emberek elnyomásán alapul.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése