2022. január 17., hétfő

Védelem alatt

 Ez a magyar doku egy olyan szociális munkás életét mutatja be, aki egy védett házban dolgozik - vagyis olyan helyen, ahová párkapcsolati erőszak elől menekülhetnek el a bántalmazottak. A védett házak lényege az, hogy titkosak, így a bántalmazó nem találhat rá áldozatára. Ebben a filmben azonban mutatják a házat, sőt arccal jelennek meg az ott lakó nők is, így már amikor annó megnéztem, felmerült bennem: ennek alapján nem ismerhetnek rájuk a falubeliek vagy akár azok, akik csak átutazóban vannak arra? És egyfelől persze fontos filmet készíteni arról, mik azok a védett házak és miért fontosak, másfelől meg lehetett volna próbálni anonimizálni legalább a szereplőket, ahogy az Isten hozta Csecsenföldön! című filmben tették (ami amúgy jövő héten ismét látható lesz a BIDF-en: https://mmreflexiok.blogspot.com/2020/11/udvozoljuk-csecsenfoldon.html). A három főszereplő szerencsére már nincs a védett házban, így nem sodrom őket veszélybe azzal, hogy a filmet reklámozom.








Mai hír, hogy egy bántalmazott nő, aki továbbra is kommunikált bántalmazójával, gyermeke apjával, véletlenül olyan dokumentumot osztott meg, amiből a bántalmazó megtudta a védett ház címét, odament az áldozatért és kényszerítette, hogy vele menjen. (https://444.hu/2022/01/17/vedett-otthonbol-rabolta-el-a-feleseget-es-a-gyereket-egy-kaposvari-ferfi?fbclid=IwAR0YjlqFLm6XnWd4tkKCPBZqy3b7I_wWa9MsJGmDRXxAR-205B7vIRP1rmI) Nekem rögtön az jutott eszembe, hogy ez a védett ház többi lakójára is veszélyes lehet, hiszen ha nyilvánosságra kerülnek az információk, őket is megtalálhatja a bántalmazójuk. Ráadásul az őket segítő szervezetnek is új helyet kell találnia, ahol a párjuk elől menekülő nők biztonságban lehetnek.

Társadalmi szinten fontos lenne, hogy bekerüljön a köztudatba a védett ház intézménye, hogy ez miért fontos és miért kell ennyire titkolózni körülötte. Ezért egyaránt felelősek a védett ház lakói és mindenki más is, aki filmet, blogposztot vagy bármilyen más nyilvános dokumentációt készít a témából. Az emberi kíváncsiság általános, és nyilván engem is érdekelt volna mondjuk a csecsenföldes dokuban szereplők valódi arca, de közben meg értettem, hogy ha megmutatnák, azzal saját életüket veszélyeztetnék. Ha csak ilyen kevéssel is, mindannyian tehetünk az áldozatvédelemért.

(Éppezért én is egy olyan képet posztoltam a dokuból, amin a szocmunkás főszereplő és nem az általa segített nők valamelyike látható. A kép forrása verzió.org.)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése