A regény egy olyan városban játszódik, ahol egy szörnyű pandémia miatt az emberek egy éve nem mennek ki az utcára, legfeljebb a közeli kisboltba hetente egyszer, és még az egészségügyi dolgozókat is zárt ablakok mögül tapsolják meg, nehogy a vírus bejusson az ablakon. Információhoz csak az államilag irányított médián keresztül jutnak. A történet hősei azonban különböző okokból kénytelenek elhagyni otthonukat, és az utcán szembesülnek azzal, hogy nem minden igaz, amit a hírekben látnak.
A regény a koronavírus-járvány első hulláma alatt íródott, így tekinthetjük szerzőjét egy optimista látnoknak. Engem most mégis az a vonulata érdekel, hogy honnan szerzik az emberek az információikat. Már korábban írtam arról, mennyire problémás ilyen szempontból Magyarországon a sajtószabadság hiánya (pl. itt: https://mmreflexiok.blogspot.com/2020/11/hanna-arendt-origins-of-totalitarianism.html, illetve az ebben hivatkozott más posztokban). Mostanában két látványos illusztrációja a problémának Homonnay Gergely halála és a koronavírus-járvány. Noha Gergely ügyvédje kimondta, hogy a magyar sajtóban közölt információk nem mindegyike felel meg a valóságnak, mégis mindenki ezek alapján alkot véleményt, hiszen az olasz sajtó sokkal pontosabb cikkeit még google translate-tel se tudja olvasni. (És akkor még az olasz nem is számít kisnyelvnek - képzelem, mi lenne, ha szegény Gergelyt mondjuk Észtországban éri a halál.) És persze mindenki csak azt a médiát olvassa, amit amúgy is szokott (ld. erről a fenti cikkemet), és simán lehülyéz mindenkit, aki tőle eltérő véleményen van - pedig lehet, hogy csak más oldalakat olvas.
A Covid kapcsán Magyarországon pont az ellenkezője figyelhető most meg, mint Justo Zamarro könyvében. Hiába haladja meg az esetszám és a súlyos betegek száma is azt az arányt, ami mellett korábban mindent lezártak, hiába figyelmeztetnek a járványügyi szakértők, a kormány nem rendelt el további korlátozásokat, és ezért az emberek se félnek annyira a fertőzéstől, mint régen. Olyan ismerősök, akik az első hullám alatt hetekig ténylegesen nem mentek ki az utcára, most simán meglátogatják covidos családtagjaikat, majd utána szabadon mászkálnak a városban, dolgozni és bulikba járnak. Nyilván az oltás sokaknak a szorongását csökkentette, de olyanokra is igaz mindez, akik a jelenlegi szabályozás értelmében nem minősülnek védettnek. Csak az elmúlt 2 hónapban több magyarországi ismerősöm lett covidos, mint az év korábbi részében összesen, és míg korábban senkit sem ismertem, aki meghalt volna koronavírus-fertőzésben, nemrég az ismeretségi körben két ilyen haláleset is volt. Más országok korlátozásokkal és/ vagy az oltások és tesztek ösztönzésével próbálnak véget vetni a pandémiának, de Magyarországon nemcsak a szabályozás, hanem az átlagember sem tükrözi a járványveszélyt. Hiszen nem kell félni, ha a sajtó nem írja.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése