***SPOILER***
Lem novellája egy olyan korban játszódik, amikor mindennaposak a szervátültetések. Főhőse Mr. Jones, egy meglehetősen lúzer autóversenyző, akit minden versenye után úgy kell összevarrni és reménytelenül megsérült szervei helyébe másokét betenni. Ez eleinte csak jogi problémákat okoz (halottnak nyilvánítható-e egy olyan ember, akinek létfontosságú szervei csaknem fele Mr. Jones testében él tovább?), idővel azonban Mr. Jones viselkedését is befolyásolni kezdik az elvégzett műtétek. Miután egy nő szerveit is megkapta, retiküllel kezd járni (ez szép illusztráció arra, hogy a szocializmus, bár lehetővé tette a nőknek a kereső munkát, nem különösebben bontotta le a nemi sztereotípiákat), végül pedig identitását is teljesen elveszíti.
Az alapjogok megsértésére szakosodott Alapjogok Központ egy civil szervezet megkeresésének hatására rádöbbent, hogy léteznek interszex emberek, és gyorsan nyilatkozott is arról: támogatja az interszex gyerekeken végzett nemi "normalizáló" műtéteket annak érdekében, hogy "erkölcsi épségben" (Szánthó Miklós szavai) lehessen őket felnevelni. (A sztori egyébként összecseng azzal a queer kritikával, hogy a láthatóság propagálása nem minden esetben szolgálja az LMBT+ emberek érdekeit: egy diktatúrában láthatatlannak maradni szar ugyan, láthatóvá válni viszont adott esetben súlyos veszélyeket rejt az egyén testi-lelki épségére. Esetünkben eddig az interszex csecsemők műtéti átalakítása gyakori volt ugyan, de nagyjából orvosfüggő, míg egy ilyen állásfoglalást könnyen követheti az, hogy kötelezővé teszik.) Láthatóan a kormányközeli erők nemcsak arra jöttek rá, hogy a 33-as paragrafust az interszexek puszta léte is megkérdőjelezi, hanem azt is gondolják, hogy a műtétileg kisfiúvá vagy kislánnyá alakított interszex gyerekek szépen beilleszkednek abba a nembe, amit esetükben nem a születési anatómia, hanem az adott orvoscsapat jelölt ki nekik.
Az a rossz hír, hogy nem így van. Eleve a tök endoszexként (=nem interszexként) született emberek egy része sem azonosul a születési nemével, az interszex emberek esetében azonban ez az arány még nagyobb, egy 2012-es tanulmány szerint akár 20% is lehet. Igazából senki se tudja, miért gyakoribb náluk az ilyesmi: lehet, hogy pont interszexualitásuk tudata miatt kevésbé gondolkoznak mereven a nemi kategóriákról, és nem fojtják el annyira magukban a nemi diszfóriát. Ráadásul az interszexualitás bizonyos formái nem csecsemőkorban, hanem később (pl. a pubertásban) derülnek csak ki, tehát a műtétek megszüntetésével nem fognak megszűnni az interszex emberek. Már csak azért sem, mert a kromoszómákat nem tudjuk átműteni, azok pedig erősen meghatározzák a nemi jegyeket.
A nemi normalizáló műtétek tehát nem "normalizálják" az interszex gyerek nemét még biológiai szinten sem: a felszínen talán hozzáidomítják a testet az uralkodó normákhoz, de semmi sem garantálja, hogy a későbbi fejlődés során nem fogják nagy meglepetések érni a szülőket és orvosokat (nem beszélve magáról a gyerekről, főleg, ha eltitkolták előtte az interszexualitását). Azt pedig végképp nem tudják befolyásolni, hogy az illető melyik nemmel azonosul és melyikbe tud beilleszkedni. Az a feltételezés, hogy a nemi normalizáló műtétek majd egyszer s mindenkorra stabilizálnak egy két nemre alapuló rendszert, ugyanakkora (szépen mondom) szamárság, mint az az elképzelés, hogy a kutyaszerveket is kapott Mr. Jones meg fogja harapni a pszichológusát.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése