Előrebocsátom, hogy nem értek egyet Jakab Péter politikai nézeteivel. Ettől függetlenül megdöbbentem, amikor egyes kormányközeli lapok azért kezdték el fikázni, hogy milyen "proli" ételeket eszik vacsorára. És persze, ha az ilyen képek alatt azt kommenteli az ember, hogy kit érdekel, rögtön jön egy csomó fideszes troll, és ők is betámadják. Elgondolkoztam, miről is szól ez az egész.
Egyfelől nyilván van az a tendencia, hogy ha valakinek az érveivel nem tudunk vitatkozni (mert túl jók, vagy mert mi nem értünk a dologhoz), akkor belekötünk valami másba (https://mmreflexiok.blogspot.com/2020/07/ame-panzh-roma-reprezentacio.html). Ezt a kormánypártiak sűrűn csinálják ellenzéki politikusokkal: trollok tömege fikázza Karigerit, amiért végig akarja járni a kéktúrát, egy elhíresült megjegyzésben pedig egy kormánypárti oldal simán bejelentette, hogy az ellenzéki politikusnők rondábbak, mint a kormánypártiak (most a szexizmus érvétől függetlenül is, objektív szemmel nézve nincs olyan nagy különbség a külsejük között, még stílusban sem feltétlenül, tehát nem egy csapat kontyos nagymama áll szemben egy csapat punkkal). Ha az ellenfél csinál valamit, az automatikusan gázos tevékenységgé válik, függetlenül attól, hogy addig mit gondoltunk róla - emlékszünk még talán arra az amerikai házaspárra, akik szerint a melegházasság tönkreteszi a házasság szentségét, ezért ha az amerikai kormány megszavazza, ők el fognak válni (cseppet sem belegondolva, hogy egy ilyen okból eldöntött válás mit mond a házasság szentségéről). Simán el tudom képzelni, hogy egy csomó Fideszes háztartásban tiltólistára kerül a párizsi és a paprikás krumpli. Na de miért is pont ezek?
A fenti érven felül szerintem Jakab Péter leprolizásában szerepet játszik ugyanaz az effektus, ami miatt annyian nézik a felső tízezer életéről szóló sorozatokat, mint a Dallast, a Dinasztiát vagy mostani epigonjaikat. A gazdagok világa egyfajta álomvilág számukra, amit ugyan sose érhetnek el, de legalább ábrándozhatnak arról, hogy vannak, akik ebben élnek. A sorozatok és a romantikus regények szereplői mintegy beteljesítik a vágyainkat, és megnyugtatnak minket arról, hogy létezik gazdagság vagy igaz szerelem; még ha nekünk nem is jutott belőle, azonosulunk a főszereplővel és legalább álmainkban megélhetjük. (Mindezt nem én mondom, elég nagy feminista irodalma van pl. annak, miért olvasnak a nők romantikus regényeket.) Jellemzően ez azoknak a menekülési útvonala, akik saját életükben nulla esélyt látnak rá, hogy gazdagok legyenek vagy megtalálják az álompasit. Ez megmagyarázza számomra pl. azt, miért választotta újra Győr városa a luxusjachton kurvázó Borkait: szerettek volna a helyében lenni.
Persze vannak jelentős különbségek a Dinasztia szereplői és a politikusok között, például hogy az utóbbiak valós személyek, vagy hogy nem az a feladatuk, hogy az emberek jólétről alkotott álmait megtestesítsék, hanem hogy irányítsák az országot. Úgy tűnik azonban, hogy Magyarországon sokan nem érzékelik ezt a különbséget. Számukra a politikus nem egy átlagember, akit megválasztottak, hogy képviselje az ő érdekeiket, hanem valami felsőbb lény, hasonló szerepben, mint régen az istenek vagy a királyok. Ezek az emberek el se tudnak képzelni olyan társadalmat, ahol nincs egy fényűző felső osztály, és ugyanúgy nem imponál nekik Jakab Péter egyszerű vacsorája, mint az, hogy Svédországban a király kerékpárral, a miniszterelnök pedig metróval jár. És persze nyilván van amögött tudatos taktika, hogy Karigeri vagy Jakab Péter átlagosnak mutatja magát - csakhogy azoknak, akik számára a politikus a Ewing család alváltozata, jobban bejön a fideszes politikusnő, aki a promófotóján még ablakmosáshoz is méregdrága márkás dzsekit vesz. Az, hogy Magyarországon nincs demokrácia, nemcsak a kormányon múlik (akik egy demokratikusabb társadalomban nem tudnák megtenni, amit tesznek) vagy az ellenzéken, hanem az emberek politikai tudatosságának a szintjén is.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése