Maróth Miklós nyilatkozata szerint a mai gyerekek nem magyar meséket olvasnak, hanem Harry Pottert, ezért hiányzik belőlük a nemzeti érzés. Persze mindenki röhög, hogy ez mekkora ordas nagy hülyeség. Pedig tény: a Harry Potterből olyan értékeket lehet megtanulni, amelyek erősen szembe mennek a jelenlegi kormány politikájával. Íme egy korántsem teljes lista.
Nem a származás határozza meg valaki értékét. A regényfolyam fő konfliktusa két tábor között zajlik: a sötét varázslók (Voldemort, Malfoy és társai) mélyen megvetik a muglikat (varázstalan embereket) és a mugli származású varázslókat, míg a jók (Harry, Dumbledore és a többiek) szemében nem minősít valakit a származása. A Roxfort tanulói a legkülönbözőbb bőrszínűek és etnikai származásúak (gyakran csak a nevekből lehet megtippelni, pl. a Patil-ikrek esetén), és persze mugli származású is akad köztük bőven. A jó oldal képviselőinek egy része ezt a nyitottságot más fajokra is kiterjeszti: Dumbledore megtanulja a szirének nyelvét, Hermione kiáll a házimanók jogaiért, és a Főnix Rendjébe magától értetődően vesznek fel egy vérfarkast. Tanulságos módon azok, akik lenézik más fajok képviselőit, azok emiatt jól megszívják később, mint Umbridge, Malfoy vagy Sirius. (Sirius azért érdekes példa, mert ő a jó oldalon áll ugyan, de a családjában belénevelt előítéleteket nem tudja levetkőzni, szemben mondjuk Lumpsluckkal, aki eleinte nem tartja sokra a mugli származású varázslókat, de viszonylag könnyen meggyőzhető az ellenkezőjéről.)
Megfelelő tehetséggel hátrányos helyzetből is sokra viheti valaki. Harry klasszikus hátrányos helyzetből indul, hiszen árva, akit nevelőszülei bántalmaznak. Ha rajtuk múlna, a problémás gyerekek iskolájába küldenék, amint azt a környezetükben el is híresztelik. A varázslóvilág azonban számontartja Harry tehetségét, és amikor eljön egy ideje, jelentkezés nélkül is felveszik a Roxfortba, ott pedig bizonyíthatja képességeit. Sajnos azoknak a roma gyerekeknek, akiket pusztán etnikai származásuk miatt automatikusan kisegítő iskolába küldenek, nem adatik meg ilyen lehetőség.
A felnőttek és gyerekek működhetnek egymással egyenrangú partnerként. Szemben a Dursley szülőkkel, akik Harryt bántalmazzák, vér szerinti fiukat pedig egyfajta trófeaként hordozzák körbe, de egyiküket sem tekintik egyenrangú partnernek, a jó oldal képviselői meghallgatják a gyerekek véleményét és komolyan veszik azt (ismét Dumbledore a klasszikus példa). A professzorok tanítási módszereiben is megmutatkozik ez a különbség: míg Piton nyilvánosan kigúnyolja kevésbé ügyes diákjait, Lupin támogatja és bátorítja őket.
A férfiak és nők ugyanolyan képességekkel rendelkeznek, ugyanolyan feladatokra alkalmasak. A Roxfortban nincsenek nemileg szegregált órák; a kviddics annyira koedukált sport, hogy ugyanabban a csapatban fiúk és lányok is játszanak, és nem mindig az utóbbiak a rosszabbak. A varázsvilágban nincs üvegplafon: McGalagony igazgatóhelyettes, az Elátkozott gyermekből pedig megtudjuk, hogy felnőttkorában Hermione mágiaügyi miniszter lett. A 7. kötetben még a leginkább háziasszony- és anyaszerepben megjelenő Molly Weasleyről is kiderül, hogy profi módon párbajozik; az, hogy feleség és anya, életének csak egyik szelete, de nem a fő feladata (és mivel a többi női szereplőre nem ez a jellemző, elég valószínű, hogy Molly esetében választásról és nem ráerőszakolt szerepről van szó).
A szociális érzékenységgel párosult tudás hegyeket tud megmozgatni. Erre Dumbledore és Hermione a legjobb példa.
Mindenkinek feladata aktívan részt venni a világ jobbá tételében. Harrynek van egy csomó pénze, megtehetné, hogy elköltözik egy trópusi szigetre és ott naphosszat csak kviddicsezik, leszarva, hogy mi van Angliában. De nem ezt teszi, hanem vállalja, hogy küzd a Sötét Nagyúr ellen. Ezek a tizenéves varázslónövendékek nem képregényeket, hanem napilapot olvasnak reggelente, és megvitatják tanáraikkal az aktuálpolitikai történéseket (ez az az érdeklődés, ami előtt például Vernon bácsi értetlenül áll). Míg nyilván minden mesehősnél fontos, hogy aktívan alakítsa a sorsát (ezért kérdéses mondjuk Csipkerózsikát mesehősnek tekinteni), ezek a fiatalok nemcsak saját boldogulásukat, hanem a világ jobbá tételét tűzték ki célul.
Vagyis mit tanulnak a gyerekek a Harry Potterből? Elfogadást, nyitottságot a másság iránt, egyenrangú kapcsolatokat, aktív állampolgárságot, szociális érzékenységet, a tudás értékét. Ezek mind nem jönnek jól egy olyan kormány számára, amely passzivitásban és tudatlanságban akarja tartani őket, és amely a másságot egyfajta mumusként felmutatva próbál uszítani a többségtől különböző csoportok ellen. Nekik jobban jönnek az olyan mesék, ahol a király megmond valamit és akkor az úgy is lesz. A Harry Potter veszélyes, mert demokratikus értékeket közvetít.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése