https://felszabter.blog.hu/2019/12/03/a_fogyatekossag_tenyleg_isten_buntetese_na_ne_mar?fbclid=IwAR0TMvoY_XErtnO6RRYeqqIi_PSBWbQBVKaCL1zbJ_kIEG8exMrCZ-CUPdw
Perintfalvi Ritát egy nagyon vagány, bevállalós embernek tartom. Bevállalja azt, hogy teológus létére felszólal LMBTQ és feminista ügyek mellett, szembemenve a hivatalos egyházi diskurzussal is, sőt azt is bevallja, hogy szokott jógázni (na jó, mondjuk Németh Sándor nem ezen a ponton kezdte őt nem szeretni). Ez a cikke is igazán bevállalós, mert valami olyasmiről beszél, amit általában mély hallgatás övez, és nem sokan ismerik be, hogy egyáltalán létezik: a fogyatékossággal élőkkel szembeni előítéletekről.
Az, hogy a fogyatékosság egyfajta "másság", már eléggé bekerült a köztudatba, de ha megkérdezünk egy átlagembert, azt fogja mondani: a fogyatékossággal élőket nem szokás gyűlölni vagy bántani, inkább sajnáljuk őket. Nemrég olvastam egy kutatást (ha valakit érdekel, ebben a kötetben van: http://www.lgbthatecrime.eu/researchbook/2019%20Awareness%20of%20Anti-LGBT%20Hate%20Crime%20in%20the%20European%20Union.pdf), amiben megkérdezték az embereket, segítségére sietnének-e egy gyűlölet-bűncselekmény áldozatának; az összes kisebbségi csoport közül egyedül a fogyatékossággal élőknek segítenének viszonylag sokan (a válaszadók csaknem fele). Ismerek olyat, akinek könnybe lábad a szeme, ha fogyatékossággal élőkről beszél, és a különböző szappanoperák és filmek visszatérő szereplői azok a fogyatékossággal élők, akik vagy passzívan várnak a segítségre (Esmeralda, Mi történt Baby Jane-nel?), vagy emberfeletti erővel túllépnek fogyatékosságukon (Gattaca). Ez az ábrázolás nagyon jól elfedi azt, hogy a fogyatékossággal élők mindennapos tapasztalata egyáltalán nem az empátia és a segítőkészség. Sok fogyatékossággal élő embert ér diszkrimináció, illetve családon belüli erőszak. Talán páran még emlékeznek arra a sztorira, amikor Szilvásvárad önkormányzata leszavazta, hogy értelmi sérült emberek költözzenek a faluba, mert mit fognak szólni a turisták (erről a "nem akarjuk látni őket" attitűdről írtam már Ámon Kata hajléktalanos cikke kapcsán, és még fogok is). Arról pedig a tavalyi fogyatékosságtudományi konferencián hallottunk, hogy az intézetekben élő értelmi sérült nőket gyakran akaratuk ellenére, sőt akár tudtuk nélkül abortusznak vagy sterilizációnak vetik alá. És ezek csak a kirekesztés legdurvább esetei; hozzájuk képest piskóta például a szentendrei HÉV-állomás aluljárójának rámpája, amin - mint nemrég megállapítottuk - legföljebb egy díjnyertes bodybuilder tudna kerekesszékkel felmenni.
Az a jelenség, amiről Perintfalvi Rita ír, a nyílt gyűlölet, ami vallási fanatizmusban gyökerezik. Éppezért jobban ki is fejezhető, hiszen a vallás legitimálja - ugyanúgy, ahogy például a vallásos (keresztény, zsidó, muszlim) szülők nagyobb arányban tagadják ki LMBTQ gyerekeiket. Aki nem tartozik egy gyűlöletet elfogadó/propagáló felekezethez, annak nem ildomos kidobni saját gyerekét vagy leüvölteni egy vak fejét a villamoson, mert az emberek többsége ezt mégiscsak túlzásnak tartaná; ha viszont az elsődleges közösséged egy olyan csoport, ahol az ilyesmiért még meg is dicsérnek, nem fogod a többség véleményére adva (akiket úgyis a Sátán szolgáinak tartasz) visszafogni magad. De szó sincs arról, hogy ezek az emberek radikálisan különböznének a többségtől: másoknak is vannak előítéleteik a fogyatékossággal élő vagy LMBTQ emberekkel szemben, csak visszafogottabb vagy kevésbé látható módon fejezik ki. És talán durva szembesülni ezzel a jelenséggel, mégis fontos tudnunk róla, hogy létezik, mert ez az első lépés ahhoz, hogy felvegyük vele a harcot.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése