Tudatos szex másképp

Úgy tudom, idén a Pride szervezők egyetlen programjavaslatot sem utasítottak vissza. Míg az LMBTQ közösségből érkező kezdeményezések esetén ezzel nincs semmi problémám, a külsős előadók esetén, a tegnapi "Tudatos szex másképp" program tanulsága alapján, érdemes lenne megvizsgálni az illető hátterét, illetve esetleg felhívni a figyelmét az alábbiakra:
- A saját nemükhöz vonzódó férfiak magukra a "meleg" szót használják, többségük nem örül, ha "homoszexuális"-nak titulálják;
- egy pride-os workshop előtt érdemes utánanézni a transzvesztita, transznemű és transzszexuális szavak jelentésének, de ha már ezt nem tettük, nem elárulni informálatlanságunkat egy "jaj, ezeket mindig keverem!" felkiáltással;
- kisebbségek szexuális életén viccelődni gusztustalan akkor (is), ha egy másik kisebbség képviselői ülnek a nézőtéren;
- az az állítás, hogy a párkapcsolati problémák többségének oka a férfiak és nők eltérő kommunikációja, LMBTQ közegben legalábbis furcsán hangzik;
- a férfiak és nők eltérő kommunikációját a "férfi és női agy" esszencialista elméletére alapozni pedig egyenesen sértő lehet a transz és nem-bináris embereknek, valamint a feministáknak (és sokaknak másoknak is);
- a házassághoz úgy viszonyulni, hogy "nem értem, miért fontos egyeseknek a papír" szintén rosszul eshet a közönség azon tagjainak, akik ebből az intézményből ki vannak zárva;
- érdemes átgondolni, miért is hívtak meg előadni - valszeg azért, ami a programfüzetben szerepel, nem pedig azért, hogy reklámozzuk fizetős workshopjainkat, illetve arról monologizáljunk, milyen az LMBTQ emberek helyzete Magyarországon, mert lehet, hogy a közönségünk erről többet tud mondani.

A ciszheteró privilégiumok nemcsak jogi különbségekben mérhetőek, hanem attitűdökben is. A ciszheteró ember magától értetődőnek veszi saját szexuális irányultságát és nemi identitását, nem gondolja úgy, hogy az bármilyen módon magyarázatra szorulna, és feltételezi, hogy az ő tapasztalatai mindenkiére ráhúzhatóak. Talán bell hooks írta azt, hogy míg egy kisebbséghez tartozó embernek a sajátja mellett ismernie kell a többség nézőpontját is, a többséghez tartozó ember nem kényszerül rá arra, hogy a kisebbséggel bármilyen mértékig empatizálnia kelljen. Lehet, hogy van valamennyi információja róluk pl. a médiából, de ez biztos nem olyan széles körű, mint azé, aki közelről ismeri a kisebbségi életformát (legyen az a kisebbség tagja, vagy a szubkultúrában intenzíven benne élő nem-kisebbségi szövetséges vagy antropológus). Ugyanakkor a privilégium része, hogy a ciszheteró ember úgy gondolja: ő rengeteg mindent tud az LMBTQ közösségről, ez alapján van egy véleménye róla és ezt el is mondja, akár kérik, akár nem - mert hiszen, gondolja ő, az LMBTQ emberek hevesen vágynak arra, hogy megossza velük a tudását és biztosítsa őket elfogadásáról.

Az LMBTQ közösség tárt karokkal várja a ciszheteró szövetségeseket - ha azok képesek felismerni saját privilégiumaikat és megpróbálni leépíteni azokat. Például úgy, hogy kellő nyitottsággal és alázattal viszonyulnak a LMBTQ barátaikhoz, hajlandók tanulni tőlük és akár revideálni saját nézeteiket, ha azok sztereotipnak bizonyulnak. Úgy, hogy nem ők akarják meghatározni, mit kéne vagy nem kéne csinálni, hanem elfogadják az LMBTQ emberek prioritásait. Úgy, hogy belátják: az ő egyetemen vagy külföldi könyvekből szerzett tudásuk esetleg kevésbé releváns, mint azoknak a tapasztalatai, akik saját maguk élik meg a kisebbségi helyzetet. Az ilyen ciszheteró szövetségeseket érdemes belevenni a pride programba, nem pedig azokat, akik a lehetőséget önreklámozásra, önfényezésre és saját (vélt) felsőbbrendűségük kifejezésére használják.