Gregor Anikó az LMBTQ mozgalomról

http://168ora.hu/feminizmus-lmbtq-pride-ember-jogok-gregor-aniko-interju/

Tanulságos Gregor Anikót olvasni olyan szempontból, hogy megmutatja, milyennek is látszik kívülről az LMBTQ mozgalom - egy olyan ember szemével, aki fogékony a társadalmi igazságtalanságokra, ennek elméletéről is sokat olvasott, viszont az LMBTQ közösségben kívülálló. Ráadásul viszonylag fiatal, így bizonyos dolgokat nem lát történelmi perspektívában. És mint minden olyan ember, aki erős ideológiai alapon közelít egy témához (ez akár rám is igaz lehet), hajlamos nem észrevenni olyan tényezőket, amelyek ellentmondanak az elméleteinek. Egy júniusi posztomban (https://mmreflexiok.blogspot.hu/2017/06/szimpozion-klub-homofobia-es.html) már vitába szálltam néhány állításával, most a fenti linken található cikkből ragadnék ki párat. Nem a cikk alapvető mondanivalójával fogok foglalkozni, mert arra az előbbi poszton nagyjából reflektáltam, tehát ez most kicsit mazsolázgatásnak tűnhet; ugyanakkor ezek a gondolatok nagyon is fontosak Anikó általános érvelésének szempontjából, úgyhogy érdemes elgondolkozni rajtuk, mert az összeképet is befolyásolhatják.

1. "a meleg férfiak is kizsákmányolnak nőket": ez tény. Az, hogy egy kisebbséghez tartozunk, nem jelenti azt, hogy nem fogunk lenyomni más kisebbségeket, és a nők elnyomása amúgy elég jellemző számos más kisebbségnél is (hogy ne egy klasszikus példát hozzak: a Légyott a hetesen c. filmben egy fogyatékkal élő férfi a szexualitáshoz való jogát hangoztatva követeli, hogy szexmunkást béreljenek számára). Sőt, adott esetben maguk a meleg férfiak válhatnak elnyomott kisebbséggé például egy szintén kisebbségnek minősülő hagyományos etnikai vagy neoprotestáns vallási közösségen belül. Viszont mozgalmi szinten nézve azt gondolom, hogy az LMBTQ egyesületek sokkal tudatosabban foglalkoznak a más jellegű elnyomásokkal, mint más kisebbségek mozgalmai: tény, hogy ezeket nem látom belülről, de míg pl. a Budapest Pride deklaráltan feminista, az általam ismert roma szervezetek egyikének a missziójában sem szerepel ez a honlapon (ahogyan az LMBTQ vagy a fogyatékkal élő emberek felkarolása sem). Nyilván minden közösségnek vannak társadalmilag tudatos és kevésbé tudatos tagjai, de az is számít, hogy aktivista szervezeteik milyen hozzáállást mutatnak. Amúgy mondjuk a férfiak gazdasági előnyei a nőkhöz képest (ez a konkrét "kizsákmányolás" említődik a cikkben) nem az egyéntől függenek; ahogy bizonyára vannak helyzetek is, amelyekben a bőrszínem miatt előnybe kerülök mondjuk egy ázsiaival szemben, de ezeket nem feltétlenül tudom befolyásolni akkor sem, ha tudatosul bennem az igazságtalanság - ami nem mindig történik meg: ismerek olyan férfiakat, akik nem is tudták, hogy kolléganőik kevesebbet keresnek, amíg rá nem kérdeztek.

2. "Ahhoz, hogy valaki a családja, a barátai, a munkatársai előtt nyitott legyen, az kell például, hogy ne kelljen félnie a hajléktalanságtól, mert elzavarhatja a családja" - mondjuk a saját kutatásom alapján úgy tűnik, egyáltalán nem olyan gyakori Magyarországon, hogy valakit konkrétan elzavar a családja (az már inkább, hogy mondjuk nem beszélnek a dologról vagy kompromisszumokra kényszerítik, és emiatt költözik el, de az azért más történet). Viszont ezt a kérdést nem oldaná meg az általános jólét sem, ugyanis az ilyen helyzetben levő LMBTQ emberek igen gyakran nem nagykorúak, tehát akkor sincsenek önálló anyagi eszközeik, ha a családjuk jómódú. Tehát ezt a problémát nem annyira gazdasági eszközökkel, mint inkább az LMBTQ emberek nagyobb mértékű elfogadásával lehetne kezelni.

3. "Áprilisban jött ki a Medián kutatása, amelyet a Háttér Társaság megbízásából végzett, és amelyből az derült ki, hogy a magyar lakosság 32 százaléka támogatja a béranyaság intézményét azért, hogy meleg férfipároknak lehessen gyerekük" - ettől még nem zsákmányolják ki a meleg férfiak a nőket, hiszen ha jól értem, ebben a kutatásban nem célzottan meleg férfiakat kérdeztek meg, hanem az összlakosságot. (Amúgy ha jól emlékszem, a 2010-es LMBT kutatásban az jött ki, hogy az LMBTQ nők nagyobb arányban támogatják a béranyaságot, mint az MBTQ férfiak; mondjuk ez nem feltétlenül számít Anikó mondandója szempontjából, bár ismerek leszbikus párt, akik béranyától akartak gyereket.) Amit viszont Anikó (és a béranyasággal foglalkozó feministák többsége) itt nem vesz figyelembe, hogy nevével ellentétben a béranyaság nem mindig üzleti megállapodás. Helena Ragoné, aki a témát Amerikában kutatta, azt találta, hogy nagyon gyakran családtag vagy barátnő vállalja be, hogy gyereket szül egy meddő házaspárnak ingyen és bérmentve, és magyar nőt is ismerek, aki szemrebbenés nélkül kijelentette, hogy megtenné. Vannak országok, ahol a törvény is megkülönbözteti a fizetett és a nem-fizetett béranyaságot. A kevésbé ismert nem-fizetett verzió viszont sokkal nehezebben illeszthető be a kizsákmányolás-keretbe.

4."Leegyszerűsítő például a homofóbiát kizárólag egyéni attitűdként értelmezni. Ha nem vesszük figyelembe azt az egyenlőtlen gazdasági-társadalmi rendszert, amiben kialakul, nagyon könnyen valamiféle kulturális felzárkózást sürgető, elitista, moralizáló elvárásokká válnak a mozgalmak által felkarolt célok" Egyetértek. Ugyanilyen leegyszerűsítő kizárólag gazdasági okokra visszavezetni (ld. a fent említett blogbejegyzésemet). Nekem továbbra is furcsa, hogy az ELTE ősszel induló gender tanszékének oktatója meg sem említi a nemi szerepeket a homofóbia lehetséges okai között.

5. "A hazai melegmozgalomban is volt olyan csoport, amely keményen fölvetette az újraelosztás kérdését, a Népszabadság közölte is a hitvallásukat, de csak pár évig működött a csoport. Nagy volt ugyanis velük szemben az ellenállás." Emlékeim szerint a szóban forgó csoport a gyakorlatban kb. olyan akciókkal próbálta az újraelosztás ügyét felkarolni, mint az ételosztás a szegényeknek vagy a megjelenés a devizahitelesek tüntetésén. Az előbbi klasszikus példa a leereszkedő középosztálybeli jótékonykodásra, amely nemhogy nem szünteti meg, hanem jellegénél fogva még meg is erősíti a meglevő hierarchiákat, a második pedig mutatja, mennyire nem voltak képben a csoport jómódú középosztálybeli háttérből származó tagjai a valódi szegénységgel - hiszen aki igazán a megélhetésért küzd, az eleve nem kapott devizahitelt. Amúgy tudtommal a csoport leginkább azért szűnt meg, mert legtöbb tagja kiment külföldre - mégpedig a jómódú, kapitalista Nyugatra.

6. "Sajnos az LMBTQ-mozgalmat sok oldalról támadják, ezért stratégiailag fontos, hogy kifelé az egységesség képét mutassa. Ezzel viszont a vitákat teszi zárójelbe." Anikó maga említ olyan eseteket, amikor elég látható módon jelentek meg viták a mozgalmon belül (Alok Vaid-Menon előadása, a szexmunkáról szóló beszélgetés a tavalyi pride előtt). Világos, hogy amit hiányol, az a marxista szemlélet megjelenése, de ennek csak néhány képviselője van a mozgalmon belül, és nem biztos, hogy azért, mert "nem illik" ilyen nézeteket képviselni. A "szegények"/"munkásosztály" szempontjait kivétel nélkül viszonylag jól szituált, egyetemet végzett, középosztálybeli fehér tudósok és aktivisták hozzák fel (ez mellesleg igaz volt Marxra, Leninre és a kelet-európai "proletárforradalmak" legtöbb vezetőjére is). Nem biztos, hogy ők pontosan érzékelik, mit is akar az a csoport, amelynek az általuk vélt nézeteit megpróbálják behozni. Például gyakran állítják azt, hogy az egyenlő házasság is csak a privilegizált városi középosztálybeli melegek és leszbikusok igénye - miközben nemzetközi és magyar kutatások (például a Budapest Pride felmérése) is azt mutatják, hogy a vidéki és kevésbé jól szituált LMBTQ emberek nagyobb arányban tartják fontosnak. Ezt lehet konformizmusnak vagy hamis tudatnak nevezni, de akkor megint ott tartunk, hogy az értelmiség egy része mondja meg a munkásosztálynak, hogy hogyan kéne gondolkodniuk. Abban a korosztályban, aki a szocializmust nemcsak óvodáskori emlékekből és szülei visszaemlékezéseiből ismeri, ez elég rossz emlékeket idéz.