***SPOILER***
Nem jellemzően szoktam tanulmánykötetekről írni, sőt ez az első alkalom – ezek ugyanis túl sokféle írást szoktak tartalmazni ahhoz, hogy a velük kapcsolatos reakcióimat egy bejegyzésben összefoglalhassam. Erről a kötetről viszont pont azért tudok így írni, mert nem ez jellemzi. Bár minden cikk egy másik volt jugoszláv államról vagy területről (pl. Kosovo) szól, a helyi specifikumok felsorolásán felül egy-két kivétellel pontosan ugyanaz az üzenetük, ami két fő részből áll:
1. A volt jugoszláv országok csak azért vezettek be LMBTQ-barát jogi intézkedéseket (pl. antidiszkriminációs törvény), mert enélkül esélyük sincs valaha is csatlakozni az EU-hoz; ez viszont azért nem nyerő, mert az ily módon felülről rájuk erőszakolt törvények nem fognak valódi változást elérni az LMBTQ emberek megítélését illetően. A mondat első fele mindenképpen igaz, és nemcsak a volt jugoszláv országokra, hanem minden később csatlakozott vagy csatlakozás előtt álló volt szocialista országra. És tény, hogy nem ideális, ha a kormány nem valódi meggyőződésből, hanem megfelelési vágyból javít az LMBTQ emberek helyzetén, de még mindig jobb, mintha egyáltalán nem javítana rajta, márpedig a mostani kelet-európai kormányokat elnézve (tisztelet a kivételnek) ez lenne a másik opció. Az, hogy az országokra rányomott törvényeknek ne lenne valódi hatása, számomra kérdéses. Egyrészt a parlamentben a politikai elit által hozott törvényeket is felülről nyomják a lakosságra, és az LMBTQ embereket érintő szabályozás nagy része ilyen (üdítő kivétel pl. az ír népszavazás az egyenlő házasságról). Akármilyen meggyőződésből hoznak is meg a honanyák és honatyák egy törvényt, ha az állampolgárok többsége másképp gondolkozik róla, pont ugyanannyi hatása lesz, mintha csak EU-s nyomásra alkották volna meg. Másrészt egyes felmérések azt sugallják, hogy LMBTQ-barát törvények hatására igenis változhat az LMBTQ emberek megítélése, például Spanyolországban a melegek és leszbikusok megítélése közvélemény-kutatások szerint jelentősen javult az egyenlő házasság bevezetése óta.
2. Az LMBTQ aktivizmus fő fókuszában a jogegyenlőség áll, többek között azért, mert az EU-ra való hivatkozással viszonylag könnyen érhetnek el eredményeket ezen a területen, továbbá a külföldi donorok is leginkább erre adnak pénzt; ezáltal viszont elhanyagolják a közösségépítést és eltávolodnak az LMBTQ közösség valódi igényeitől. Ez gyakori kritika a kelet-európai (és harmadik világbeli) LMBT szervezetekkel szemben, rendszerint nyugati vagy nyugaton tevékenykedő akadémikusok részéről. A legtöbb volt jugoszláv állam LMBTQ aktivizmusáról nincsenek mélyreható ismereteim, de kétlem, hogy az ennyire csak a jogokról szólna (Szlovéniában, amire jobban rálátok, sokkal változatosabb a kép). Tény, hogy a jogi aktivizmus láthatóbb, eredményei is kézzelfoghatóbbak, így a kötet szerzői – akik 1-2 kivétellel maguk nem aktivisták, és egyetlen cikk kivételével kizárólag aktivisták interjúkban, illetve különböző írott anyagokban való megszólalásaira támaszkodnak – ezt könnyebben észrevehették. Egy Magyarországon kutató, a szubkultúrát csak felszínesen ismerő tudós szintén azokat az egyesüleket látná meg először, amelyek valamilyen szinten jogokkal is foglalkoznak. A közösségépítésre fókuszáló csoportok egy része nem is bejegyzett egyesület, így bizonyos elemzések kereteiből eleve kiesik. Azt se feledjük el, hogy a legtöbb egyesület több dologgal is foglalkozik egyszerre, és ha végez is lobbitevékenységet, emellett szervezhet például programokat, önismereti csoportot, archívumot vagy hasonlót. Az tény, hogy a külföldi donorok legszívesebben jogi tevékenységekre adnak pénzt és egyes civil szervezetek részben ilyen megfontolásból terjesztik ki tevékenységüket erre a területre – de nem túl igazságos emiatt őket elmarasztalni. Én megéltem, milyen nulla pénzből működtetni egy civil szervezetet: iroda híján kávézókban tartjuk a projekt meetingeket, stikában este a munkahelyen bennmaradva készítjük a fénymásolatokat, amúgy is alacsony fizetésünk nagy részét az egyesülettel kapcsolatban végzett telefonálásra költjük és minden tárgyi eszközt (amiket persze csak egy másik egyesület nagylelkűen a rendelkezésünkre bocsátott irodájában használhatunk) a tagok hoznak be, önkéntes munkájukon felül. Lehet, hogy a civilekkel szemben kritikus akadémikusok a nyugati LMBTQ szervezetek modern, irodavezetővel ellátott irodáiból és jelentős állami támogatásából indulnak ki (bár mellesleg azok a szervezetek is gyakran projekt alapon, az éppen elérhető támogatások függvényében működnek). A mostoha kelet-európai körülmények közt viszont egy szervezet többi projektjének a léte függhet attól, hogy bevállal-e egy jogi projektet – amelynek a célkitűzésével és fontosságával mellesleg egyet is ért. Az pedig, hogy mennyire találkozik a civilek tevékenysége az LMBTQ közösség igényeivel, szintén nem egyértelmű. Több olyan műhelybeszélgetésen voltam, ahol valamelyik résztvevő hiányolta az egyesületek munkáját egy bizonyos területen – aztán a többiek felvilágosították, hogy több civil szervezet is pont ezen a területen tevékenykedik. Miután nyomtatott LMBTQ média úgyszólván nem létezik és a mainsteam média a szubkultúrának a létét se veszi tudomásul, az internettel nem rendelkező emberek kevésbé értesülnek az egyesületek tevékenységéről (meg azok az internettel rendelkezők is, akik elvesznek a sok információ között, vagy akik a net LMBTQ funkcióiból csak a Gay Rómeót használják). A magyar LMBTQ közösségben végzett kérdőíves kutatások pedig azt mutatják, hogy az LMBTQ közösség – legalábbis az a része, akikhez eljutnak az ilyen kutatások és akik hajlandóak időt szánni rá – nagyon fontosnak tartja a jogegyenlőséget: nem véletlen, hogy a Budapest Pride kutatásában a házasság végzett első helyen a közösséggel vagy előbújással kapcsolatos témákhoz képest. Tény, hogy egy csak jogokkal foglalkozó szervezet nehezen tud közösségi tereket és projekteket létrehozni – viszont, mint a pl. Oroszországban meghozott korlátozó törvények is mutatják, az LMBTQ emberek jogbiztonsága alapvető feltétele annak, hogy mással is foglalkozni lehessen. Biztos, hogy mindig lesznek hangok a közösségben, akik kritizálják a jogi vonalat – ahogy minden más vonalnak is lennének kritikusai. De csak olyan ember állíthatja azt, hogy a jogokkal való foglalkozás nem passzol össze az LMBTQ közösség valódi érdekeivel és igényeivel, aki még sose gondolt bele, milyen gyakorlati hatással van a jogfosztottság az LMBTQ emberek mindennapi életére.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése