***SPOILER***
Victor, a könyvesbolt tulajdonosa szerint életében mindenkinek írnia kellene egy könyvet, hogy „nyomot hagyjon maga után a világban”. Ezért egy nap eladja a boltját, hogy végre nekifoghasson a magáénak. Azzal szembesül azonban, hogy nem tud mit írni: ugyanis, mint megállapítja, vele egész életében nem történt semmi.
Amikor esténként megkérdezem a páromat, mi történt vele aznap, a jellemző válasza: „Mi szokott velem történni? Semmi.” A fordított irányú kérdésre én elmondom, mit csináltam aznap, merre jártam, milyen érdekes dolgokat láttam, milyen inspiráló gondolatokat olvastam és melyik ismerősöm posztolt valami említésre méltót a facebookon. Nyilván a párom is jár a városban és ő is néz facebookot, mégsem szokta ezeket felsorolni az esti beszélgetésben.
Nyilván van egy olyan lehetséges ok, hogy az emberek különböző mértékben veszik észre vagy értékelik környezetük apró elemeit. Van, aki észre sem veszi a számomra hírértékű mókust a Margitszigeten, másnak (például aki egyébként erdő közepén lakik) annyira megszokott dolog, hogy nincs mit említeni rajta. De abba is belegondoltam, mit értünk azalatt, hogy „velem” történik. Nem biztos, hogy engem személyesen érint egy barátom utazása vagy szülővé/nagyszülővé válása, mégis úgy élem meg, hogy ez az én életemnek is része. Éppúgy, ahogy adott politikai események vagy társadalmi alakulások befolyásolják az életemet. A könyvbéli Victor átéli az ötvenhatos forradalmat, igaz, csak egy távoli kisvárosban, de attól még az hatással van (vagy lehet) az életére. Azt gondolom, egy jó emlékirat nemcsak a szerzőről szól, hanem felvázolja a társadalmi környezetet is. Na meg regényt is lehet írni – de ahhoz is kell valamiféle kapcsolat olyan emberekkel, akik a regényben megírandó élethelyzeteket vagy lelkiállapotokat átélték, még akkor is, ha a szerző nem (Agota Kristof például nem volt Magyarországon 56-ban).
Már várom a kérdést: én mikor írom meg azt a könyvet, amivel nyomot hagyok a világban? Tény, hogy van egy könyv, amit nagyon meg szeretnék írni, de az tudományos mű és nem a saját életemen alapszik. De ha sose készül el, akkor se fogom azt gondolni, hogy nem hagytam nyomot a világban. Egyrészt az internet hatalmas lehetőséget kínál arra, hogy olyanok is megismertessék gondolataikat másokkal, akiknek eddig nem volt rá lehetősége. Másrészt, a facebookon jelent meg nemrég egy olyan alkalmazás, hogy „kinek az életét változtattad meg 2016-ban?” Azzal együtt, hogy persze ez elég gagyi és több ismerősöm reklamált, amiért nem került be az első 10-be, arra jó volt, hogy elgondolkoztasson, kikkel kapcsolódik össze az életem. A listán szerepelt olyan, akinek egy-egy facebook posztjához írtam támogató kommenteket (élőben évek óta nem láttam), és olyan is, akivel egyetlen beszélgetést folytattam élő könyvként – de abban egy olyan problémáját beszéltük át, amit kevesekkel osztott meg. El tudom képzelni, hogy nekik tényleg hoztam változást az életükbe, és talán még néhány más embernek is. Én ilyen módon szeretnék nyomot hagyni a világban.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése