- Te más vagy, mint mi – győzködi Kékszem, a kültelki bűnbanda vezére Pápaszemet, a hozzájuk csapódott középosztálybeli fiút. Pápaszem vadul tiltakozik, nem érzékeli az osztálykülönbséget. Egészen addig, amíg egyszer meg nem látogat egy másik bandatagot az otthonában. A lepusztult átmeneti szálláson olyan nyomorral szembesül, amit el sem tudott képzelni, és megérti, hogy ő tényleg más, mint a többiek, akiknek ilyen háttérből származva nincs vesztenivalójuk.
Klisé, de ettől még igaz: a középosztály tagjai gyakran fel sem mérik, milyen mértékű szegénységben élnek mások. Amikor egy választási kampányban a FIDESZ azt ígérte, hogy minden lakásban lesz internet, elsiklottak afölött, hogy ezen lakások egy részében konkrétan elektromos áram sincs. Az internetet használók amúgy is hajlamosak feltételezni, hogy mindenki más is online van, pedig egy 2006-os könyvben azt olvastam, hogy a magyar lakosságnak csak kb. egynegyede nethasználó; ez a szám azóta vélhetően növekedett, de biztosan nem éri el Izland 100%-os lefedettségét. Viszont egyre több információ csak online érhető el. Számos politikai megmozdulás, például tüntetés, csak online, sőt sok esetben csak a Facebookon szerveződik; aztán csodálkozunk, hogy Magyarországon csak a középosztály képviselteti magát ezeken a megmozdulásokon, amikor másokhoz nem is jut el az infó. Értem én, hogy a neten sokkal egyszerűbb és főleg olcsóbb hirdetni, de ha ezt a módszert választjuk, legyünk tudatában, hogy a kevésbé privilegizált rétegeket nem fogjuk tudni bevonni.
Az idei Pride Fesztivál ékes példája ennek a jelenségnek. A programfüzetek csak pár nappal az esemény előtt jelentek meg mind nyomtatott formában, mind az esemény honlapján. Amikor reklamáltam a szervezőknél, az volt a válasz, hogy de hiszen minden esemény fent van Facebookon. Ezzel nemcsak azokat nem vették figyelembe, akinek nincs internete, de azokat se, akik nincsenek fenn a Facebookon, nem tudják azt biztonságosan nézegetni (mert pl. olyanokkal laknak együtt, akik előtt nem bújtak elő), vagy egyszerűen nem ismernek senkit, aki meghívhatná őket rájuk (azért a Facebookon elég nehéz egy olyan eseményre rákeresni, aminek a címét se tudod és nem kaptál rá meghívót). Egy elszigetelt LMBTQ ember, aki most kezdene lépéseket tenni a melegvilág felé, könnyen kirekesztődhet ebből a lehetőségből. Persze felhívhatja a Háttér segélyvonalát, de ők ugyanúgy nem tudnak semmit, a pride (és tegyük hozzá, más LMBTQ események) szervezőinek ugyanis nem szokott eszébe jutni, hogy ezt a fontos információforrást az átlaglakosság előtt értesítsék a következő programokról. Így történik az, hogy a pride programjaira ugyanaz a belterjes társaság jut el, kevés új arccal kiegészülve, akik az elmúlt év folyamán kezdtek belefolyni a meleg életbe. Pedig egy ingyenes workshop vagy maga a felvonulás lehetőséget nyújtana a kevésbé privilegizált helyzetben levő LMBTQ embereknek is, hogy kapcsolódjanak ehhez a közösséghez. És nekik talán még nagyobb szükségük volna rá, mint azoknak, akik már amúgy is járnak LMBTQ programokra. Amíg azonban a szervezők a saját privilegizált helyzetüket veszik alapul, ez nehezen fog bekövetkezni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése