Budapest, Kossuth tér

Százévesnél idősebb fákat vágtak ki a Kossuth téren. Pedig ezek a fák nem voltak önkényuralmi jelképek, nyilvánvalóan nem a szocialisták ültették őket, és nem is viselték kommunistának minősített és ezért diszkreditált híres emberek nevét (ellentétben mondjuk a Gorkij Könyvtárral). Kivágásuk ugyanabba a trendbe illeszkedik, amelynek hatására országunknak (legalábbis hivatalos nevében) nincs többé államformája, sőt alkotmánya sem. A jelenlegi vezetés, noha szereti hangsúlyozni a magyar nemzeti hagyományt, megpróbál elvágni minden olyan köteléket, ami ahhoz kapcsolhatná.

Már az is elég gáz, hogy mindennek fák esnek áldozatul. De a helyzet ennél is rosszabb, mint a Néprajzi Múzeum dolgozóival való beszélgetésből megtudtam. Ők ott voltak azon a reggelen, hallották a Kossuth tér madarainak szívettépő visítását. A fészkeik voltak azokon a fákon; az értelmetlen irtás otthonukat, leendő fiókáikat pusztította el.

Nem emlékszem, ki mondta: az embert az minősíti, ahogy az állatokkal bánik. Nos, a mai magyar vezetés alaposan leszerepelt, amikor puszta nagyzási hóbortból (és azért, hogy lezárhassa a Kossuth teret az esetleges tüntetők elől) megfosztott egy csapat állatot élőhelyétől (és nem mellesleg a belváros emberi és állati lakóit egy fontos oxigénforrástól). Az, hogy a terv ilyen jellegű hatása valószínűleg eszükbe se jutott, nemhogy nem mentség, de még súlyosbítja a helyzetet. Ceaucescu medvevadászatai legalább szolgálták valakinek a (bármilyen perverz) érdekét; a Kossuth téri madarak a puszta nemtörődömség áldozatai lettek.