***SPOILER***
Az utoyai lövöldözést követően 200 ezren gyűltek össze Oslo központjában, hogy az áldozatokat gyászolják és kifejezzék: nem értenek egyet a gyűlölettel és az erőszakkal. A személyesen érintetteknél jóval többen álltak a tömegben, köztük a dokumentumfilm azon szereplői is, akik jobboldali pártokban tevékenykednek.
Utoyán 600 fiatal táborozott; még ha összes rokonukat és barátjukat is összeszámoljuk, nyilvánvalóan kevesebben lesznek, mint azok, akiket a legutóbbi magyar alkotmánymódosítás érint: hajléktalanok, egyetemisták és leendő felvételizők, házasság nélkül együtt élő párok és gyerekeik stb. Mégis, az alkotmánymódosítás elleni tiltakozások párszáz, maximum párezer embert mozgattak meg. Egy ilyen tüntetésen osztogattak egy röplapot, amely felsorolta az országot eláruló politikai erőket – a FIDESZ mellett több olyan pártot, akik ezeknek a tüntetéseknek a szervezésében részt vettek.
Norvégiában az igazi vészhelyzetben pártok félretették ellentéteiket és rövid időre közös platformot találtak. Nálunk mekkora vészhelyzetnek kell beállnia vajon, hogy ez megtörténjen? És ahhoz, hogy az emberek szolidaritást vállaljanak másokkal és akkor is kivonuljanak az utcára, ha konkrétan nem az ő bőrükre megy a játék?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése