***SPOILER***
A lassan már elcsépelt időutazásos dilemma: megváltoztatható-e a jövőből a múlt? A magyar szabadságharc tábornokának a lánya visszaugrik 1881-ből 1848-ba, és mivel tanult a schwechati ütközetről az iskolában, elmondja apjának, hogyan lehetne a vereségre ítélt csatát megnyerni. Az apa kételkedve ugyan, de megfogadja a tanácsát. Mikor Amália visszatér 1881-be, egy másik világ fogadja, amelyben Magyarország leigázta az osztrákokat és az európai kontinens legerősebb nagyhatalmává vált.
Biztos sokan fantáziáltunk már arról, mi lett volna, ha egy erős és gazdag országba születünk (lehetőleg a mostani társadalmi pozíciónkba persze, és nem mondjuk utcaseprőnek). Sokan írtak például már arról, Edward Saidtól Allaine Cerwonkáig, mennyire más a helyzete egy egyetemistának vagy tudósnak Nyugaton és Délen/Keleten. Nekem alkalmam volt mindkettőt megélni. Jártam magyar egyetemre, ahol két ember kivételével a tanszék minden tanára szívességből tanított, és komoly problémát jelentett, miből másoltassunk nekik kulcsot, hogy a titkárnő megérkezése előtt el tudják kezdeni az órát; ahol mi, hallgatók láttuk el a könyvtárosi feladatokat társadalmi munkában; ahol csak egyetlen órához volt jegyzetünk, azt is 1978-ban adták ki és a fele a kommunista párt kongresszusaival foglalkozott. Ehhez képest most amerikai egyetemre járok, ahol a havi ösztöndíjam több, mint amennyit valaha munkával kerestem; ahol minden feladott szöveget megkapunk szöveggyűjtemény formájában; ahol világhírű tudósok tartanak előadásokat és olykor kurzusokat is; ahol az egyetem támogatja a külföldi kutatást és a konferenciákon való részvételt. Nemrég egy előadáson hallottam, hogy a magyar tudósok jelentős százaléka nem jár nemzetközi konferenciákra és nem publikál nemzetközi lapokban - nálunk már a doktoranduszok is megteszik. Egy olyan felosztásban, ahol Nyugaton születnek az elméletek és Keleten csak az esettanulmányok, és ahol a nyugati tudósok sokkal több megbecsüléssel, anyagi és intézményes forrással rendelkeznek keleti társaiknál, jelentősen közelebb vagyunk a tűzhöz, mint bárki más ebben a régióban. Az egyetem épületén belül a centrumban érezhetem magam – de ha kimegyek az utcára, egy periférián levő ország perifériára szorított társadalmi csoportjába tartozom. Elég skizofrén helyzet.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése