A tanú - "Elnézést, ez már az ítélet"

 Pelikán elvtárs tárgyalásán már eleve megvan az ítélet; a bírósági eljárás csak színjáték, a bírónak magának semmi lehetősége nincs a tanút meghallgatva önálló döntést hozni. Pedig ugye erről szólna egy független bíróság.

(kép: dunszt.sk)

Az ellenzéki előválasztás első fordulójának 2. és 3. helyezettje elég gyorsan elfelejtette a "bárki is nyer, azt támogatni fogjuk" ígéretet, és azt fontolgatják, hogy összefognak, nehogy az 1. helyezett nyerjen. Pedig Márki-Zay Péter maga is elismerte, hogy programja olyan sokban nem különbözik Dobrev Kláráétól, viszont (tette hozzá) az ő szavazóit nem fogja tudni rávenni, hogy Klárára szavazzanak az "éles" választásokon. Ami elég érdekes kijelentés, hiszen ha egy hasonló programmal arra rá tudta venni őket, hogy őrá szavazzanak, akkor Klárára miért nem? Előfordulhat, hogy nekik nem a program számít, hanem az, hogy az azt képviselő személy egy nő, Gyurcsány Ferenc felesége és/vagy a DK jelöltje? Ezt hívják úgy, hogy előítélet. Peti láthatóan feltételezi, hogy választói előítéletesek, és/vagy saját maga is az (ami esélyes, mert miért is szavaznának előítéletes emberek egy előítéletmentes politikusra).

Ennél az apró momentumnál (nem Momentumnál) számomra aggasztóbb az, hogy Geri és Peti ugyanúgy nem adják meg a választóknak a tájékoztatáson alapuló döntés lehetőségét, mint a magas politika a Pelikán elvtárs ügyét tárgyaló bíróságnak. Nem az van, hogy választhatunk Peti és Geri közül, hanem szépen felülről eldöntik, melyik lesz az a jelölt, aki levált(hat)ja Orbán Viktort. És pont itt van a kutya elásva: a jelek szerint ennek a választásnak már nem a magyar demokrácia helyreállítása a célja, csak és kizárólag Viktor legyőzése. (Nyilván lehet azzal érvelni, hogy de hát úgyis csal a FIDESZ a választáson, csakhogy akkor eleve nem előválasztást kéne tartani, hanem pl. nemzetközi megfigyelőket hívni az országba a választás tisztaságának biztosítására.) Ez a megközelítés pedig nem zárja ki, hogy utána egy másik diktátor kezébe kerüljön az ország (ld. a cár és Lenin felcserélhetőségét a Doktor Zsivágóban: https://mmreflexiok.blogspot.com/2018/04/doktor-zsivago-lenin-az-uj-car.html). Az, hogy a két férfi jelölt éppen kivenni készül az emberek kezéből a választás lehetőségét, ilyen szempontból nem túl biztató. Hogy egy kicsit extrém hasonlattal éljek, kb. olyan, mintha valaki White Power feliratú pólóban menne állásinterjúra a roma önkormányzathoz.

MáSzínház: Apák fiai

 ***SPOILER***

(kép: Másszínház.hu)

A darab vége felé hallunk egy mesét. A mese főhőse egy kisfiú és édesapja, aki folyamatosan fegyelmez és kritizál - akárcsak a darabbeli felnőtt fiúkat az apjuk. A mesebeli apa azonban varázslatos módon kisfiúvá változik, és hirtelen megérti, hogy azok a dolgok, amikért lecseszte a fiát, a gyereklét teljesen természetes elemei.

A fogyatékosság elfogadása mellett gyakran szoktak érvelni azzal, hogy bárkiből lehet még fogyatékossággal élő: egy baleset vagy szimplán az öregedés hatására elveszítheti a látását, hallását, járóképességét vagy akár szellemi képességei egy részét. A gyerekekkel való empatizáláshoz még erre az érvre se kellene hivatkozni, hiszen mindannyian voltunk gyerekek (kivéve Bob Dylant, aki úgy véli, helyette valaki más volt gyerek). Mégis hány olyan felnőttet látunk, aki szorongást vagy akár súlyos traumát okoz a gyerekének. Ezek memóriazavarosak lennének?

Nem feltétlenül. Valahányszor a gyerekbántalmazás ellen posztolunk valamit, mindig akad olyan komment, hogy "engem is vert az apám, mégis rendes ember lettem." Mondjuk itt először a "rendes ember" fogalmát kéne tisztázni: lehet, hogy az illető mindig visszateszi a megszáradt edényeket a konyhaszekrénybe, viszont láthatóan kevés empátiát mutat a saját gyereke (vagy bármely másik gyerek) iránt. Lehet, hogy meg se próbálja. Lehet, hogy nagyon is szenvedett gyerekkorában a verésektől, és mivel apján ezt nem tudja megbosszulni (az esetek többségében, bár kivétel is van: https://mmreflexiok.blogspot.com/2020/05/lopici-gaspar-halala-avagy-hogyan-ne.html), a gyerekén vezeti le, hogy neki se legyen jobb. De még az is előfordulhat, hogy tényleg nem tudja visszaidézni, mit élt át bántalmazott gyerekként, mert akkora trauma volt számára. Ilyen esetben lehet, hogy szakember segítségére van szüksége a feldolgozáshoz. Mégis jobban tenné, ha megpróbálná. Hiszen zsarnokoskodó, örökké bíráló vagy bántalmazó apa helyett lehetne olyan támogató, empatikusan segítő is, amilyent a darab kertészkedési jelenetében láthatunk. Mennyivel jobb lenne, nem?

A légy botránya

 

Talán néhányaknak még rémlik, hogy az első Oscar-díjas magyar film Rófusz Ferenc animációs rövidfilmje, A légy volt. Arra viszont kevesen emlékeznek (részben azért, mert Magyarországon nem verték nagydobra), milyen botrányba fulladt ennek az Oscarnak az átadása. Amikor meghívták a díjátadó gálára, a rendező természetesen vízumért folyamodott, ám nem kapta meg – állítólag azért, mert senki nem hitte, hogy tényleg megkapja a díjat, de ez elég gyenge érvelés; valószínűleg meg akarták akadályozni, hogy a tehetséges fiatal alkotó megragadja az alkalmat a disszidálásra. Szóval helyette Dósai István, a Filmintézet akkori igazgatója utazott Hollywoodba, aki természetesen semmilyen meghatalmazással nem rendelkezett a díj átvételére. Ennek ellenére, mikor Rófusz Ferenc nevét bemondták, felment a színpadra, átvette a szobrocskát, majd beszéd helyett nagyon rossz angolsággal közölte, hogy ő nem a rendező (azt nem mondta meg, hogy ehelyett kicsoda), de nagyon örül a díjnak és lám, milyen klassz dolog a rövidfilm, ezután pedig lesétált a színpadról. (A felvételen egyértelműen hallható, amint az egyik műsorvezető odaszól a másiknak: „Ez meg ki a fene volt?”). Minthogy viszont nem volt felhatalmazva a díj átvételére, Dósait a rendőrség elkapta és visszavette tőle a szobrot. Hát így vonult be Magyarország az Oscar-díjak történetébe. (Korábban is kaptak magyarok Oscart, ám ők díjazásuk időpontjában mind külföldön éltek.) 

(kép: wikipedia)

Gyerekkoromban egy csomó dolog miatt éreztem cikinek magyarnak lenni. Ciki volt, hogy a nyelvünk annyira különbözik az összes többitől, hogy az országunk nevét angolul folyton összetévesztik a „hungry” szóval, hogy nincs egyetlen tengerünk és egy normális magashegységünk se, hogy nem élnek az országban érdekes állatok (mint farkas, medve vagy bölény), hogy mindkét világháborúban a vesztes oldalon álltunk. Pedig ezekről az ország polgárai igazán nem tehetnek, a ma élők legalábbis semmiképpen. Szóval az ezek miatti feszengés sokkal inkább szól egyfajta internalizált kisebbségi érzésről. 

Ez a kisebbségi érzés az egyik oka, hogy egyes magyarok, köztük sok politikus, életcéljának tekinti, hogy az országnak hírnevet szerezzen. Deklaráltan azt szeretnék elérni, hogy a világ megismerje Magyarország nevét. És büszkék lehetnek rá, hogy mára ezt elérték. Az Európai Unió minden tagállama tudja, hogy Magyarország az uniós folyamatok fő kerékkötője, a legdiktatorikusabb ország az államszövetségben; a tudományos világban mindenki hallott a CEU kálváriájáról, a színművészet világában pedig az SZFE-éről; és minden focista és focirajongó képben van, hogy a magyarok nemhogy nem térdelnek le a meccsek előtt, hanem megdobálják és lebuzizzák azokat, akik igen. Magyarország hírnevet szerzett magának, ez a hírnév azonban egyáltalán nem pozitív. Szemben azonban a földrajzi vagy nyelvi adottságokkal, ezekről az ország jelenlegi vezetői és (egyes) polgárai nagyon is tehetnek, éppúgy, ahogy A légy botrányáról. A világ civilizált országaiban most már tényleg ciki magyarnak lenni.

Andrew Hodges: White Angels Zagreb- a melegbarát, antirasszista ultrák

 Amíg pár napja el nem olvastam ezt a cikket, nem tudtam, hogy ilyen is van. De mint kiderült, az ultra definíciója nem a szélsőjobboldali politikai beállítottság, hanem a szurkolás egyfajta látványos stílusa - amire a nem-ultrák rosszallóan azt szokták mondani, hogy "ez nem foci, ez cirkusz". Viszont a White  Angels Zagreb  és más antirasszista ultrák nemhogy nem buziznak és nem fütyülik ki vagy dobálják meg a meccs előtt letérdelő játékosokat, hanem kifejezetten kampányokat és workshopokat szerveznek a sportban tapasztalható rasszizmus ellen. Néha persze verekednek ők is, leggyakrabban a rasszista ultrákkal (ezt jellemzően az utóbbiak kezdik).

(kép: rebelultras.com)

Mielőtt még bárki elkezdené, hogy de hát az a Nyugat és más kultúra, felhívnám a figyelmet (ha valaki még nem jött volna rá), hogy a White Angels Zagreb Horvátországban van. Egy olyan országban, amely szomszédos Magyarországgal és szintén szocialista ország volt, bár fociban jelentősen jobban teljesít. Vagyis míg a magyar foci csak azért kerül címlapra az Egyesült Királyságban, mert a szurkolók botrányosan viselkednek a lelátón, a pár évvel ezelőtti EB-döntős Horvátországban vannak olyan szurkolói csoportok, amelyek határozottan kiállnak a rasszizmus és a homofóbia ellen. Úgy érzem, a magyar szurkolók rasszizmusának sokkal több köze van a kisebbségi érzéshez, mint bármiféle történelmi hagyományokhoz. Valószínűleg üdvös volna, ha nemcsak a focit sose néző baloldali értelmiség háborodna fel azon, mik történnek a magyarok meccsein a lelátón, hanem ez az ország is kitermelné magából azokat a szurkolói csoportokat, amelyek megmutathatják, hogy lehet rasszizmus és homofóbia nélkül is műsort csinálni a lelátón.

Sérülnek-e az oltatlanok emberi jogai?

 

Ez a mém kezdett el keringeni a közösségi médiában. Mondjuk az alatta levő szöveg nehezen értelmezhető; vagy azt jelenti, hogy oltottak és oltatlanok között nem kéne különbséget tenni ("Magyarok vagyunk, nem oltottak vagy oltatlanok") vagy azt, hogy mi, akik a mémet terjesztjük, a nem oltottak és az oltatlanok táborából kerülünk ki (nekem ez egy és ugyanaz, de mindegy). De azon túl, hogy ezek a nagyon magyarok nem tudnak az anyanyelvükön fogalmazni, több más probléma is van a mémmel.

1. Az oltottság nem=védettségi igazolvány. A fertőzésen már átesettek is kapnak (elvben) védettségit, míg egy csomó oltott ember technikai malőrök miatt nem kapja meg. Ismerek olyan transz embert, aki azért nem kérte a védettségit, mert nem akar még egy olyan dokumentumot, ami a holt nevére szól (minthogy ugye a 33-as miatt a születési nevét kell feltüntetni az igazolványon). Szóval vannak oltottak védettségi nélkül, és vannak olyanok, akiket sose oltottak be, mégis van védettségijük.

2. Az, hogy valaki járványügyi kockázatot jelent és ezért korlátozzák, nem emberi jogi jogsértés. Évtizedek óta fennáll az a gyakorlat, hogy bizonyos afrikai és ázsiai országokba csak adott oltások (pl. malária elleni) beadatása után lehet belépni. Most annyi történt, hogy Európában is megjelent egy olyan járvány, ami ezt szükségessé teszi. Mivel nagyon kevesen vannak, akik egészségügyi okokból nem kaphatják meg a Covid-oltást, mindenkinek szabad választása eldönteni, hogy beoltatja magát vagy (mondjuk) nem jár zenés-táncos rendezvényekre (mert ugye most már csak ilyesmiken kérnek Magyarországon védettségit). Az oltatlanok korlátozások miatti hőbörgése alapvetően egy feljogosítottság-érzésből fakad: megszokták, hogy itt Európában nem korlátozzák őket egészségügyi okokból, és felháborodnak azon, hogy most mégis, miközben esetleg pont ők paráznak azon, hogy "a migráncsok" majd behurcolják ide is a mindenféle fertőzéseket. Ez azért durván kettős mérce. (Mindettől függetlenül jogosnak érzem azt a kritikát, hogy Magyarországon miért nem váltja ki a negatív teszt az oltást, ahogyan a legtöbb nyugati országban - ha valakit aznap vagy akár ott helyben letesztelnek, arról higgyük már el, hogy negatív. Csakhogy szerintem a magyar állam nagyon nem akarja, hogy sokan teszteljék magukat, nehogy véletlenül kiderüljön, hogy mégse olyan kevés fertőzött van Magyarországon, mint ők mondják.)

3. Ami a legproblémásabb: ez a mém durván félreérti az emberi jogok fogalmát. Az emberi jogok ugyanis olyasmikre vonatkoznak, mint a tisztességes eljáráshoz, a szabadsághoz (értsd: nem fogvatartás), az oktatáshoz vagy a biztonsághoz való jog. (Részletesen lásd az Emberi Jogok Európai Egyezményében: 

https://edoc.coe.int/en/european-convention-on-human-rights/5600-emberi-jogok-eurpai-egyezmnye.html). Nem szerepel köztük, hogy jogod van étterembe vagy diszkóba járni. Az, hogy "alapvető emberi jogokat" emlegetnek a járványügyi korlátozások kapcsán, kifejezetten káros, mert elhiteltelenítik azoknak az embereknek a harcait, akiknek valóban emberi jogai sérülnek, és akiknél nem a saját döntésükön múlik, hogy hátrányos helyzetbe kerülnek-e, mert vagy már eleve abba születtek (romák és más etnikai kisebbségek), vagy önhibájukon kívül kerültek bele és önerőből nem tudnak belőle kijönni (menekültek, hajléktalanok). Vagyis azok az oltatlanok, akik emberi jogaikra hivatkozva hőbörögnek, amiért nem engedik őket be a moziba, valójában nagyon sokat ártanak az emberi jogoknak.

Az István, a király, az augusztus 20-i rózsaszín csodaszar(vas) és a nacionalizmus egyéb anomáliái

 Augusztus 20-ra minden eddiginél látványosabb ünnepséget ígértek, és meg is tartották. Hosszú menet vonult végig az Andrássy úton, benne sámánok, csodaszarvas (a rózsaszínt végül levették róla, így átlátszó volt),  turul... vagyis a Magyarországot kereszténnyé tevő és a pogány magyarok hitét tűzzel-vassal irtó királyunkra sikerült egy olyan rendezvénnyel megemlékezni, amely pont ennek a kiirtott pogány vallásnak a szimbólumait mutogatja.

(kép: Euronews magyarul)

A nacionalizmus eleve problémás sztori. Egyrészt ugye viszonylag kevés az olyan ősi hagyomány, amely pontosan illeszkedik a 18-19. században megalkotott nemzetek határaihoz (erről itt írtam: https://mmreflexiok.blogspot.com/2021/01/buso-kapitoliumban-avagy-ne-higgyuk-mar.html). Másrészt minden nemzet történetében lehetnek ellentmondásos vagy ciki elemek, amikkel valamit kezdeni kéne. Ilyen valamit kezdés lehet mondjuk az, ha egyértelművé tesszük, hogy nemzeti múltunk adott elemére nem vagyunk büszkék ("Amerika az emberi jogok élharcosa, kivéve a rabszolgaság idején, az tényleg gáz volt"). Ha ezt nem nyilvánítják ki ilyen egyértelműen, akkor jöhetnek olyan gubancok, hogy mondjuk a holland mainstream az ország toleráns légkörére büszke, a szélsőjobb viszont az egykori gyarmatbirodalomra. Magyarországon még bonyolultabb a sztori, mert az egymásnak ellentmondó elemek ugyanazt a történelmi kort jellemzik.

Szörényiék voltak azok az István, a király rockoperában, akik a rendszerváltás környékén először használták a pogány magyar vallást az ellenállás jelképeként, szemben az idegen uralomnak való behódolással; ez utóbbi egy olyan társadalmi közegben, amiben a kereszténység alig volt jelen a közbeszédben, egyértelműen azonosítható volt a szocialista blokkal. Az pedig egyértelmű volt, melyiket tekintették jobbnak az alkotók és a közönség: István szerepére beosztották az akkor még tök no-name Varga Miklóst, míg a pogányok szerepére olyan szupersztárokat, mint a Bill, a Nagy Feró vagy a Vikidál, az egyértelmű top sláger pedig a Szállj fel, szabad madár! lett. Szóval tényleg van hagyománya annak, hogy az ősi magyar vallást azonosítsuk a nemzeti identitással és önrendelkezéssel, szembeállítva a kereszténység internacionalizmusával. A probléma akkor keletkezik, ha valakik a kereszténységet is ugyanennek a nemzeti identitásnak a részévé próbálják tenni.

(fotó: imdb.com)

Persze lehetnének erre megoldások, például a fent említett változat, hogy megtagadjuk a kettő valamelyikét ("régen nem voltunk keresztények, hát az hiba volt, nem vagyunk rá büszkék, úgyhogy inkább hangsúlyozzuk a történelmünk keresztény elemeit" vagy fordítva). Csakhogy Magyarország vezetői olyan mértékű kisebbségi érzésben szenvednek, hogy muszáj nekik MINDENMINDEN nemzeti elemet megtartani. És ebből lesznek olyan anomáliák, mint hogy első keresztény királyunkra rózsaszín (majd később áttetsző) csodaszarvassal emlékezünk.

The Truth About Gay Animals

 https://www.youtube.com/watch?v=qqPVs4yX5x0&ab_channel=RealWild

***SPOILER***

Sajnos rögtön az elején spoilerezek és elárulom: Scott a film végére számtalan bizonyítékot talál arra, hogy vadon élő, más nemű egyedekhez hozzáférő állatoknál is előfordul a homoszexualitás. Ezen felbátorodva meglátogatja azt a brit ex-minisztert, aki annak idején a mostani magyar homofóbtörvény szoftabb változatában (amely tiltotta az iskolákban a homoszexuális életforma "reklámozását", bármit jelentsen is ez) fontos szerepet játszott. A miniszterasszony, nem túl lelkesen, végignézi a filmfelvételeket, de kitart amellett, hogy akármilyen természetes is a homoszexualitás, az iskolában ne beszéljünk róla, "a gyerekeknek nem kell ilyesmiről hallani."

(kép: Pinknews)

Most egy pillanatra tekintsünk el attól, hogy itt most megint a szexre redukáljuk a homoszexualitást (beleértve amúgy magát Scottot is, akinek a devonshire-i bácsi hiába meséli, hogy két hím hattyú közösen alapított családot, ő csak "akciót" akar látni), mert úgy érzem, megfogtuk a homofóbtörvény mögött rejlő attitűdök lényegét. Ez pedig nem más, mint a prüdéria. A szex az fúj, nem szabad róla beszélni, még kevésbé nézni, és legjobb, ha az ártatlan lelkű 18 éven aluliak nem is hallanak róla. (Az, hogy szóban forgó ártatlan lelkű 18 éven aluliak mégis hogyan viszik tovább felnőtt korukban a családi és nemzeti vérvonalat, ha soha nem hallanak a szexről, ezekben az emberekben nem merül fel.) A homoszexuális szexről pedig pláne nem lehet beszélni, hiszen míg a heteróknak ott van alibinek a gyereknemzés, a melegségre ezt már nem lehet ráhúzni, tehát mindenképpen be kellene ismerni, hogy a szex örömet okoz (mármint ideális esetben persze). Márpedig a szexuális élvezet, az aztán tényleg baromi nagy tabu.

Eddig még az volt az álláspont, hogy az iskolában lehet szexuális felvilágosítást tartani, de csak bizonyos szervezeteknek (nyilván azoknak, akik szép virágnyelven a párkapcsolat szépségeiről beszélnek, teljesen kihagyva a szex fizikai oldalát). Ez most már eljutott odáig, hogy az iskola semmi ilyesmit ne csináljon, majd elmagyarázzuk mi otthon a gyereknek. Pedig tapasztalatom szerint azok a szülők, akik tényleg elég lazák és felvilágosultak ahhoz, hogy érdemben tájékoztassák gyereküket a szexualitásról, kevésbé szokták bánni, ha az iskola teszi ugyanezt. Ja, és a szexualitást, főleg homoszexualitást említő könyveket jól be kell csomagolni, nehogy a gyerek meglásson bármit, ami a szexre utal. (Mondjuk továbbra sem látom, hogy például Gerald Durrell Korfu-könyveinek Réber László tervezte borítói hogyan ronthatnák meg a gyerekeket, hiszen semmi homo- és biszexualitás nem látható rajtuk. Ha valaki rájön, hogy a könyvekben viszont de, és lefóliázzák, szegény Réber László forog majd a sírjában. Én csakazértis ideteszem az egyik borító képét - akit zavar a könyvesbolti csomagolás, itt megnézheti és megmutathatja gyerekének is:)

Persze ez az egész teljesen fölösleges hisztéria, hiszen a gyerekek nem hülyék. Már egész fiatal korban tudják, mi az a szex - vagy (Déri János szavaival) "emeletes kutyákat" látnak a parkban, vagy más állatokat a tanyán vagy az állatkertben, és aki az interneten pornót keres, nagyon hamar talál. És azok a gyerekek, akik előtt senki nem mer a szexről beszélni, a tiltott gyümölcs vonzerejének köszönhetően fognak keresni. És persze a homoszexuális pornóra még inkább rá fognak keresni, ha az még inkább tabu. Az internetről aztán jól felvilágosodnak maguktól, és mikor a szülő kényszeredetten elkezd a madarakról és a méhekről szövegelni, ők azt fogják kérdezni, mi az a mélytorkozás és ököldugásnál milyen mélyre érdemes felnyúlni. Csak azt nem fogják kérdezni, hogy mi az egésznek az érzelmi oldala, hogy működik a kölcsönös beleegyezés, hogyan figyeljünk oda a másik igényeire, mert ezek a pornóban fel sem merülnek.

Szóval érdemes túllépni a prüdérián - nemcsak azért, mert nagyon sok ember szexuális és érzelmi életét nyomorítja meg, hanem azért is, mert a szex tabusításával azt érjük el, hogy a jövő nemzedékeire a kiüresedett, olykor agresszív és extrém szexuális élet lesz majd jellemző. Tényleg megéri ezt azért, hogy ne kelljen átlépnünk saját határainkat és "illetlen" dolgokról beszélnünk?