Augusztus 20-ra minden eddiginél látványosabb ünnepséget ígértek, és meg is tartották. Hosszú menet vonult végig az Andrássy úton, benne sámánok, csodaszarvas (a rózsaszínt végül levették róla, így átlátszó volt), turul... vagyis a Magyarországot kereszténnyé tevő és a pogány magyarok hitét tűzzel-vassal irtó királyunkra sikerült egy olyan rendezvénnyel megemlékezni, amely pont ennek a kiirtott pogány vallásnak a szimbólumait mutogatja.
(kép: Euronews magyarul)
A nacionalizmus eleve problémás sztori. Egyrészt ugye viszonylag kevés az olyan ősi hagyomány, amely pontosan illeszkedik a 18-19. században megalkotott nemzetek határaihoz (erről itt írtam: https://mmreflexiok.blogspot.com/2021/01/buso-kapitoliumban-avagy-ne-higgyuk-mar.html). Másrészt minden nemzet történetében lehetnek ellentmondásos vagy ciki elemek, amikkel valamit kezdeni kéne. Ilyen valamit kezdés lehet mondjuk az, ha egyértelművé tesszük, hogy nemzeti múltunk adott elemére nem vagyunk büszkék ("Amerika az emberi jogok élharcosa, kivéve a rabszolgaság idején, az tényleg gáz volt"). Ha ezt nem nyilvánítják ki ilyen egyértelműen, akkor jöhetnek olyan gubancok, hogy mondjuk a holland mainstream az ország toleráns légkörére büszke, a szélsőjobb viszont az egykori gyarmatbirodalomra. Magyarországon még bonyolultabb a sztori, mert az egymásnak ellentmondó elemek ugyanazt a történelmi kort jellemzik.
Szörényiék voltak azok az István, a király rockoperában, akik a rendszerváltás környékén először használták a pogány magyar vallást az ellenállás jelképeként, szemben az idegen uralomnak való behódolással; ez utóbbi egy olyan társadalmi közegben, amiben a kereszténység alig volt jelen a közbeszédben, egyértelműen azonosítható volt a szocialista blokkal. Az pedig egyértelmű volt, melyiket tekintették jobbnak az alkotók és a közönség: István szerepére beosztották az akkor még tök no-name Varga Miklóst, míg a pogányok szerepére olyan szupersztárokat, mint a Bill, a Nagy Feró vagy a Vikidál, az egyértelmű top sláger pedig a Szállj fel, szabad madár! lett. Szóval tényleg van hagyománya annak, hogy az ősi magyar vallást azonosítsuk a nemzeti identitással és önrendelkezéssel, szembeállítva a kereszténység internacionalizmusával. A probléma akkor keletkezik, ha valakik a kereszténységet is ugyanennek a nemzeti identitásnak a részévé próbálják tenni.
(fotó: imdb.com)
Persze lehetnének erre megoldások, például a fent említett változat, hogy megtagadjuk a kettő valamelyikét ("régen nem voltunk keresztények, hát az hiba volt, nem vagyunk rá büszkék, úgyhogy inkább hangsúlyozzuk a történelmünk keresztény elemeit" vagy fordítva). Csakhogy Magyarország vezetői olyan mértékű kisebbségi érzésben szenvednek, hogy muszáj nekik MINDENMINDEN nemzeti elemet megtartani. És ebből lesznek olyan anomáliák, mint hogy első keresztény királyunkra rózsaszín (majd később áttetsző) csodaszarvassal emlékezünk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése