A két pápa

A filmből kiderül: a katolikus egyház azért választotta meg Ratzingert pápának, mert megingott hatalmát a hagyományokhoz való visszatéréssel próbálta megerősíteni. Persze nem jött össze: Benny pápa idején robbantak ki a pedofilbotrányok, és hívők tömegei hagyták ott az egyházat. Maga Benny is rájött (legalábbis a film szerint), hogy ez nem volt jó húzás, ezért szánta utódjának az újító szellemű, liberálisabb Bergogliót. 

 Varga Judit pár napja kitett a Facebookjára egy Roger Scruton-idézetet: "“Az igazi oka annak, hogy az emberek konzervatívok, hogy ragaszkodnak azokhoz a dolgokhoz, amiket szeretnek, és meg akarják ezeket óvni a támadásoktól és a hanyatlástól", és hozzátette: "Konzervatívnak lenni jó!" Ha más nem is, a két pápa története megmutatja a hibákat ebben az érvelésben. Egyrészt azok a dolgok, amik "mindig is így voltak", nem feltétlenül tekinthetők pozitívnak, lásd az egyházi szexuális bántalmazás; viszont ha ezeknek rendszerszintű okai vannak (esetünkben az egyház tekintélyelvű felépítése, megspékelve a papi cölibátussal), csak rendszerszintű változással szüntethetők meg. 

Másrészt a világ folyamatosan változásban van, és azok a dolgok, amelyek adaptívak voltak évszázadokkal ezelőtt, nem biztos, hogy még most is azok. Erre az egyik jó példa az a Gulyás Gergely által felvezetett, de sokak által támogatott álláspont, hogy a szexuális felvilágosítás a szülők dolga és nem az iskoláé. Ez lehet, hogy jól működött az elmúlt évszázadokban, amikor a falusi gyerek amúgy is kiskorától fogva látta, mit csinálnak egymással a kutyák meg a malacok, sőt ha hagyományos magyar parasztházban élt (ahol mindenki egy szobában aludt) a saját szülei is, nem sok plusz infóra volt szüksége. Ma azonban egy városi gyerek egyrészt nem feltétlenül lát ilyen jeleneteket, másrészt az informatika fejlődésével a szexualitás területe is kibővült. Az internetnek döbbenetesen nagy százaléka pornó, ami teljesen fals képet ad az emberi szexualitásról, mivel a (felnőtt) pornófogyasztók igényei egyre inkább az extremitás irányába mennek (nyilván nem fizetnek olyanért, amit otthon is láthatnak, hanem valami izgalmasabb kell nekik). Így egy mai tinédzsernek jó eséllyel nem az az első infója a szexről, hogy az két ember szerelmének (és/vagy gyerek utáni vágyának, hogy még konzervatívabbak legyünk) kifejeződése, hanem hogy két vagy több ember, esetleg állatok bevonásával, erőszakos dolgokat művel. Plusz ott vannak a szexuális kizsákmányolás új formái, amelyek a szülő fiatalkorában még nem léteztek és elképzelhető, hogy nem is tud róluk: az online szexuális zaklatás, a grooming, a bosszúpornó és még sorolhatnám. Vagyis ebben a témában kifejezetten nem jó konzervatívnak lenni, mert részben az emberek megváltozott életkörülményei (városiasodás), részben a technika fejlődése miatt saját gyerekeinket veszélyeztetjük, ha nem bízzuk szakemberekre a felvilágosításukat. 

 A katolikus egyház maga is rájött, hogy konzervatívnak lenni rossz, amikor Bergogliót választották új pápának. És persze messze nem állítom, hogy minden problémás kérdésben Feri pápa alatt ideális fordulatot vett volna az egyház álláspontja, de legalább elkezdődött egy változás. A konzervativizmus nem adaptív, és ha ezt a világ egyik legkonzervatívabb intézménye, a római katolikus egyház is felismerte, ideje lenne a magyar politikai vezetésnek is.

Isten hozta, őrnagy úr!

***SPOILER*** 

Az őrnagy vidékre utazik kikapcsolódni. A kikapcsolódás azt jelentené, hogy az ember másképp él, mint a hétköznapokban, de az őrnagy nem tud másképp élni: nincs meg benne az a fajta rugalmasság, ami például a falusi zajokat elviselné. Ami lehetne egyéni szoc probléma, de az őrnagynak sajnos hatalma van, úgyhogy a befogadó Tót család kénytelen totálisan (sőt: Tót-álisan) átalakítani az életformáját, hogy az őrnagyhoz alkalmazkodjon.

Olvasom a hírekben, hogy Balatonberényben beszüntették a harangozást, mert zavarta az ott nyaraló turistákat. A turisták sajnos a kakaskukorékolás ellen is kifogással éltek, és kicsit aggódom, hogy ezt a problémát hogyan lehetne állatbarát módon kezelni - mármint leszámítva azt a hozzáállást, hogy ez egyéni szoc probléma, ha zavarja őket a kukorékolás, aludjanak fenn az Alpokban egy hüttében, 2000 méteren nem gyakori a baromfitenyésztés (vagy maradjanak szépen otthon, mert a jelek szerint nulla alkalmazkodókészségük van bármifajta környezetváltozáshoz). De a balatonberényiek ezt láthatóan nem mondják, mert a turistának hatalma van, a pénze formájában. És egyfelől nyilván a koronavírus-járvány után úgy kell egy balatoni falunak a turizmus, mint egy falat kenyér, másrészt viszont elég ijesztő, hogy a jelek szerint minden eladó - még a több évszázados hagyományok is.

Persze nem állítom azt, hogy a hagyományok mindig jók és sose változtassunk rajtuk. Vannak legitim okok, például a környezetvédelem, amelyek hatására érdemes újraértékelni a hagyományos működéseket; ennek sikeres példája a méhlegelő, amelyet egyre több helyen létesítenek a teljes lekaszálás helyett, és elég sokan józan ésszel belátják, hogy ez hasznos (kivéve a Fidelitast, de őket ugye a józan ésszel nem nagyon lehet egy lapon emlegetni). Viszont míg a rovarvilág megőrzése számomra legitimálja a hagyomány megváltoztatását, egy-két pénzes turista hisztijei biztosan nem. 

A történetben nekem nemcsak az az ijesztő, hogy mennyire képtelenek egyesek alkalmazkodni (és egyébként egy csomó előítéletnek a gyökerét is itt vélem felfedezni), hanem az is, ahogyan a falu szó nélkül engedelmeskedik a hatalomnak. A film végén ugye Tót fellázad és megöli az őrnagyot. Egy másik magyar klasszikusban a kocsmában mulatozó legények keresetlen szavakkal melegebb éghajlatra küldik az uraságot, aki csendet parancsol nekik, mert nem tud aludni. De kezdem azt hinni, hogy az ilyen sztoriknak ugyanolyan vágybeteljesítő funkciója van, mint a népmeséknek, amelyekben a szegény ember legkisebb fia elveszi a királylányt: ezek nem motivációként szolgáltak a valódi szegényemberek valódi fiainak, csak ábrándként. Láthatóan Magyarországra jellemző lett az, hogy az emberek aláfekszenek a hatalomnak, ami megmagyarázza a FIDESZ évtizedes uralmát is. Persze a Tót család is jó darabig tűrt, amíg végül fellázadt. Csakhogy ha az emberek egy olyan szoft hatalmi eszköz ellen se tudnak a sarkukra állni, mint az ott nyaraló turisták petíciója, nem sok reményem van a kormány leváltására sem.

Nem lehet az egész országot elítélni az illiberális kormánya miatt?

 Ez a mondat nem kérdésként, hanem állításként hangzik el egy szakértőtől ebben a cikkben: https://hu.euronews.com/2021/07/09/szakerto-nem-lehet-az-egesz-orszagot-elitelni-az-illiberalis-kormanya-miatt. Ugyanakkor összecseng egy csomó mémmel és kommenttel, amelyek azt hangsúlyozzák, hogy az utóbbi időszakban tapasztalható rasszizmus és homofóbia csak a magyar kormányt jellemzi, a magyarok maguk nem ilyenek.

Nyilván az általánosítások sose igazak a csoport minden tagjára, ezért általánosítások. Ugyanakkor akik éles határvonalat húznak a rosszfej kormány és a jófej nép közé, nagyvonalúan elfeledkeznek pár dologról. Elsőként nyilván arról, hogy a rosszfej kormányt a nép választotta meg, még ha nem is minden egyes tagja. Másodszor, a letérdelő focistákat nem a magyar kormány dobálta meg, és tudtommal egy másik meccsen nem ők skandálták, hogy "buzi franciák". Nem hiszem, hogy a kormány tagjai írják az összes olyan Facebook-bejegyzést és tweetet, amely szerint rendben van gyereket vagy feleséget verni, a Black Lives Matter hülyeség, az LMBT+ emberek pedig propagandát folytatnak pusztán azzal, hogy vállalják magukat a nyilvános térben. Végül, de nem utolsósorban, a kormányt nem támogató magyarok nagy része nem igazán tesz semmit azon túl, hogy egy-egy tweetben nem támogatja a kormányt - még egy petíciót sem képesek aláírni, nemhogy valamilyen formában (akár tüntetéseken, akár civil kezdeményezésekhez csatlakozva) hangot adjanak a véleményüknek. Mi több, köztük is sokan elfogadhatónak tartanak olyan dolgokat, amelyek Nyugaton kábé mindenkinél kivernék a biztosítékot.

2021. nyarán Magyarországon még mindig az a többség véleménye, hogy a Black Lives Matter vagy a jóindulatú szexizmus elleni tiltakozás "túltolja a biciklit". És ez a vélemény pont rájátszik azokra a dolgokra, amelyek miatt Magyarországot a Európai Unió és most az UEFA is elítéli. Nemcsak az illiberális kormánnyal van a baj, hanem az ország lakóival is, akik persze mentegetőzhetnek azzal, hogy kormánypropaganda áldozatai - de ha rendesen, empatikusan belegondolnának a kisebbségek helyzetébe, akkor ezt a propagandát elutasítanák. Szóval nemcsak a kormány felelőssége, hogy Magyarország rasszista, szexista és homofób ország hírében áll, hanem az átlagembereké is.

Timothy Eugene Murphy: Queerly Cosmopolitan, avagy több-e a pink forint, mint a pink reál?

Timothy angoltanárként egy poros északkelet-brazíliai városba került, és ha már ott volt, kihasználta az alkalmat és írt egy etnográfiát, mégpedig az ott élő bohém fiatalokról, akik igyekeznek kitörni a szigorú társadalmi normákból. Nem meglepő módon sokan közülük melegek vagy leszbikusok. Az egyik ilyen lány egy ponton teljes meggyőződéssel közli a szerzővel: a középosztályban nincsenek leszbikusok, csak a csórók meg a művészek között. Mármint nem azért, mintha egyetlen középosztálybeli nő se vonzódna más nőkhöz, hanem azért, mert melegnek vagy leszbikusnak lenni státuszvesztéssel járhat, az ember könnyen elveszítheti jól fizető állását vagy (anyagilag is) támogató családját egy coming outtal. Ezért aztán, magyarázza az interjúalany, egy középosztálybeli ember maximum titkos viszonyt folytat egy azonos neművel, esetleg még azt sem, de nem fog felvállalni egy meleg vagy leszbikus életformát.

Ezen a gondolatmeneten biztos meglepődtek azok az amerikai olvasók, akik hozzászoktak, hogy a szakirodalom "pink dollárról" és az LMBT+ (bár leginkább LM) közösség vásárlóerejéről beszél. A nyugati queer szerzők gyakran illetik kritikával a meleg és/vagy leszbikus szubkultúrát amiatt, hogy a fogyasztásra koncentrál, és így a rosszabb anyagi helyzetűek perifériára szorulnak. Ez azonban elég durva leegyszerűsítés. Egyrészt a queer szubkultúra sem mentes mindattól, amit kritizál: Gavin Brown ír arról (az Autonomy, Affinity and Play in the Spaces of Radical Queer Activism című cikkében), hogy a queer rendezvényeken többségében jómódú középosztálybeli fiatalok gyűlnek össze, akik (csak) ezeken az eseményeken lázadnak a rendszer ellen. Másrészt Timothy sztorija is megmutatja, hogy egyáltalán nem automatikus a társadalmi státusz és a meleg/leszbikus identitások összekapcsolása, pláne nem kultúrák közti összehasonlításban. Sőt még nyugati közegben sem: lehet, hogy Gavin azért középosztálybeli fiatalokkal találkozott a queer rendezvényeken, mert nekik kevesebb a vesztenivalójuk (pl. egyetemistaként), míg az anyagilag családjuknak és munkaadójuknak is kiszolgáltatottabb munkás fiatalok kénytelenek jobban belesimulni az átlagba. Nem beszélve arról, hogy nem feltétlenül engedhetik meg maguknak azokat a termékeket (pl. ruhákat), amelyeket a szakirodalom a meleg fogyasztói kultúra ismérveinek tekint. Szóval nem, Amerikában sem arról ismerszik meg a meleg ember, hogy milyen márkájú ruhát hord vagy melyik utazási irodával hova utazik.

És mi a helyzet Magyarországon? Mint egy korábbi posztomban már írtam róla (https://mmreflexiok.blogspot.com/2019/06/meszaros-gyorgy-az-lmbt-identitasok-es.html), bár van egy olyan réteg, aminek a fogyasztási szokásai akár a "pink forint" jelenlétére utalhatnak, mégis nagyon más a kép, mint amit a szakirodalom a nyugati nagyvárosokról állít. Egyrészt a legláthatóbb meleg/leszbikus réteg továbbra is az aktivisták, akik viszont pont aktivizmusuk által zárják ki magukat a jómódú rétegek közül: egy menő állással nemcsak azért nem függ össze az aktivizmus, mert a főnök esetleg nem díjazza, hanem mert nincs is az embernek ideje egyszerre a kettőre. Érdemben aktivistáskodni (bármilyen, nemcsak LMBT+, területen) Magyarországon azt jelenti, hogy az ember egyetemista, kevés munkát vállaló szabadúszó, részmunkaidőben dolgozik, esetleg főállású aktivista, amivel jóval kevesebbet keres, mint egy multicég dolgozói - szociológiailag szólva, a gazdasági és a kulturális tőke különválik. Másrészt a "pink dollár" jelenség arra alapoz, hogy a cégek is kifejezetten a melegeknek és leszbikusoknak mint jól fizető célcsoportnak reklámozza magát és kvázi profitál belőlük. A most meghozott propagandatörvény ezt konkrétan tiltja is, de szerintem a két évvel ezelőtti Coca-cola plakát botránya óta (https://mmreflexiok.blogspot.com/2019/08/nohate-kampany-coca-cola-tetovaltak-es.html) a legtöbb cég eleve nem is tervezett ilyesmit. Persze biztos vannak jómódú fiatalok, akik lekopizzák az L Word vagy a Fiúk a klubból szereplőit stílusban, de szerintem ez messze nem a melegek és leszbikusok legszélesebb vagy legláthatóbb rétege.

A "pink dollár" fogalma egy látszólag marxista kritika, ami azonban ironikus módon mélyen lenézi a munkásosztályt, hiszen az abba tartozó melegek és leszbikusok szubkultúrájáról nem vesz tudomást vagy nem tekinti meleg/leszbikus szubkultúrának. (A transzokkal, nem-binárisokkal és társaikkal meg egyáltalán nem is foglalkozik.) Ráadásul úgy tesz, mintha ezek a folyamatok mindenhol ugyanolyanok lennének. Pedig a társadalmi környezet nagyon is befolyásolja, hogy a látható meleg és leszbikus identitások mennyire épülnek a fogyasztási szokásokra.

(kép: wikipedia)

Pim Fortuyn esete, avagy a populizmus is lehet melegbarát

 https://dutchreview.com/culture/history/remembering-pim-fortuyn/

A holland politikusra a legtöbben csak azért emlékeznek, mert meggyilkolták. Talán néhányaknak még beugrik, hogy mindez azért volt, mert szélsőségesen iszlámellenes volt. És még kevesebbeknek rémlik (annyira, hogy a fenti cikkben sem szerepel), hogy Fortuyn fő érve az iszlám ellen annak homofóbiája volt: Fortuyn szerint ez veszélyezteti a liberális holland társadalmat. Ami persze durva leegyszerűsítés, de hát Pim Fortuyn populista volt.

Sokakban felmerül a kérdés, hogy a FIDESZ alapból homofób, vagy cinikusan, kizárólag a hatalom érdekében hoznak olyan törvényeket, amelyek egyre szűkebb mozgásteret hagynak az LMBT+ közösségnek - mint a holnap szavazásra kerülő törvényjavaslat, amely a gyermekek védelme ürügyén gyakorlatilag az orosz "melegpropaganda-törvényt" készül Magyarországon is bevezetni (erről bővebben itt: https://hatter.hu/hirek/orosz-minta-alapjan-inditott-frontalis-tamadast-a-szolasszabadsag-es-a-gyermekjogok-ellen-a). Ez a kérdés egyáltalán nem elméleti. Meggyőződéses homofóbokat nem lehet eltántorítani ettől a meggyőződésüktől, még akkor sem, ha teljesen nevetségessé válnak, mint Novák Előd a tavalyi szivárványzászló-lopkodással. Viszont egy populistának azért kellenek az LMBT+ emberek, hogy ellenségképet kreáljon, amellyel szemben ő a nép védelmezője szerepében tetszeleghet és így szavazatokat nyerjen. Ha azt látja, hogy a tömegek kiállnak az általa ellenségnek választott csoport mellett, akkor gyorsan stratégiát vált és másokat kezd el szapulni. Így jöhetett létre Hollandiában melegbarát populizmus, amelynek Pim Fortuyn ikonikus alakjává vált.

Véleményem szerint a Fidesz nem meggyőződéses homofób, csak populista - ezt mutatja az is, hogy a 90-es években még liberális szólamokat szajkóztak (és a vezetőségben nagyrészt ugyanazok vannak most is, csak a néhány meggyőződéses liberális lépett ki a pálfordulás után). Vagyis azért nyomatják a homofóbiát, mert meggyőződésük, hogy nekik ez szavazatokat hoz. Ha azt látják, hogy a társadalom nagy része ellenük fordul, rögtön visszakoznak majd, mint a netadóval tették. Ha tehát kellően sokan (és nemcsak a szokásos liberális körök) kiállnak az LMBT+ emberek mellett, észbekaphatnak, hogy csökkenhet a népszerűségük. Persze nem lesz könnyű menet, mert ugye ravaszul a pedofília-ellenes törvénybe csomagolták a javaslatot, úgyhogy aki ellene van, azt automatikusan pedofilnak lehet bélyegezni. Ettől függetlenül egy próbát megér - hátha kiderül, hogy nemcsak Hollandiában nem nyerő a homofób populizmus. (És ettől persze más csoportokat még fognak bűnbaknak állítani, de az, hogy az LMBT+ emberek kikerülnek ebből a körből, már egy kis győzelem, ráadásul fontos gyakorlati következményekkel.) Szóval aki tud, menjen ki ma délután tüntetni (itt az esemény: https://www.facebook.com/events/1406592316375430?acontext=%7B%22event_action_history%22%3A[%7B%22mechanism%22%3A%22your_upcoming_events_unit%22%2C%22surface%22%3A%22bookmark%22%7D]%7D) és nyomassa a témát a környezetében és a közösségi médiában, hátha.

We were here

 Ez a film szomorú dologról szól (az AIDS-válság San Franciscóban a 80-as években), mégis felemelő. A visszaemlékezésekből ugyanis nemcsak a tragikus történeteket ismerjük meg, hanem azt a példátlan összefogást is, amivel a helyi meleg és leszbikus közösség reagált a krízisre. Mindenki azt tette bele, amit tudott: az aktivista lobbizott a kormánynál, a leszbikus ápolónő gondoskodott az AIDS-betegekről és részt vett a HIV-gyógyszerek kutatásában, a zárkózott irodista egy HIV-pozitív ember önkéntes segítője (buddyja) lett, a virágárus pedig ingyen adta a virágot azoknak, akiknek nem volt pénzük, de szerették volna tisztességben eltemetni a barátaikat. És a dolog működött: San Francisco meleg közössége nemcsak megmaradt (amire akkor nem sokan fogadtak volna), hanem még a jogait is meg tudta tartani.

Kínálkozik a párhuzam a Coviddal. Már többször írtam itt arról, hogy azt látom: Magyarországon a pandémia nem összehozta, hanem egymás ellen fordította az embereket. Kevesebbet emlegettem eddig azokat, akikből pont az ellenkező reakciót váltotta ki a válsághelyzet, és önkéntesnek álltak Covid-kórházakba vagy segíteni kezdték a környezetükben élő időseket. Fura módon azok között a magyarországi ismerőseim között, akik ilyesmit csinálnak, aránytalanul sok a leszbikus, meleg vagy zsidó. Ez lehet véletlen is, de bennem felmerült: talán az, hogy van tapasztalatuk egy, a "nemzetnél" szűkebb közösséggel, olyan elköteleződéssel járt mások jólléte iránt, amit a többségi társadalom tagjai nem feltétlenül tapasztalnak meg. És ez túlmutat a személyes érintettségen, hiszen például az AIDS-válság idején rengeteg leszbikus ápolta a betegeket és adott vért nekik (erről szó is van a filmben), sőt az ACT UP-ban, az AIDS elleni küzdelem egyik legharcosabb szervezetében is számos leszbikus dolgozott, pedig őket ugye pont kevésbé veszélyezteti a HIV. Egyszerűen megvolt az a fajta közösségi élményük, ami a szétforgácsolódott magyar társadalomban, ahol az emberek és csoportok egymás ellen fordulnak (és fordítják őket), keveseknek van meg. Talán ezt kéne visszahoznunk, és akkor nemcsak a járvány, hanem számos más probléma megoldásához közelebb kerülnénk.

A filmet megnézhetitek a Budapest Pride keretében július 14-én az Aurórában.

Orbán Viktor és a pörköltszaftos kézcsók

 https://index.hu/mindekozben/poszt/2021/05/23/porkoltszaftot-kentek-orban-viktorra/

Azóta természetesen kiderült, hogy megrendezett jelenetről volt szó, tehát senki se halassza el az esküvőjét attól tartva, hogy a templomból kijövet letámadja a miniszterelnök pörköltszaftos zakóban. De ha ezt illetően megnyugodtunk, gondolkozzunk el, miről is szólt ez a jelenet?

Egyrészt nyilván arról, hogy egy politikus átlagembernek próbálja mutatni magát. Ami Orbán esetében valószínűleg rossz húzás volt, nemcsak azért, mert az ő választói nem ezt várják egy politikustól (ld. a témában ezt a bejegyzést: https://mmreflexiok.blogspot.com/2021/03/a-dallas-dinasztia-es-jakab-peter.html), hanem azért is, mert kulturált átlagember, ha pörköltszaftos lesz a zakója, nem abban flangál a Várban, hanem mondjuk leveszi; ha elég meleg van ahhoz, hogy a menyasszony áttört ujjú ruhában, minden blézer vagy kabát nélkül ácsorogjon, akkor ingujjban se kell annyira fázni.

Másrészt nyilván nem mindegy, hogy esküvőről van szó, ami a FIDESZ szemében a heteronormatív, hagyományos családmodell ünneplése. (Persze nem mindenki szemében az; eljátszottam a gondolattal, hogy - nem megrendezett jelenet esetében - az ifjú pár, akiknek olyan lelkesen gratulál, valójában biszexuális poliamor kapcsolatban él és együtt nevelik a lány előző leszbikus kapcsolatában mesterséges megtermékenyítéssel fogant gyereket.)

Harmadrészt (ha most valódinak képzeljük a megrendezett jelenetet) az történik, hogy egy ifjú pár egy nagyon személyes pillanatába (amit ők konkrétan annyira személyesen éltek meg, hogy még násznép sem kísérte őket) bepofátlankodik a miniszterelnök. Aminek én az esküvőm napján akkor sem örülnék, ha történetesen nem utálnám, és nem félnék attól, hogy a drága pénzért kölcsönzött menyasszonyi ruhámra rákeni a pörköltszaftot. De ez szimbolikusan pont leképezi azt, amit a magyar állam csinál. Azzal, hogy korlátozza az örökbefogadást és most a meddőségi kezelést is azokra, akiket ő "megfelelőnek" tart a családalapításra, a FIDESZ olyan mértékig mászik be az emberek hálószobájába, ami egy emberi jogokon alapuló rendszerben nem megengedhető. Mert míg az államnak igenis joga és kötelessége beavatkozni, ha valakinek a testi vagy lelki épsége veszélyben van a családi körben (ld. családon belüli erőszak), nincs joga előítéletes alapon megmondani, hogy bizonyos emberek (pl. egyedülállók vagy azonos nemű párok) pusztán kapcsolati státuszuk miatt nem alkalmasak a gyereknevelésre. Ehhez képest a magyar állam pont ellentétesen cselekszik: beleszól egyedülállók és párok gyerekvállalással kapcsolatos privát döntéseibe, viszont nem védi meg azokat a már megszületett gyerekeket, akiket (többnyire a heteronormatív modellnek megfelelő) családjukban bántanak vagy elhanyagolnak.

Úgyhogy, noha jó hír, hogy Orbán Viktor a valóságbannem fogja elcseszni az esküvődet, a rossz hír az, hogy az általad elképzelt családi jövőképet potenciálisan igen.

(Mivel nem kívántam a miniszterelnökről képet feltenni, a képen szójapörkölt látható, forrása: receptletoltes.hu)