2021. június 10., csütörtök

We were here

 Ez a film szomorú dologról szól (az AIDS-válság San Franciscóban a 80-as években), mégis felemelő. A visszaemlékezésekből ugyanis nemcsak a tragikus történeteket ismerjük meg, hanem azt a példátlan összefogást is, amivel a helyi meleg és leszbikus közösség reagált a krízisre. Mindenki azt tette bele, amit tudott: az aktivista lobbizott a kormánynál, a leszbikus ápolónő gondoskodott az AIDS-betegekről és részt vett a HIV-gyógyszerek kutatásában, a zárkózott irodista egy HIV-pozitív ember önkéntes segítője (buddyja) lett, a virágárus pedig ingyen adta a virágot azoknak, akiknek nem volt pénzük, de szerették volna tisztességben eltemetni a barátaikat. És a dolog működött: San Francisco meleg közössége nemcsak megmaradt (amire akkor nem sokan fogadtak volna), hanem még a jogait is meg tudta tartani.



Kínálkozik a párhuzam a Coviddal. Már többször írtam itt arról, hogy azt látom: Magyarországon a pandémia nem összehozta, hanem egymás ellen fordította az embereket. Kevesebbet emlegettem eddig azokat, akikből pont az ellenkező reakciót váltotta ki a válsághelyzet, és önkéntesnek álltak Covid-kórházakba vagy segíteni kezdték a környezetükben élő időseket. Fura módon azok között a magyarországi ismerőseim között, akik ilyesmit csinálnak, aránytalanul sok a leszbikus, meleg vagy zsidó. Ez lehet véletlen is, de bennem felmerült: talán az, hogy van tapasztalatuk egy, a "nemzetnél" szűkebb közösséggel, olyan elköteleződéssel járt mások jólléte iránt, amit a többségi társadalom tagjai nem feltétlenül tapasztalnak meg. És ez túlmutat a személyes érintettségen, hiszen például az AIDS-válság idején rengeteg leszbikus ápolta a betegeket és adott vért nekik (erről szó is van a filmben), sőt az ACT UP-ban, az AIDS elleni küzdelem egyik legharcosabb szervezetében is számos leszbikus dolgozott, pedig őket ugye pont kevésbé veszélyezteti a HIV. Egyszerűen megvolt az a fajta közösségi élményük, ami a szétforgácsolódott magyar társadalomban, ahol az emberek és csoportok egymás ellen fordulnak (és fordítják őket), keveseknek van meg. Talán ezt kéne visszahoznunk, és akkor nemcsak a járvány, hanem számos más probléma megoldásához közelebb kerülnénk.

A filmet megnézhetitek a Budapest Pride keretében július 14-én az Aurórában.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése