Meszticek, romák és a nyelvi elszigetelődés

 

Laura Catelli könyve, A meszticitás archeológiája, szépen végigvezeti, hogyan jelentek meg a történelem során a meszticek a társadalmi diskurzusokban, tudományokban és művészetekben Latin-Amerikában, elsősorban Mexikóban. Ami meglepő volt számomra, hogy az elméleti hátteret illetően szinte kizárólag spanyol nyelvű forrásokra hivatkozik. Pedig ebben a témában azért születtek klasszikusok angol nyelven is, mint Gloria Anzaldúa híres esszéje arról, hogy két világ határán a mesztic szélesebb látókörrel rendelkezik. Nyilván ez az elmélet később született, mint a könyvben tárgyalt írások és festmények, de Catelli legalább az elméleti bevezetőben foglalkozhatott volna vele. Csakhogy, mint egy szintén itt élő magyar szociológus barátom is megállapította, a spanyol-portugál nyelvű szakirodalom tényleg bőséges, és ezért az ezen a nyelvterületen élő tudósok nem feltétlenül érzik szükségét, hogy a világ más területein alkotott elméleteket és kutatásokat is beépítsenek a műveikbe. Persze ugyanez gyakran elmondható az angol anyanyelvű szerzőkről, akik közül sokan egyáltalán nem beszélnek idegen nyelveket (és akkor jönnek az ilyen kijelentések, hogy "Kelet-Európában még nem végeztek ilyen kutatást" - de végeztek, tesó, csak a tanulmány oroszul vagy románul van). Mentségükre legyen mondva, elég sok nem-angol anyanyelvű szerző is angolul publikál, ha nemzetközi közönséghez akar eljutni, tehát ha angolul olvasunk forrásokat, kicsit tágabb látókörünk lesz, mintha a spanyol nyelvre korlátozzuk magunkat, amelyre a más nyelvű szakirodalomból csak az igazán nagy klasszikusokat szokták lefordítani.

Egyébként nem vagyok biztos benne, hogy ezt az elzárkózást kizárólag a nyelvtudás hiánya okozza. Tegnap néhány helybeli anyuka azon szörnyülködött, hogy a gyerekeiknek az iskolában a standard (kasztíliai) spanyol nyelv szabályait tanítják, pedig a kanári-szigeteki dialektusban egy csomó minden másképp van (pl. többes számban nincs tegezés-magázás). Természetesen gáz az, ha a nyelvjárási különbségek miatt lenézünk vagy kirekesztünk valakit, mint Magyarországon (ld. https://mmreflexiok.blogspot.com/2017/01/brutalis-tortenelem.html). De kedvem lett volna megkérdezni: ha a gyereketek nem tanulja meg a standard nyelvhasználatot, hogyan fogja olvasni a kasztíliai nyelvű honlapokat és könyveket, vagy bármit, ami a kis szigetcsoportunkon kívül íródott, hogyan néz majd tévéműsorokat és filmeket, hogyan érti meg a választások előtt a miniszterelnök-jelöltek beszédeit? Ha nem tanulja meg az ország hivatalos dialektusát (a saját dialektusának megtartása és értékelése mellett), elszigeteli magát nemcsak a világ, de még az ország történéseitől is. A helyi kultúra védelme egy dolog, de fontos tudatában lenni annak, hogy ezt és általában az emberi kultúrát és a Földet csak akkor tudjuk megőrizni, ha nagyobb egységekhez csatlakozunk.

És mi a helyzet Magyarországon? Nemrég olvastam egy kedves ismerősöm disszertációját, amelyben a magyarországi romák helyzetével foglalkozott. És itt is szinte minden hivatkozásban magyar szerzők művei szerepeltek, pedig egyrészt roma témában is írtak fontos tanulmányokat más országokban élő szerzők, másrészt az amerikai critical race theory (amelyet a szerző meg is említ a disszertáció első részében) nagyon sok dologban a magyarországi romák helyzetére is alkalmazható. Azon gondolkoztam, az elméleti háttér nyelvi bekorlátozása azért történt, mert a szerző nem tud elég jól angolul (vagy németül, spanyolul stb.), vagy mert a magyar oktatási intézmény ezt várta el? Mindkettő gáz, de az eredmény ugyanaz a fajta elszigetelődés, amit a spanyol társadalomtudományban látunk - azzal a különbséggel, hogy ott a merítés így is több mint 50 millió európai lakosra plusz egy majdnem teljes kontinensre terjed ki (a spanyolok ugyanis az írott portugált könnyen megértik, Catelli is rendszeresen idéz portugál és brazil szerzőket fordítás nélkül). A magyar nyelvvel nincs ilyen szerencsénk, ráadásul a tudományos könyvkiadás régóta haldoklik, tehát egyre kevesebb nemzetközi szakirodalom jelenik meg magyarul. Ha a magyar tudósok - intézményes okokból vagy nyelvtudás híján - kizárólag magyar nyelvű forrásokra alapoznak, az olyan mértékű provincializmushoz vezet, amely a már meglevő egyéb (nyelvi, politikai stb.) korlátokhoz társulva még inkább éket ver Magyarország és a világ közé.