A zürichi/floridai/tenerifei expressz

 

Tenerifén természetesen nincs vasút, a posztom címe igazából a "Viktória - A zürichi expressz" címén alapuló szójáték. Arról a jelenségről szeretnék írni, ami ennek a filmnek is a témája, de a külhoni magyarok csoportjaiban is újra és újra előkerül: hogy magyarok fix munkaszerződés, pénz, nyelvtudás és kapcsolatok nélkül elindulnak egy idegen országba azzal, hogy ott majd jobb életet találnak maguknak. Vannak köztük reménytelen helyzetben levők, mint a filmbéli fiatal lány, de ismerek olyan negyvenes férfit, aki feladta topmenedzseri állását abban a reményben, hogy ha minden héten bejelentkezik az amerikai zöldkártya-sorsolásra, előbb-utóbb az ő nevét húzzák ki, és akkor kimegy dolgozni Floridába (hogy mit, azt ő se tudja, csak turistaként járt ott).

Nyilván én leszek az utolsó, aki le akarna beszélni bárkit is arról, hogy elhagyja Magyarországot. De sokan indulnak úgy útnak, hogy semmilyen formában nincsenek erre felkészülve. Vagy abban reménykednek, hogy a célországban majd besétálnak az első helyre és automatikusan kapnak munkát és szállást, vagy az ottani magyar közösségtől várják el, hogy biztosítsák ezeket. Pedig a sztereotípiával ellentétben a nyugatra költöző magyarok nem lesznek azonnal milliomosok, mint a Hufnágel Szteve, és hiába élnek esetleg jobb életszínvonalon, mint Magyarországon maradt társaik, nem fognak x darab sofőrt/bentlakásos magántanárt/kertészt/személyi titkárt alkalmazni. Főleg nem olyat, akivel soha életükben nem találkoztak, csak azon az alapon kellene alkalmazniuk, hogy ő is magyar.

Az idejönni vágyó magyarok ezen a ponton szoktak megsértődni. Hogy képzeljük, hogy nem bízunk bennük automatikusan pusztán azért, mert véletlenül ugyanabba az országba születtünk? Pedig ők is jobban tennék, ha nem bíznának meg automatikusan bárkiben csak azért, mert magyar, vagy mert munkát ígér. A filmben említett jelenség, az emberkereskedelem, legtöbbször úgy valósul meg, hogy egy magyar lány (vagy fiú) lelkesen elfogadja egy ismeretlen honfitársától a külföldi táncosnői vagy felszolgálói munkát, aztán a helyszínen - ahol nem beszéli a nyelvet, elvették az útlevelét és nincs pénze hazautazni - szembesül azzal, hogy valójában szexmunkát kell végeznie. És mielőtt a férfiak biztonságban éreznék magukat, rámutatnék, hogy - a férfi szexmunka létező jelensége mellett - a kínai tulajdonú gyárakban végzett rabszolgamunka vagy más hasonló kizsákmányolás őket is potenciálisan fenyegeti.

Amikor tehát a tenerifei magyar főkonzulátus olyan tájékoztatót tesz ki, amelyben figyelmezteti a külföldre költözni vágyókat, hogy megfelelő felkészültség nélkül ne induljanak el (olvasható itt: <iframe src="https://www.facebook.com/plugins/post.php?href=https%3A%2F%2Fwww.facebook.com%2Fkonzultenerife%2Fposts%2Fpfbid0Y15FnpUT1s92X5VznNAzQcWhwYZBATinb83sQ42ZdrPtprHCC9A1A4mq2muBTnodl&show_text=true&width=500&is_preview=true" width="500" height="310" style="border:none;overflow:hidden" scrolling="no" frameborder="0" allowfullscreen="true" allow="autoplay; clipboard-write; encrypted-media; picture-in-picture; web-share"></iframe>), vagy amikor a "nem beszélek idegen nyelveket, nincs szakmám, de ki akarok költözni és munkát keresek" típusú posztokra a kint élők azt válaszolják, hogy így nem nagyon van esélye, ezt nem azért teszik, mert irigylik a másiktól azt, ami nekik már megvan. Nem önmagukat akarják védeni, hanem a segítségkérőt attól, hogy kiszolgáltatott helyzetbe kerüljön. Egy ismeretlen országba költözni akkor se könnyű, ha valakinek van már fix lakása, munkája és nyelvtudása, ezek nélkül viszont nemcsak nehéz, de veszélyes is. És persze mindig van, aki elmondja, hogy de hát neki meg bejött annak idején (egy másik országban, más körülmények között stb.), de ez még nem garancia, hogy a másiknak is be fog jönni. Ha a körülmények alapján sejthető, hogy nem fogja megtalálni a számítását, mégis kiköltözésre biztatjuk, a mi lelkünkön is szárad majd, ha hajléktalanná válik, szexmunkára kényszerül vagy súlyos depresszióba esik a kudarc hatására.  Tudjuk vállalni ezt a felelősséget?