Meseország senkié, avagy hogyan lépett szintet a magyar vezetés homofóbiája

Röviden a sztori. A Labrisz Egyesület megjelentet egy mesekönyvet, amelyben a mesehősök között örökbefogadott gyerekek, fogyatékkal élők, mélyszegénységből jövők, romák, melegek, leszbikusok és transzok is találhatók. A Mi Hazánk, akik újabban a látványra mennek (lásd Novák Előd szivárványzászló-lopkodási akcióját) ellentüntetést szerveznek a könyvbemutatóra, Dúró Dóra ledarálja a mesekönyvet, az azt árusító könyvesboltoknál pedig a szélsőjobbosok figyelmeztető táblát helyeznek el (ld. alább). Orbán Viktor is megszólal és közli a melegekkel, hogy hagyják békén a gyerekeket. Mindeközben pedig a parlament megszavazza az örökbefogadási törvény módosítását, amely csaknem lehetetlenné teszi az egyedülálló szülők számára az örökbefogadást.

Egyesek szerint a mesekönyv körüli hercehurca csak figyelemelterelés volt, hogy közben a törvényt sunyiban át tudják nyomni. Ez a vélemény azonban nem veszi figyelembe, hogy a két dolog nagyon is összefügg, és szépen mutatja, hogy Magyarországon szintet lépett a homofóbia - és nemcsak abból a szempontból, hogy most már a miniszterelnök is nyíltan kifejezi. A könyv és a törvény közötti összekötő kapocs nyilvánvalóan a gyerekek. A jobboldal részben a Kaleta-botrányt igyekszik meglovagolni (nagyvonalúan elfeledkezve arról, hogy ők próbálták elhallgatni az ügyet, és az ő bábjukként működő bíróság hozott nevetségesen enyhe ítéletet a gyerekpornót nézegető nagykövet ellen). Emellett azonban mindkét sztori arról szól, hogy a gyerekek ne találkozhassanak a melegséggel (meg más kisebbségi jelenségekkel sem), hanem legyenek szépen egyenállampolgárok, akik a nemzeti eszménynek megfelelő hagyományos heteroszexuális családban (fehér, ép stb. szülőkkel) nőnek föl. Vagyis nekik sem az nem érdekük, hogy a gyerek melegekről olvasson egy mesekönyvben, sem az, hogy melegek vagy leszbikusok neveljék föl. (És persze az iskolában se lásson melegeket; a Melegség és Megismerés lesz a következő célpont).

(kép: Labrisz Leszbikus Egyesület) A könyvemben pár évvel ezelőtt azt írtam: a magyar állam mindent elkövet annak a látszatnak a fenntartásáért, hogy határain belül nem élnek szivárványcsaládok. Nem korlátozza ugyan az egyedülállók mesterséges megtermékenyítését és örökbefogadását, viszont azt nem teszi lehetővé, hogy az imígyen papíron egyedülállóként gyerekhez jutott ember azonos nemű élettársa is a gyerek szülője lehessen. Én ezt akkor úgy értelmeztem, hogy fenn akarják tartani a látszatot, de a tartalommal kevésbé törődnek. Most viszont nem vagyok biztos benne, hogy igazam volt. Lehet, hogy a törvényalkotókban tényleg nem merült fel, hogy az egyedülálló örökbefogadó szülő nem feltétlenül heteró, és egy leszbikus is kérhet mesterséges megtermékenyítést. Amikor ezeket a törvényeket hozták, a 2000-es évek első évtizedében, a szivárványcsaládok rejtőzködtek. Mostanra változott a helyzet, a többségi médiában és a közösségi oldalakon is egyre több meleg örökbefogadó és gyereket nevelő leszbikus pár vállalja magát arccal-névvel. Lehet, hogy a jobboldalnak tényleg csak most esett le a tantusz. Mindenesetre most láthatóan szintet léptek: nemcsak a látszat szintjén, hanem a gyakorlatban is meg akarják akadályozni a szivárványcsaládok létrejöttét, amennyire tőlük telik. Ez sajnos egy elég ijesztő tendencia, és nemcsak az LMBT+ emberek számára. Hiszen a ledarált mesekönyvben nemcsak ők szerepelnek, sőt azóta a szélsőjobb újabb mesekönyveket vett célba, amelyekben nyoma sincs az LMBT+ embereknek, viszont valamiért szerintük nem illenek bele abba a hagyományos családmodellbe és kultúrába, amit ők (saját maguk szerint) képviselnek. És ahogy most törvényileg nehezítik meg az egyedülállók örökbefogadását, ugyanígy lehetséges, hogy hamarosan a romák vagy fogyatékkal élők se juthatnak majd állami gondozott gyerekhez. A hagyományos mesék nagy része pedig kuka, hiszen nagyon sokukban szerepelnek szegény származású szereplők, emancipáltan gondolkodó nők vagy éppen a zsarnokkal szembeszálló szabadságharcosok. A végén ott állunk majd egy töküres meseországgal, ami senkié nem lesz, hiszen az ideálként elénk állított családmodell - amelyben senki semmilyen szempontból nem "más" - csak nagyon kevés gyerek életére húzható rá.