2020. április 22., szerda

Csengetett, Mylord? – Emlékezzen a csütörtökre, Mrs. Lipton!

Mrs. Liptonra, a szakácsnőre rájár a rúd. Udvarlója kihasználta, a főztjét lefikázták.
- Nem bírok elviselni több megaláztatást! – jajongja. Mabel, a konyhalány megragadja az alkalmat, hogy egy icipici bosszút álljon Mrs. Lipton gőgjéért és kicsinyességéért, és „segítőkészen” közbeszól:
- Emlékezzen a csütörtökre, amikor a felfújtja összeesett!



Az egész egy cikkből indult ki, amiben valaki leírta: hazaárulónak bélyegezték, mert külföldre költözött. A facebook-poszt alatt az egyik kommentelő visszafogottabb álláspontot képviselt: szerinte nem minden külföldön élő magyar hazaáruló, csak azok, akik kritizálják Magyarországot. (Azokat nem minősítette, akik Magyarországon élve kritizálják Magyarországot; lehet, hogy nekik szabad.) Ettől az extrém állásponttól eltekintve is találkoztam már olyan véleménnyel, hogy minket, külföldön élő magyarokat Mabeléhez hasonló káröröm vezérel, amikor arról posztolunk, hogy nálunk mennyivel jobban működik a demokrácia, az oktatás vagy éppen a koronavírus elleni védekezés.

Mindenki nevében persze nem beszélhetek, de a legtöbbünknek szerintem nem ez a célja. Azért posztolunk választott országunkról, hogy az otthon maradtak első kézből kapjanak információt: lehet másképp is. A nem első kézből, főleg mainstream médiából származó infók gyakran torzítanak (néha bődületes baromságokat olvasok Bécsről jóhiszemű, de nem itt élő emberek posztjaiban). És a viszonyítási alap különösen fontos most, amikor az emberek nem tudnak utazni, hiszen ha valaki nem tud róla, hogy van más út, könnyebben beletörődik abba, amiben él, vagy nem lát mintákat arra, hogyan lehetne változtatni. Ez akár a politikusokra is igaz. Simán el tudom képzelni, hogy az osztrák kormány tagjai vagy a Párbeszéd politikusai a neten, talán éppen egy Új-Zélandon élő honfitársuk Facebook- vagy blogbejegyzésében olvastak arról, hogy az új-zélandi parlamenti képviselők lemondanak fizetésük egy részéről a koronavírus elleni küzdelem támogatására, és rájöttek: jé, hát ezt mi is megtehetnénk. És egyébként semmi baj nincs azzal, hogy ezt az ötletet „lopták” valakitől; nem kell mindenkinek feltalálni a spanyolviaszt, elég, ha felismeri a fontosságát és felhasználja. És az ilyen hasznos infók terjesztéséhez jól jönnek az idegen országban élő ismerősök posztjai – még akkor is, ha az összehasonlításukból Magyarország jön ki rosszabbul.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése