John Bradshaw: Cat Sense

A modern tudomány eszközei izgalmas dolgokat tárnak fel a macskák múltjáról és jelenéről. Genetikai vizsgálatok során például bebizonyosodott, hogy az elvadult házimacskák sok helyen keverednek a vadmacskákkal: nemcsak sok kóborkának van vadmacska őse, de például a különböző vadmacskafajok állatkertekben tartott példányainál csaknem mindig találtak házimacska-géneket. John szerint ez a környezetvédőknek komoly fejtörést okozhat. Hiszen a vadmacska védett állat, a kóbor macskákat viszont nemcsak nem védik, de egyes országokban kártevőnek nyilvánítják és kilövik. Na de ezen keveredés mellett, ha az állatvédő megpillant az erdőben egy cirmákot, honnan tudja, hogy ő most veszélyeztetett fajként védelmet érdemel vagy sem? Az egyik lehetőség persze minden egyes állaton DNS-tesztet csináltatni, de talán nem kell túl sokat magyarázni, hogy ez irrealisztikus.

A legtöbb olvasóban nyilván felmerül a legegyszerűbb és leghumánusabb megoldás: semmilyen macskát nem kell kilőni. Csakhogy hasonlóképpen merül fel az ivartalanítás kérdése is. A kóbor macskák túlszaporulatának megakadályozására az állatvédők sok helyen befogják, ivartalanítják majd visszaengedik őket. De ha mondjuk ebbe a szórásba a kihalás szélén levő skót vadmacska példányai is beleesnek (mondjuk ez nyilván csak Skóciában esélyes - ő van a képen amúgy), akkor öngólt lőttünk.

John megoldása egyszerű: azt a macsekot, aki az erdőben, vadmacska módjára él, vadmacskának kell tekinteni és védeni, függetlenül a genetikai állományától – ha ő valójában elvadult házicirmákként boldogul az erdőben, megérdemli a védelmet. Tény, hogy ezáltal felhígulhat a vadmacska génállománya. Csakhogy a macskák magasról tesznek a genetikára. Ha nem ivartalanítjuk az elvadult házimacskákat, lehet, hogy felhígul a vadmacska génállománya – de hát a törzsfejlődés során ez mindig is megtörtént, többek közt így születtek új fajok. Csak mi, emberek pörgünk azon, hogy kik lehetnek a genetikai rokonaink, vagy örökbefogadott gyerekünk milyen tulajdonságokat örökölt vér szerinti szüleitől. Ez a genetika-központú gondolkodás – és csúnya következményei, a rasszizmus és a nem-családi kapcsolatok alulértékelése – emberi konstrukció, a természet szorítható be ilyen kategóriákba (annak ellenére sem, hogy a faj genetikai alapú meghatározása is emberi döntés eredménye). A macsekok nem foglalkoznak egymás genetikai hátterével, nem rekesztik ki a kóborkát a vadmacskák közül vagy fordítva. Ezt is eltanulhatnánk tőlük.