Good hair

A fekete nők is a fehér szépségideálok világában élnek, ezért aztán mindent elkövetnek, hogy ezekre hasonlítsanak. A göndör afrikai hajból azonban nehéz megcsinálni a sima európai hajra kitalált frizurákat, ezért beavatkozás szükséges. A hajvasaló itt már nem segít; spéci krémeket kennek a hajukra, amik kiegyenesítik azt, meg mellesleg tök szétmarják a fejbőrt, ugyanis mérgezőek. Mások a hajhosszabbítást választják. Ehhez leggyakrabban indiai nők haját használják, amit eredeti viselőik olykor fillérekért adnak el, máskor teljesen ingyen, vallási felajánlásként vágatnak le, és az is előfordul Indiában, hogy egy lány beül a moziba, és a film alatt hátulról levágják a haját. Az ilyen módon olcsón vagy ingyen beszerzett hajat általában kínai vagy más távol-keleti kereskedők adják el az amerikai fekete nőknek, természetesen horribilis áron.

A metszetszemlélet rámutat, hogy a többszörös kisebbségek tagjai egészen másfajta hátrányokat szenvednek, mint azok, akik csak egy szempontból térnek el a többségtől. Chris Rock, a film narrátora – aki ugyebár szintén fekete, de pasi – őszinte döbbenettel szembesül azzal, milyen költséges és olykor egészségre káros hatásai vannak a társadalmi elvárásoknak a fekete nőkre. De az is kiderül a filmből, hogy az elnyomó viszonyok nem mindig egyértelműek. Oké, a sima haj ideálja a fehér társadalomból jön, de ők nyomják el a fekete nőket, vagy a kínai árusok, akik anyagilag profitálnak ebből és ezáltal aktívan részt vesznek az ideál reklámozásában? (A film egy vicces jelenetében Chris Rock afrikai hajat próbál eladni a hajboltoknak, de mindenhol elHAJtják, hogy ugyan, erre nincs kereslet – mintha a keresletet nem a forgalmazók generálnák reklám stb. segítségével.) Esetleg mindkettő? És az indiai nők a kínai boltosok, az afro-amerikai nők vagy a fehér szépségideálok áldozatai? Ők vannak jobban elnyomva, vagy azok a nők, akik a hajukból készült hajpótlást megveszik?

Napjainkban divatossá vált a marxista feminizmus, amely hajlamos az elnyomást anyagi szempontból nézni. Ilyen megközelítésben a hajpótlásra csillagászati összegeket fizető afro-amerikai nők az elnyomó oldalon vannak, hiszen sokkal jobb az anyagi helyzetük, mint a hajukat eladó indiai társaiké. Ugyanakkor erős ideológiai elnyomás éri őket, hiszen folyamatosan azt az üzenetet kapják, hogy az ő eredeti hajuk nem lehet szép. És ennek persze van anyagi vonzata is, mert a hajhosszabbítás árát biztos jobb célra is fel tudnák használni, de még ha valaki történetesen simán meg is engedheti ezt magának, az is szenved a társadalmi elvárásoktól. Párhuzamként: mostanában sok olyan mű születik, amely a középosztálybeli fehér melegeket kizsákmányolóként állítja be, akik a béranyaság vagy a nyílt örökbefogadás intézményén keresztül a nehezebb sorsú, gyakran nem fehér nők elnyomásából húznak hasznot. Most anélkül, hogy a béranyaság és a nyílt örökbefogadás általános etikájába belemennénk, az ilyen elemzések elfelejtik azt, hogy egy jól szituált ember is tartozhat kisebbséghez. Az meg egyáltalán nem igaz, hogy a pénz minden esetben ellensúlyozni tudja a kisebbségi helyzetből származó hátrányokat: ismerek jómódú meleg srácot, akit megtámadtak az utcán, és akármennyi pénze van ma egy magyar azonos nemű párnak, nem tudja elérni, hogy kapcsolatukat a magyar állam házasságnak tekintse. Sőt, ismertem olyan meleg párt, akik éppen azért kényszerültek béranyát fogadni, mert évek óta hiába várakoztak örökbe fogadható gyerekre – vagyis azért választottak egy potenciálisan elnyomó gyakorlatot, mert ideológiai szintű elnyomás sújtotta őket. Amikor különböző kisebbségi csoportok egymáshoz való viszonyáról van szó, fontos, hogy árnyaltan lássuk az erőviszonyokat és ne feltételezzük, hogy a jobb anyagi helyzetben levő fél kevésbé kiszolgáltatott.