Wikipedia: „homoszexuális életformát élő melegek”

https://hu.wikipedia.org/wiki/Homoszexualitás

István hívta fel a figyelmemet erre a fura megfogalmazásra a szócikkben, és elgondolkodtunk, mit is jelent. Én annak idején még úgy tanultam, hogy a „homoszexuális” magára az érzelmi-szexuális vonzódásra vonatkozik, a „meleg” viszont egy erre épülő identitásra; bár az utóbbi szó jelentéstartalma az utóbbi időben tágult (így lehet pl. melegként emlegetni olyan történelmi személyeket, akik azelőtt éltek volna, hogy ez a kategória létrejött), az utóbbi továbbra is biológiai vagy pszichológiai terminus (nem véletlenül használják ezt azok a homofób jobboldali erők, akik tagadják a meleg identitás létjogosultságát). „Homoszexuális életformát élő melegek” tehát semmi esetre sincsenek, maximum „meleg életformát élő homoszexuálisok”. De még az ő esetükben is felmerül a kérdés: mit értünk pontosan „meleg életforma” alatt?

Amióta a saját nemükhöz vonzódó férfiak elkezdtek nagyvárosokban csoportosulni (kb. a 18. századtól kezdve), egyfajta szubkultúra is kezdetét vette. A (mai szóval élve) meleg férfiaknak jól jött, ha felismerik egymást az utcán, ezért jellegzetes ruházattal, kiegészítőkkel és gesztusokkal jeleztek társaiknak. Szükségük volt olyan helyekre, ahol találkozhattak: a 18. században ezeket molly house-nak, a 20. században melegbárnak hívták. Végül, mivel kevés férfi tudta megoldani, hogy az otthonában bonyolítsa le a szexuális aktusokat (hiszen nem volt jellemző, hogy az emberek egyedül lakjanak), a város eldugottabb nyilvános tereiben – vécékben, parkokban – tették ezt meg; így alakult ki a korzózás, a cruising kultúrája. Mindezekre ráépült egy gazdag művészeti kultúra: a nőies meleg férfiak travesztiműsorokat mutattak be, és sokan lettek rajongói olyan meleg vagy női művészeknek, akiknek írásaiban vagy dalaiban a sorok között saját helyzetükre ismertek rá. A ma Nyugaton melegkultúraként emlegetett jelenség ennek a modern, rendszerint elüzletiesedett változata.

Tévedés lenne azonban a meleg életformát ezzel a kultúrával azonosítani. Egyrészt ide Kelet-Európába ennek csak bizonyos darabjai szivárogtak le: a klasszikus meleg irodalom nagy részét nem fordították le (nemrégiben végigböngésztem egy magyar nyelvű Kavafisz-kötetet és egyetlen homoerotikus verset se találtam benne), az angol dalszövegeket nem mindenki érti, és nem is feltétlenül tudjuk egy-egy előadóról, hogy meleg (volt). Budapesten nincs annyi meleg kávézó, étterem és szórakozóhely, hogy valaki életformaszerűen csak ezekbe járjon (könyvesboltról vagy közösségi házról nem is beszélve, mert ilyenek egyáltalán nincsenek). A „meleg életforma” ráadásul drága mulatság (amúgy Nyugaton is), hiszen az ilyen üzletek és vállalkozások igyekeznek kicsi célcsoportjukról minden bőrt lehúzni. A meleg gyári munkás Angliában sem mászkál Versace-cuccokban és nem jár el esténként trendi meleg diszkókba – de ettől még ugyanúgy felvállaltan él a párjával. Ellen Lewin antropológusnő az amerikai meleg apákat kutatva azt találta, hogy sokuk a gyerekek kedvéért kiköltözik a külvárosba és a korábbinál sokkal kevésbé járnak bulizni vagy operába, hiszen a gyerekfelügyelet megszervezése bonyolult és drága; viszont sokkal többet coming outolnak, mint azok a melegnegyedekben élő pasik, akik alig találkoznak heterókkal. Általában a magyar meleg aktivisták se követik a „buzitrendeket”, mert bulizás helyett éjszakába nyúlóan pályázatokat írnak, és kevés fizetésükből (hiszen csak rosszul fizető állás mellett van idő aktivistáskodni) nem tudják megvenni a méregdrága parfümöt és táskát, még ha esetleg igényük is volna rá, bár rendszerint más a prioritásuk. Mégis ki merné mondani, hogy egy meleg egyesület vezetője, aki kopott farmerjában és kinyúlt pólójában rendszeresen nyilatkozik a tévének az LMBTQ emberek jogaival kapcsolatban, „kevésbé meleg”, mint az a vidéki srác, aki hétvégén belövi a séróját és feljön az Alteregóba bulizni, majd hazamegy a szülővárosába, ahol senki előtt nem vállalja szexuális orientációját? És amikor valaki egy ismerkedőoldalra azt írja fel, hogy „nem élek meleg életet”, mire gondol? Hogy nem szexel pasikkal, hogy nem vállalja magát a környezete előtt, hogy nem jár bulihelyekre, hogy nem mozgalmár? És mi van a traviműsorokat kedvelő és ezért melegbárokba járó heterókkal?

Sok kritika éri az úgynevezett „melegkultúrát” mind a homofóbok, mind a társadalmilag tudatos radikális baloldal részéről; ez utóbbiak azt róják fel neki, hogy üzletiessége miatt kirekeszti a rosszabb anyagi helyzetben levőket (érdekes módon a támadások célpontjai általában nem a melegekből hasznot húzó vállalkozások, hanem az ezek szolgáltatásait igénybe vevő jól szituált melegek). Pedig a meleg szubkultúra ennél sokkal gazdagabb. Beletartozik az, hogy valaki felvállalja magát közvetlen környezete előtt, azonos nemű párkapcsolatban él, ellátogat közösségi (online vagy offline) terekbe, önkénteskedik meleg rendezvényeken, vagy követi az LMBTQ emberek helyzetével kapcsolatos fejleményeket – akár az ilyen honlapokon is. A „melegkultúrának” számos szegmense van. Nem szégyen, ha valaki ezek egy részével nem tud azonosulni – de ne szégyelljük azt se, hogy részei vagyunk.