Zsófi vadul győzködi Kolost, hogy fogadja vissza volt barátnőjét. Elvégre mindenki megérdemel egy második esélyt. Amikor azonban megtudja, hogy Petra megcsalta Kolost, azonnal az ellenkezőjébe vált. A megcsalás olyan bűn (először ki se meri mondani magát a szót), amire nincs bocsánat.
Már más bejegyzésben is szót ejtettem talán arról, hogy ezt a hozzáállást mennyire problémásnak érzem. A szociobiológusok a megcsalás tabuját olyasmivel magyarázzák, hogy akkor nem biztos a megszületendő gyermekek apasága, és az apa esetleg olyan utódot nevel fel, aki nem viszi tovább a vérvonalát. Eltekintve attól, hogy a mesterséges megtermékenyítés és örökbefogadás korában ez meglehetősen furcsa érv, esetünkben húsz év körüli fiatalokról van szó, akik nyilvánvalóan nem terveznek gyereket, és tesznek is ezért (arra sincs konkrét utalás, hogy egyáltalán szexeltek volna). Mások a bizalom elárulását látják a legnagyobb problémának. De a bizalmat számos más módon is el lehet árulni (volt olyan párom, aki kikotyogott anyukámnak olyan dolgokat a kapcsolatunkról, amiket én nem kívántam vele megosztani), és ezekért mégsem szokás szakítani, legalábbis a romkomokban nem. Nem beszélve arról, hogy a zárt kapcsolatok nagy részében nincs konkrétan lefektetve, mi minősül megcsalásnak és mi nem. A regényben kiderül: Petrát azért vádolták megcsalással, mert sokszor látták együtt lógni egy fiú ismerőssel, de senki nem volt olyanfajta beszélgetésnek vagy cselekedetnek tanúja, ami intimitást sugallt volna köztük. Most vagy nem hisszük el, hogy egy lány és egy fiú között létezhet szexuális vonzalomtól mentes barátság, vagy egy szextől mentes érzelmi kötődés is megcsalásnak számít. Az ilyen korlátozás jelentősen leszűkíti az ember lehetőségeit baráti kapcsolatokra; egy biszexuális vagy queer ember gyakorlatilag senkivel sem beszélgethet anélkül, hogy gyanúba ne keveredne.
Annak idején épp az ilyen korlátozás miatt döntöttem úgy, hogy nyitott kapcsolatot szeretnék. Túl sok olyan párom volt, aki mellett rá se nézhettem senki másra; az egyik exem féltékenységi drámát csinált abból, hogy egy házibuliban egy órán át beszélgettem egy másik lánnyal (amúgy a családon belüli erőszak jogi szabályozásáról). Nem az volt a cél tehát, hogy fűvel-fával szexeljek, hanem hogy lehessenek emberi kapcsolataim a páromon kívül is. Ugyanis a monogámia zsarnoksága és az az értékrend, amely szerint bármiféle megcsalás elfogadhatatlan és a párkapcsolat azonnali megszakítását kell maga után vonnia, megakadályozza a párban élő embereket abban, hogy értékes emberi kapcsolatokat építsenek másokkal is. Ez nemcsak azért probléma, mert szakítás vagy megözvegyülés esetén így teljesen magukra maradnak, hanem azért is, mert a társadalom hálózatokból épül fel. Ahhoz, hogy valaki bármilyen mértékig meg tudja változtatni a világot – akár a gondolatai terjesztésével, akár valamilyen tevékenységgel – az kell, hogy sok barátja és ismerőse legyen. Szerencsés esetben egy pár mindkét tagja osztozik az aktivizmusban, de így sem kivédhető, hogy olykor külön-külön találkozzanak emberekkel. A megcsalás tabuja tehát izolálja az embereket és gátat vet a társadalmi változásnak. Ezzel nem azt mondom, hogy csak nyitott kapcsolatban élő emberek tehetnek valamit egy jobb világért. De a zárt kapcsolatoknak is hasznára válik, ha egyértelműsítik és nem húzzák túl szorosra annak a határait, hogy milyen mértékig engednek közel magukhoz külső személyeket. Ha pedig valamelyik fél megszegi a megállapodást (ami persze nyitott kapcsolatban éppúgy előfordulhat, hiszen ott is vannak szabályok), érdemes átbeszélni a probléma gyökereit és nem rögtön szakítani. Hiszen így megmenthető lehet egy amúgy jól működő párkapcsolat – ha pedig nem, annak más gyökerei vannak, amiket fontos lehet feltárni ahelyett, hogy automatikusan a megcsalásra (és ezáltal a megcsaló félre és partnerére) hárítanánk minden felelősséget.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése