A film szerint 2027-re a világban eluralkodott a káosz; lázadások követik egymást New Yorkban, Kuala Lumpurban és minden más nagyvárosban. Anglia maradt a béke egyetlen szigete. Ezt úgy sikerül fenntartani, hogy a tömegesen érkező illegális bevándorlókat kíméletlenül kitoloncolják, és a nyilvános propaganda is őket nevezi meg mint fő veszélyforrást. A menekülttáborokban persze szörnyű állapotok uralkodnak és mindennapos az erőszak, az átlagpolgárnak azonban ezzel nem kell szembenéznie.
Irreális anti-utópia? Sajnos nem annyira. Nagyjából a filmben látott hozzáállást tapasztaljuk ma a fejlett világban (és igen, az EU fejlettnek számít) a Harmadik Világ országaival kapcsolatban. "Európa lemondott Afrikáról", állapította meg Bob Geldof a klasszikus dokusorozatban. Hozzátehetnénk: Dél-Amerikáról és Ázsia szegényebb országairól is. Hagyjuk őket a saját káoszukban fetrengeni (adott esetben még hozzá is járulunk, pl. fegyverszállítással), de vigyázunk rá, nehogy menekültjeik a mi országainkba kerüljenek. Így aztán az európai (észak-amerikai, ausztrál stb.) polgárnak fogalma sincs arról a szegénységről, ami ezeken a vidékeken uralkodik.
Pedig ez a módszer nemcsak nem különösebben humánus, de hosszú távon valószínűleg nem tartható. Ahogy a filmben, a valóságban is sikerül néhány bevándorlónak beszivárognia a gazdag országokba. A helyzetet azonban nem azzal oldjuk meg, ha a menekültek elenyésző százalékát befogadjuk, hanem ha segítséget nyújtunk az elmaradott országoknak a talpraálláshoz - akár azon az áron is, hogy kicsit lejjebb adunk a saját (az övékéhez képest toronymagasan jobb) életszínvonalunkból.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése