Tarja Kulho, az igazságosztó, avagy finn specialitások-e a first world problems?

 

A szatirikus finn regény hősnője egy kisvárosi bolti pénztáros, aki egyfajta mai Robin Hoodként úgy dönt, hogy igazságot tesz: felad egy újsághirdetést, hogy ha valakit egy embertársában idegesít valami, szóljon neki és ő megoldja. Úgy tűnik, sikerült piaci rést találnia: sorra kapja a leveleket, és a kéréseknek megfelelően bosszút áll azokon, akik "rosszul" (nem a férjük rendszere szerint) pakolnak be a mosogatógépbe, rajta hagyják a felbontott margarinon a fóliát, túl hosszan beszélnek a munkahelyi értekezleteken, vagy - ó, minő borzalom! - bakancsban összejárják a sífutónyomot.

A regényt olvasva az első gondolatom az volt: lám, a finnek olyan jól élnek, hogy már csak ilyen "igazságtalanságok" érik őket. Ám aztán belegondoltam, hogy ez nem feltétlenül az általános jólétről, hanem a mentalitásról szól. Magyarországon kisvállalkozók mennek sorra csődbe, nyugdíjasok kénytelenek csirkefarháton élni, kutyák pusztulnak el felelőtlen embereik miatt és intézeti gyerekek szenvednek el szexuális bántalmazást - de a Facebookon egyesek mégis képesek azon berzenkedni, hogy a kerékpárút miatt lassabban jutnak be kocsival a munkahelyükre, egy ismerősük túl sok képet posztol a macskáiról, vagy az uszodában megkérte őket valaki, hogy menjenek át a lassabb sávba. Mindezzel két baj is van. Az egyik nyilván az, hogy ilyen fölösleges hülyeségek miatt hergelik fel magukat emberek, ami a mentális állapotuknak és az emberi kapcsolataiknak biztos nem tesz jót. A másik, hogy ezek a fajta berzenkedések nekem az empátia hiányáról is tanúskodnak - nem azt az elvet próbálom propagálni, hogy "tessék megenni a spenótot, akármilyen szar, Etiópiában gyerekek éheznek", mert lehet valakinek komoly probléma olyasmi, ami összehasonlíthatatlanul kevésbé fenyegeti a puszta túlélését, mint mondjuk egy árvíz vagy egy halálos betegség; ugyanakkor, ha valaki folyamatosan ezekkel az apró bosszúságokkal foglalkozik és sose gondol bele a nála kevésbé szerencsések helyzetébe, nos, az egy kevésbé szerencsés konstelláció. Másrészt a példáimban a feszültség forrása is az volt, hogy valaki nem igazán mutatott empátiát a másik fél (a kerékpáros, a gyorsabb úszó vagy a büszke macskaszolga) felé.

Tarjának az esetek nagy részében sikerül a "tettest" rávennie, hogy változtasson a viselkedésén, hiszen ezek annyira apróságok; ugyanakkor olykor kiderül, hogy nagyon is jó oka van úgy viselkedni, ahogy. Nyilván az lenne a legjobb, ha ezekben a konfliktusokban a felek nyíltan kommunikálnának, ahelyett, hogy a feleség titokban már a válási papírokat töltené férje sajtfogyasztási szokásai miatt. De még jobb lenne, ha megpróbálnák elviselni a másikat, vagy keresni egy alternatív megoldást, például máshol sífutni vagy nem menni rá annak az ismerősnek a falára, ahol meglátásunk szerint túl sok macskakép található. 

(Ez utóbbiak sorát én is bővítem most itt a mallorcai Valdemossa egyik lakójával.)